25. rész. Most te fogd be.

Az ember nehezen áll át egyik évszakról a másikra. Valahogy nem gondolunk bele, hogy az idő eltelik és viszonylag gyorsan váltja a nyarat a hűvösebb ősz. A nappalok még finom melegek, elég egy laza póló, de mikor lemegy a nap, és az égbolt besötétedik, enyhül az idő. Mikor először kirázott a hideg, jól esett. Ez hiányzott nekem nyáron. A hideg fuvallat, ami egy pillanat alatt lehűti a testem. Mikor már többször előfordult, úgy döntöttem időszerű, hogy hazamenjek. Nem kéne megfáznom. Mikor készültem felállni, meghallottam egy autó riasztóját csippanni. A parkoló felé néztem, valahogy odavonzotta a tekintetem. Bill alakja tűnt fel és háromnegyed órás késéssel, de felém közeledett. Nem akartam úgy tenni, mintha nem látnám. Ülve vártam őt és figyeltem közeledő lépteit.

-          Szia. – köszönt közömbös arccal, mikor odaért.

-          Szia. – vettettem erőtlen mosolyt felé.

-          Nem akartam eljönni. Nem akartam hallani, mit mondasz majd.

-          De itt vagy.

-          Igen. – ült le velem szembe törökülésbe.

-          Figyelj…

-          Ne. Egy hete gondolkodom ezen, és túl akarok esni rajta.

A kezével egy fűszálat babrált és neki kezdett.

-          Ne haragudj. Nem tudom, mi ütött belém. Te kivoltál az apád miatt én meg rátettem még egy lapáttal. Én csak sajnáltam, hogy nem tudok segíteni. Rossz volt téged sírni látni, és legszívesebben bementem volna beolvasni annak az embernek. Nem terveztem, hogy megcsókollak, habár hazudnék, ha azt mondanám, azelőtt nem jutott eszembe. De barátnak ígérkeztem el és átléptem a határt. Nyilvánvaló, hogy elszúrtam, és ha visszatekerhetném az időt azt a puszit az arcodra adnám. Elköszöntünk volna, és este felhívtalak volna, hogy beszámolj, mi történt.

-          Ha nem csókolsz meg, nem mentem volna be a házba. – feleltem őszintén.

-          Kétszer indultam el ma ide és mind a kétszer visszafordultam.

-          Ezért telt háromnegyed órába, hogy ideérj. – állapítottam meg.

-          Igen. Féltem, hogy ha idejövök, azt mondod majd, hogy haragszol rám és hogy többé ne találkozzunk. De rájöttem, hogy én el akarom mondani ezeket neked. A barátod akarok maradni.

-          Ne haragudj, hogy faképnél hagytalak. Nem gondolkodtam. Meglepődtem és megijedtem, hogy mi lesz. Rettegtem mi vár rám odabent, és mégis bemenekültem. De később rájöttem, jobban rettegek attól, hogy nem látlak többet. Háromnegyed órája itt ülök és már elveszítettem a reményt, hogy eljössz. De mikor megláttalak, már nyert ügyed volt.

-          Akkor elfelejtjük azt a csókot? – kérdezte, de hallottam a hangján és láttam a testbeszédén, hogy ő nem szeretné elfelejteni.

-          A barátom akarsz lenni Bill? Csak a barátom és soha semmi több?

Erre felcsillant a szeme és egyenesen az enyémbe nézett.

-          Nem működhet egy barátság, ha az egyik többet akar. – jelentettem ki, és erre leszegezte a tekintetét újra a kis agyontépázott fűcsomóra a lába előtt. – Pláne nem, ha mindketten. – folytattam, és akarva akaratlanul elmosolyodtam magam.

Először őszintén az elmúlt egy hét alatt és ez még engem is meglepett.

-          De mi… ha… nem lehet. Vagy mégis? Sok mindent tudnod kell, és fogalmad sincs, mire vállalkozol. Én állandóan úton vagyok, és ha nem, akkor is ezermillió és még több dolgom van. Kötelezettségeim vannak. Követnek a testőreim és David az első pillanattól ellenezné. Nem tudnálak mindig felhívni, mikor szeretnéd és lenne olyan, hogy sokáig nem is találkozunk. Állandóan szerelmes rajongók vesznek körül és… most miért nevetsz? – kérdezte gyermeteg sértődöttséggel a hangjában.

-          Ezzel a dumával sosem fogsz felszedni egy csajt sem.

-          Kössz.

-          Ne. Folytasd! Iszom a szavaid. – fogtam meg a kezét.

Egyrészt mert már idegesített szegény fűcsomó állapota, másrészt mert meg akartam fogni a kezét.

-          Kigúnyolsz, pedig hidd el, ezek fontos dolgok. Sok embert üldözött már el mellőlem az életem.

-          Bill.

-          Mi van?

-          Fogd be.

Odahajoltam hozzá és viszonoztam a legutóbbi csókját. De ez most más volt. Ez most szenvedélyes csókolózássá vált, mikor a tarkómra tette a kezét.

-          Na jó, azt hiszem az a bizonyos határ már látótávolságra sincs. – mosolygott lehunyt szemmel a homlokát az enyémre tapasztva.

Még egy apró puszit adtam lezárásként puha, nedves szájára és visszaültem az előző pozíciómba. Nem engedtem el a kezét. Összekulcsoltuk inkább.

-          Utolért a monstrumod.

-          Tessék?

Erre én csak a fejemmel a háta mögé biccentettem.

-          Tobi. – állapította meg csalódottan.

-          Letelt az egy óra?

-          Lerázom. Mindjárt itt vagyok. – készült felállni.

-          Ne Bill. Miattam ne keveredj bajba. Menj, ha menned kell.

-          Ne mártírkodj. Mindjárt itt vagyok.

Odasietett futólépésben a mogorva, óraműpontos testőrhöz és hevesen magyarázni kezdett neki. Bólogatást kapott válaszul, mire folytatta mondanivalóját. Hatalmas sóhaj… Bill teli arccal vigyorog, és vállon veregeti Tobit… Tobi ott áll tovább, Bill pedig gyors léptekkel jön vissza hozzám.

-          Gyere velem.

-          Tessék?

-          Gyere velem a stúdióba. – nyújtotta felém a kezét.

-          Ez biztosan jó ötlet?

-          Ha nem akarsz, nem erőltetem. – vonta meg a vállát.

-          Na jó menjünk. – álltam fel.

-          Nincs messze, és ígérem, visszaviszlek a kollégiumba időben.

-          De ugye nem fogok ott senkit sem zavarni?

-          Engem nem, és más nem számít.

-          Azért ez nem hangzik túl jól.

-          A srácok jó fejek. Ha Tom szívat, ne foglalkozz vele. Davidot meg elkerüljük.

-          Nem lesz baj?

-          Nem. De ne ellenkezz már ennyit. Nem akarsz velem lenni?

-          Semmit sem szeretnék jobban.

-          Akkor most te fogd be. – csókolt meg.

Odasétáltunk Tobihoz, aki még egy mosolyt sem engedett el felém.

-          Jó estét. – köszöntem neki.

-          Jó estét. Mehetünk? – kérdezte Billhez fordulva.

-          Persze.

Tobi előre sétált a saját autójához és megvárta, míg mi beszállunk Billébe.

-          Ez a pasi távolról szimpatikusabbnak tűnt.

-          Nagyon jó fej. Csak David őt szekálja, ha én eltűnök, és nem lóg a nyakamon. Majd megkedveled. Sokat fogod látni még.

Ezt az utolsó megjegyzést édes boldogsággal a hangjában jelentette ki.