14. rész. Ez nem az én napom.

Nem akartam a könyvesboltban maradni, úgyhogy visszatettem a könyvet a helyére, felkaptam a táskám és kimentem. A női mosdó felé vettem az irányt, ahol elbújhatok a népes tömeg elől, míg kicsit megnyugszom és már nincs késztetésem a sírásra. Lehajtott fejjel közlekedtem, nem akartam, hogy rólam beszéljenek az emberek a hátam mögött. A lány, aki sírva fakadt a könyvesboltban.

A figyelmetlenségem és az eleve fenn álló bénaságom következménye lehetett, hogy nekimentem egy szembejövőnek. Egy másik nem kis darab hapi, még meg sem várta, hogy észbe kapjak, már el is rántotta a karomat és félrehúzott.

-          Hé! – kiáltottam fel, aztán megláttam, hogy egy testőrrel van dolgom.

-          Viki? – kérdezte a srác, akinek nekimentem.

A srác, aki ennek a testőrnek a tulajdonosa, Georg. Én lehajoltam a táskámért és igyekeztem beletuszkolni a kiesett holmimat, míg ő rászólt a testőrre, hogy nem vagyok rajongó, nem kell megvédenie őt tőlem.

-          Hans, ő egy barát. Véletlen jött nekem.

-          Elnézést kérek. – segített fel a Hans nevű agresszív ember, miután összeszedtem mindenem.

-          Még ez hiányzott mára. – indultam is tovább.

-          Hé, várj már! – jött utánam Georg. Sajnálom. Nem tudhatta. Csak jöttél felém aztán… Jól vagy?

-          Én sajnálom. De most ha nem haragszol. – hagytam őt újra magára és bementem végre a női mosdóba.

Leraktam a táskámat a pultra és pár nagylevegő után, megmostam az arcomat. Minek mászkál a plázában, ha nem mehet emberek közé? Mit gondolt a kétajtós szerkény, hogy majd kicselezem őt és leterítem Georgot a földre, hogy megerőszakoljam ott, mindenki előtt? Ideges lettem. Már nem is sírtam, a figyelmem egy időre elterelődött a sokkal nagyobb problémámról. Fájt a karom, ahol megszorított és iszonyú mérges lettem.

Nekiláttam rendet tenni a táskámban, és csak akkor vettem észre, hogy nincs benne a mobilom. Elhagytam. Kieshetett a táskámból. Megtörölköztem és kimentem az ajtón, reménykedve, hogy megtalálom.

-          Bill, nem fogod elhinni, kibe ütköztem az előbb.

-          Kibe?

-          Vikibe. Hans elég durván bánt vele, azt hitte rajongó.

-          Hol van?

-          Sírt, lerázott és bement a női vécébe.

-          Sírt? Annyira durva volt Hans?

-          Hát megragadta a karját és arrébb rángatta tőlem. Ahogy szokta.

-          Megkeresem. – kapta fel Bill a napszemüvegét.

-          Öcsi. Óvatosan. – szólt rá Tom.

-          Rendben.

Egyszerre értünk a női mosdó ajtajához. Billen egy hatalmas napszemüveg volt, a haja lenyalva, talán azért, hogy így is kevésbé legyen felismerhető.

-          Szia. – köszönt.

-          Szia.

-          Mondta Georg, hogy mi történt.

-          Elhagytam a telefonom. – indultam el az ütközés helyszínére.

-          Hogy nézett ki? – jött velem.

-          Halvány rózsaszín, fémes hatású motorola v3i.

Velem kereste. De nem kellett sokáig, mert ahogy odaértem, láttam, hogy nincs a földön. Lenéztem a korláton át az alsóbb szintre, hátha leesett, de ott sem volt.

-          Tuti valaki megtalálta. Nagyon örülök.

-          Jól vagy?

-          Nem mondanám. Elég szar napom van.

