19. rész. Hívd fel!

-          Enyém a jobb oldali szoba!! – dobta le a táskáját Nia és már rohant is be a szobájába.

-          Felőlem. – indultam el a másik szobába.

-          Mi bajod? – jött kérdően utánam.

-          Semmi.

-          Még mindig Billen rágódsz?

-          Nem.

-          De igen!

-          És akkor mi van?

-          Veled mi van? Most ő hiányzik vagy rossz, hogy nem tudtad véghez vinni tökéletes tervedet?

-          Ne gúnyolódj. Idegesít a dolog. Egész nap kapom a mail-eket, amikben azt kérdik, mi a helyzet, nem hívott-e az a bizonyos srác, mikor írom már a fejleményeket.

-          Az a bajod, hogy beégtél?

-          Nem. Nem égtem be.

-          Figyelj, fejezd be a nyavalygást, mert ha nem vetted volna észre együtt fogunk lakni, és én nem akarok egy lelkibajos hisztérikával élni.

-          Igazi jó barát vagy.

-          Tudom. Úgyhogy ne húzd le a hangulatom.

-          Rendben. Kipakolok, aztán menjük valamerre.

-          Menjünk abba a kávézóba, ahol tavaly év végén buliztunk.

-          Rendben. De keressük meg a többieket.

-          Oké. Egy óra múlva a nappaliban. – vigyorgott és magamra hagyott.

Miközben a ruháimat pakolásztam a szerkényembe, eszembe jutott, hogy ma van Bill szülinapja. Nem írok neki. Eléggé rossz döntés volt már az a múltkori sms is. Ő már elfelejtett engem, akkor nekem is el kell őt. Már csak erőt kell gyűjtenem, hogy leírjam a blogomba is, vége van, nem jött össze…

Az eltervezett programhoz tartva magunkat, beköltözés után felkerestük a tavalyi csoporttársakat, ismerősöket és nekivágunk Hannover utcáinak, azon belül a kedvenc kávézónknak, ahol néha tanulunk, néha bulizunk évközben.

-          Boldog szülinapot haver! – koccintott immár az este folyamán sokadszor Georg az illuminált állapotban ünneplő Billel.

-          Neked is! – emelte poharát.

-          Nekem is?

-          Nem láttad Tomot?

-          Dehogy nem. De most nem zavarnám a helyedben. – nevetett sokat sejtetően.

-          Értem. Eléggé kész vagyok, úgy érzem. – támaszkodott a mellette lévő falnak.

-          Viki miatt?

-          Tessék?

-          Ugyan már. Egész héten ezen rágódsz. Beszéltél vele?

-          Dehogy.

-          Hű, de rávágtad.

-          Én azt hittem tényleg csak egy hetes barátság lesz. Kikapcsolódunk, eltereli a figyelmem a hétköznapi dolgokról.

-          Tehát csak kihasználtad, mint lelki szemetest.

-          Úgy lett volna.

-          De?

-          De hiányzik. Mint barát és nem, mint egy szerelem. De félek, hogy ő többet akar.

-          Hívd fel. Te is többet akarsz. Vagy, ha nem, majd úgyis kialakul. Ritkán látlak olyan jókedvűnek, mint mikor vele voltál minden nap. Hívd fel, abból nem lehet baj.

-          Gondolod?

-          Haver, be vagy rúgva. Mi baj lehet? Mondasz majd minden baromságot, aztán lesz, ami lesz. Legalább te is lenyugszol, és ki tudja, lehet erre várt egész héten.

-          Nem tudom.

-          Akkor igyál még egy pár pohárral. Én meg megyek a vidámabb feledhez.

-          Nem azt mondtad, őt most ne zavarjam?

-          Ilyenekkel ne is. – kacsintott és ott hagyta Billt.

-          Jó barát. – dünnyögte, majd leült a legközelebbi székre.

Egy darabig csak kortyolgatta újabb és újabb pohár pezsgőit, majd elővette a telefonját. De még nem tárcsázott. Még nem is tudta, akar-e tárcsázni igazán. Akart rajta gondolkodni, mi sülhet ki belőle, de a gondolatait ennyi ital után nehezebb volt összeszedni. Rendszerint ő mindig megfontolt. Elvei szerint élj a mának, de azt gondold át kétszer is, mit teszel a holnap előtt. Nem szeret pofára esni, nem szeret vesztesként kiszállni. Nem akarja újra megégetni magát, mert az ő életében biztos pont kell végre, amire támaszkodhat, ami kiutat mutat a mindennapi rohanásból, a folytonos honvágyból és magányból. Valaki, akinek elmondhatja, mi fáj, akinek elárulhatja legféltettebb titkait. Valaki, aki leül mellé és meghallgatja, valaki, aki akár csak telefonon is, de segítséget nyújt pár bíztató szóval.

És tárcsázott. Várta, míg kicsöng, habár az ütemes búgás zavarta a fülét. Egy pillanatra meggondolta magát két csörgés között, majd végül megállapította:

-          Nincs mit vesztenem.

-          Tessék? – szóltam bele.

-          Sz…szia – kapott észhez.

-          Szia.

-          Rosszkor hívlak?

-          Nem. Boldog születésnapot.

-          Ó, köszi. – vigyorgott.

-          De te hívtál engem.

-          Ja igen. – felelt kis szünet és egy csuklás után. – Kimegyek a levegőre. – jelentette ki újra magában gondolva, mégis hangosan kimondva.

-          Rendben. – furcsálltam, de hamar leesett, hogy mitől ilyen furcsa a viselkedése.

-          Kint is vagyok. – szólalt meg hosszas csend után.

-          Ugye nem vagy rosszul?

-          Nem mondanám. De túl jól sem. Inkább beszéljünk másról.

-          Miről?

-          Nem tudom. Mit csinálsz?

-          Most sétálok a kollégiumba.

-          Ja tényleg, te suliban vagy.

-          Holnaptól. De ma már be kellett költözni.

-          Értem.

-          És ti meg buliztok, ha jól gondolom.

-          Igen. De elhagytam Tomot valahol úgy fél órája. Pedig utálok nélküle ünnepelni.

-          Hát keresd meg.

-          Jobb lenne, ha most ő találna meg.

-          Na jó. Inkább menj be. Nem jó ötlet, hogy ilyen állapotban kint ácsorogsz egyedül.

-          Igazad lehet. De ücsörgök. És ahhoz, hogy ácsorogjak elég nehezek a lábaim és furán mozog a talaj is.

-          Akkor inkább maradj ülve és hívd fel Tomot.

-          De csak egy mobilom van nálam.

-          És?

-          Akkor le kéne, hogy tegyelek téged.

-          Akkor tegyél.

-          Aggódsz értem?

-          Igen.

-          Akkor felhívom Tomot, hogy vigyázzon rám a kedvedért.

-          Rendben.

-          Örülök, hogy beszéltünk.

-          Én is.

-          Szia Viki. – tette le.

Vagyis akarta. Még hallottam a háttérzajt. Valószínűleg leejtette a telefont, mert káromkodott egyet. Csak pár másodperc múlva szűnt meg a vonal.

-          Bill volt? – kérdezte Nia.

-          Igen.

-          Mi van?

-          Be van rúgva cseppet.