18. rész. Jellemző…

Mikor beléptem a házba, sötétség fogadott. Anyu sehol.

-          Halló, hol vagy? – kérdeztem, mikor végre felvette a telefonját.

-          Édesem, te hol vagy?

-          Otthon. Hazajöttem, mert rosszul éreztem magam, amiért itt hagytalak.

-          Hazamenjek?

-          Hol vagy?

-          Eljöttem vacsorázni.

-          Vele vagy ugye?

-          Igen, de… - felelte némi habozás után.

-          Maradj csak. Reggel beszélünk, én lefekszem aludni. – tettem le a telefont.

Nem csak azért voltam dühös, mert azzal a férfival találkozik. Hanem, mert most búcsúztam el talán örökre Billtől miatta. Egy hetem volt és nem jött össze. Nem szeretett belém, barátként tekint rám. Láttam rá esélyt, hisz témát váltott, mikor kettőnkről beszéltem és mikor átöleltem zavarba jött. De mostmár mindegy, mert reggel elutazik, én pedig nem tudtam mély benyomást kelteni, mert hazarohantam anyuhoz.

„Sziasztok!

Az egész hetet vele töltöttem és kétesélyes a dolog. Úgy néz ki, barátok lettünk, de én úgy érzem, lehetne több. Ha egy kicsi időt még kapnék, biztosra veszek egy szerelmi vallomást tőle. Egyébként őszintének kell lennem, ha nem ő lenne, akire annyira dühös voltam évekig, ha nem ő lenne, aki lejáratott az egész iskola előtt, aki összetörte a szívem, akkor én sem engedném el őt. Mert mostanra ez a srác olyan lett, akit el tudok viselni magam mellett. Akivel tudok beszélgetni és megnevettet. Kár, hogy ő az, aki.

Nem tudom, mi lesz. Sokan várjátok a fejleményeket, ahogy látom megsokszorozódott a látogatók száma. Én ígérem mindenről tájékoztatlak benneteket, igyekszem válaszolni a mail-jeitekre, csak türelmet kérek. Holnap elutazik a városból, de talán van rá esély, hogy újra látjuk majd egymást… és ha ez bekövetkezik, ti lesztek az elsők, akik tudomást szeretek majd róla!

Üdv, Ria”

Most mit tegyek? Hívjam fel, vagy írjak neki, hogy mégis ráérek? Vagy hagyjam? Várjam ki, míg ő jelentkezik? Sikerült elérnem nála azt, amit szerettem volna?

Vagy csak írok neki egy sokat sejtető, nem nyomulós, mégis nyilvánvaló tényeket közlő sms-t. Ezután nem mondhatja, hogy ő nem tudta, mit érzek és azért nem keresett. Lesz oka rá, hogy később megkeressen.

„Szia! Nagyon gyors volt a búcsú, remélem nem haragszol, hogy leléptem. Ostobán hangzik, de hiányozni fog az a Bill Kaulitz, akit én ismertem meg. Aki nem olyan, mint az újságok címlapján pózoló báb. Megérte még akkor is, ha többet nem látjuk egymást. Ég veled! Puszi, Viki”

Ez tökéletes lesz.

-          Írt. – közölte barátaival Bill.

-          Mit?

-          Szia! Nagyon…. – olvasta fel nekik.

-          Ez a csaj tudatni akarja veled, hogy ha úgy döntesz folytatnád, ő benne van. Innentől ő mossa kezeit, ha te nem jelentkezel. Nem hivatkozhatsz arra, hogy nem tudtad ő akarja-e. – állapította meg Tom.

-          Gondolod? Azt írta ég veled.

-          Öcsi választhatsz és még időd is van. Vagy ennyi volt, vége, vagy majd valamikor, ha úgy érzed felhívod, találkoztok és lesz, ami lesz.

-          Nem tudom.

-          Eddig rinyáltál haver. Írj vissza, vagy menj vissza most. – Georg.

-          Jellemző. Addig kell valami, míg meg nem kaphatod. – Gustav.