-          Sajnálom. Tudod a testőrök nem akarnak bántani titeket, csak minket óvni. Nem is tudod, mikre képesek.

-          Minket? Bill, én nem vagyok rajongó.

-          Tudom. Nem úgy értem. De külsőre nem lehet ezt megállapítani.

-          Az én hibám volt. Nem figyeltem és nekimentem Georgnak.

-          Itt egy sim kártya. – vette fel az egyik padról Bill.

-          Ez gyors volt. A telefonomat nyilván megtalálta valaki és kivette belőle. – ültem le csüggedten a padra. – Ez nem az én napom.

-          Figyelj, nekem most van egy kis dolgom. Találkozunk később?

-          Ma kellett volna, hogy felhívjalak, tudom. De hidd el, nem biztos, hogy ma megfelelő társaság lennék.

-          Nem volt kötelező, hogy felhívj.

-          És most már nem is tudlak, amíg nem vetetek anyuval új telefont.

-          9-kor a parkban? Ha most lefixáljuk, nem kell telefonon egyeztetni.

-          Rendben. Ott leszek.

-          Akkor szia. És fel a fejjel. – mosolygott kedvesen és elment.

Furcsán megnyugtató volt az a mosoly. Egyben volt együtt érző, segítőkész és egyáltalán nem lesajnáló.

-          Rohantam, ahogy tudtam. – ült le mellém a semmiből Nia.

-          Szia.

-          Hogy vagy?

-          Hát mióta nem beszéltünk nekimentem Georgnak, a testőre megrángatott, elhagytam a telefonom és megbeszéltem Billel egy találkozót.

-          Negyed órája beszéltünk.

-          Nekem mondod?

Elmeséltem neki fantasztikus negyed órámat gyorsan és részletesen.

-          Bill kedves. Biztos Georg szólt neki és ő egyből jött, hogy megkeressen.

-          Nem túl jó, ha ilyen kedves.

-          Ha úgy döntesz, hogy megkedveled valóban, akkor mi van? Lehet, hogy ő már teljesen más ember, mint akkor volt. Lehet, hogy most menne köztetek valami nagyon jó.

-          Nem. – ennyi volt a válaszom.

Nem volt kedvem újra bele menni, nem volt kedvem még ezen is felhúzni magam. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán hazamentünk. Anyu nagyon örült neki, hogy elhagytam a mobilomat. Azt mondta, holnap veszünk másikat, de jó lenne, ha erre már vigyáznék. Persze nagyon ideges lett, mikor elmondtam, hogy egy idióta nekem jött, elejtettem a táskám és valószínűleg akkor tudta ellopni tőlem. Eszem ágában nem volt elmondani, mi történt valójában. Ha megtudja, hogy Billel találkoztam, beszélnem kell majd róla. Anyu tudja, jól, hogy mi történt akkor, hisz ő vett ki a suliból, mikor annyira bedepiztem, hogy nem voltam hajlandó oda járni. Tudja jól, hogy Bill miatt volt. Meg is szokta jegyezni a véleményét, mikor véletlen meglátjuk egy klipüket a tévében, vagy meghalljuk egy számukat a rádióban.

Azt mondtam, Niával találkozom és nagyjából egy óra múlva jövök. Gondoltam ugyanis, hogy Bill nem fog tovább kimenőt kapni, ahogy eddig sem. Az egy óra is rekordnak számít.

Nem sokat gondolkodtam, mit vegyek fel. Valahogy nincs úgy belém rögződve, hogy tetszeni akarjak neki. Az öltözéskor nem szempont, hogy vajon ez majd tetszik-e Billnek, ez vajon jól áll-e nekem majd szerinte. Csak felkapom azt, ami kényelmes, amiben én érzem jól magam, és amiben én tetszem magamnak, ha tükörbe nézek. Copfba fogtam a hajam, belebújtam a ruhámhoz passzoló színű papucsomba, felkaptam a kistáskámat és elindultam a parkba.