-          Beparáztál. – Tom.

-          Na jó, hagyjatok, én hazamegyek. Holnap ugyanis korán kelünk. – zárta le a témát Bill.

Kiürítette a poharát, majd távozott.

Anyu korán hazaért, de én alvást szimulálva feküdtem az ágyamban, amint meghallottam, hogy megáll a kocsija a garázs előtt. Bejött a szobába, hogy megnézzen.

-          Tudom, hogy ébren vagy. Majd reggel beszélünk, ha lesz kedved.

Én csak mosolyogtam. Ismer, tudja, hogy kamuzom, de nem mérges. Szeretem.

Kikeltem az ágyamból, kimentem a szobámból és megöleltem.

-          Jó éjt. – pusziltam meg és már mentem is vissza a szobámba.

Másnap reggel azzal a tudattal keltem, hogy ott fog vigyorogni a felirat ’1 új üzenete érkezett’ és ha megnyitom, Bill nevét találom majd egy kedves üzenettel. A felirat ott volt, de kattintásra Nia neve jelent meg.

„Hívj fel, ha felkelsz. És ha még emlékszel rám…”

Két napja nem beszéltünk. Csak Billel lógtam és valahogy Nia most nem fért bele. Reméltem, hogy nem fogja a szívére venni.

-          Szia. – köszöntem.

-          Szia. Mit csinálsz ma?

-          Még nem tudom. Anyuval kéne lennem.

-          Bill?

-          Bill ma elutazik. Vagy már el is utazott, nem tudom.

-          Na és?

-          Este írtam neki, de nem válaszolt.

-          Majd fog.

-          Vagy nem. Elszúrtam. Azt akartam elérni, hogy az üzenet majd arra ébressze rá, én többet is szeretnék tőle ennél az egy hétnél. De valószínűleg elijesztettem. Talán most azt hiszi én is az az akaszkodó csaj vagyok, akit majd nem tud levakarni magáról.

-          De te nem vagy az. Most te sem írsz neki és kivárod mi lesz.

-          Más választásom nagyon nincs.

-          És mostmár én jövök. El kéne a héten menni vásárolni, mert ha még emlékszel vasárnap irány Hannover.

-          Na jó. Felhívom anyut, megkérdezem nem ebédel-e velem. Aztán később felhívlak és irány vásárolni.

-          Rendben.

-          Na pussz.

Nem volt nehéz kitalálnom, hogy Bill nem fog írni nekem. De eszem ágában nem volt leírni ezt a blogba megannyi kíváncsi olvasónak. Inkább tereltem a gondolataimat és fontosabb dolgokra koncentráltam. Elhívtam anyut ebédelni és megbeszéltük a dolgokat. Ő találkozgat azzal a férfival, mert van mit megbeszélniük, de nekem nem kell. Ők sem erőltetik és anyu maximálisan az én pártomat fogja. Ráadásul a férfi felajánlotta anyunak, hogy az elmaradt havi gyerektartást is átutalja a bankszámlámra egy összegben. Elgondolkodtam az ajánlatán, hisz nem kevés összeg gyűlhetett össze 18 év kötelező fizetés alatt. De inkább az feleltem, nem kell a pénze. Eddig is megvoltam nélküle nagyon is jól és eszem ágában sincs függeni tőle, hálálkodni neki vagy csak megköszönni.

Gyorsan elrepült az alig egy hét. Vasárnap reggel már összecsomagolva kortyolgattam a kávémat és vártam, hogy Nia megjöjjön. Mi visszük őt anyuval Hannoverbe.

Rossz volt elválni anyutól, de legkésőbb karácsonykor hazajövök úgyis hozzá. És majd ahogy alakul. Volt már egy évünk rá, hogy hozzászokjunk.

Nagyon izgatottak voltunk, hisz két személyes szobát kaptunk mi ketten. Együtt fogunk lakni és még nem tudhatjuk mi lesz. Egymás agyára megyünk majd vagy ha lehet még szorosabb lesz a barátságunk.