26. rész. Csak téged védelek.

A srácok stúdiója valójában egy kertes ház volt. Körben magas, masszív bokrokkal és kerítéssel. Bill egy távirányító segítségével nyitotta ki a kaput, hogy behajtsunk. Én még azért a fegyveres őröket hiányoltam. De nem mertem megemlíteni neki. Mára már sok lenne a szívatásból, úgy vélem. Tobi gondos körbenézés után intett Billnek, hogy kiszállhatunk az autóból, majd elment.

-          Itt is vagyunk. – nyitott nekem ajtót Bill és a kezét nyújtotta, hogy kiszálljak.

-          Szép ház.

-          Az alsó szint maga a stúdió, felül pedig mi lakunk. Mindenkinek van egy kis szobája, ami nem olyan otthonos, mint Magdeburgban, de azért megteszi. Gyere. – indult el a bejárat felé és kopogott.

-          Bill.

-          Mi az?

-          Ez most olyan fura, nem?

-          De. – vallotta be.

-          Nagyon rég nem jártam senkivel.

-          Hát még én. – mosolygott és megcsókolt.

-          Leszel az én barátom is? – jelent meg Tom az ajtóban, mire mi szétrebbentünk.

-          Hülye. – lökte őt meg Bill és bement az ajtón, maga után húzva engem is.

-          Gyertek be. – nézett utánunk grimaszolva.

-          David? – érdeklődött Bill.

-          Reggel jön. – felelt Tom, és becsukta végre az ajtót.

-          Sziasztok! – köszöntötte Bill a két másik fiút, akik egy-egy kényelmesnek látszó bőr fotelben ücsörögtek egy-egy üveg sörrel a kezükben.

-          Sziasztok. – csatlakoztam én is, de cseppet azért visszafogottabban.

-          Hello. – húzta ki magát Georg. – Szia Viki!

-          Sziasztok. – köszöntött minket Gustav is.

-          Csatlakoztok? – kérdezte Tom, de valamiért nem túl sok őszinteséget hallottam ki a hangjából.

Bill kérdően felém pillantott én pedig csak alig észrevehetően bólogattam válaszul. Nem nagyon volt kedvem leülni közéjük és zavarban mosolyogni hosszú ideig, míg Bill végre visszavisz a kollégiumba. De vele akartam lenni és most ez volt a módja.

Bill lehuppant a garnitúra kétszemélyes részére és a tenyerével megpaskolta a mellette lévő helyet. Nem volt nehéz megérteni, hogy azt a helyet nekem szánja, így leültem mellé.

-          Kérsz inni valamit?

-          Nem köszi.

-          Ne szégyenlősködj. – mormogta undokul Tom.

-          Tom! – szólt rá Bill.

-          Mi van? – tartotta megadóan égbe a kezeit.

-          Én hozok egy kólát, egy perc és itt vagyok.

-          Szóval ti most együtt jártok? – szegezte nekem Tom a kérdést, alig hogy Bill eltűnt a látókörből.

-          Hogy mi? – Georg.

-          Épp a küszöbön smároltak, mikor ajtót nyitottam.

-          Hát igazából az egy apró csók volt és igen, azt hiszem, együtt járunk.

-          Azt hiszed?

-          Neked mi bajod van velem? – kérdeztem válasz helyett inkább vissza.

-          Hé, elég. Hagyjuk őket kettesben. Billt és Vikit. Gondolom nem azért jöttek ide, hogy velünk beszélgessenek. – állt fel Gustav.

-          Igaz. – csatlakozott Georg is.

-          Felőlem. Jó szórakozást. – pattant fel Tom is.

A szórakozás szót eléggé nyomatékosan ejtette ki végig a szemembe nézve. Olyan dühösen és lenézően, amitől a hideg is kirázott. Mintha belém látna és tudna a bizonyos tervről. Tudom, hogy paranoia, de valahogy belémivódott és megrémített a viselkedése.

-          Ezek hova lettek? – jött vissza Bill.

-          Nem tudom. De figyelj, nem viszel inkább most vissza?

-          Baj van?

-          Nem dehogy. Csak fáradt vagyok és reggel korán kelek.

-          Koránk kelsz szombaton?

-          Ja igen. Fakultáció lesz… franciából.

-          Te tanulsz franciát?

-          Igen, jó volna le is nyelvvizsgázni, úgyhogy korán kell kelnem, hogy ne késsem le az első nyelvórám.

-          Hát jó. – felelte csalódottan és nem leplezve azt sem, hogy nem feltétlen hiszi el a kifogásomat.

Nem beszéltünk a kolesz parkolójáig. Ott is egy puszit adtam az arcára, megígértem, hogy holnap jelentkezem, és kiszálltam a kocsiból.

Le fogok bukni. Ez a para jött most rám. És Tom az oka. Ahogy néz rám, amilyen utálat van a szemében, amilyen gyanúsítgató hanglejtéssel mondta: jó szórakozást. Egyszerűen megijedtem.

A mai találkozót egyáltalán nem így terveztem. Nem számítottam rá, hogy csókolózni fogunk és egy pár leszünk. Persze ezt akartam, de most nem tudom, mit csináljak. Egyre nehezebb úgy nézni rá, hogy ő Bill, az a szemét, aki elrontotta középiskolás éveimet, aki elérte, hogy ne bízzak a srácok közeledésében, aki összetörte a szívem, életem első szerelmeként. Egyre nehezebb bemagyarázni magamnak, hogy csak ezért vagyok vele. El kell döntenem, mit akarok. Tudnom kell, hova tovább. És úgy néz ki, meg kell tanulnom franciául…

-          Mit mondtál neki? – rontott be Tom szobájába hazaérve Bill.

-          Mi van?

-          Elment. Lerázott. Mit mondtál neki?

-          Én semmit. Megkérdeztem, hogy együtt jártok-e ő pedig azt válaszolta, azt hiszi igen.

-          És?

-          Semmi és. Rám támadt, hogy mi bajom van vele.

-          És mégis mi bajod vele?

-          Szerintem egyértelmű.

-          És pedig?

-          Bill komolyan nem látod azt, ami kiszúrja a szemed? Még egy lány, aki trükkösen beincselegte magát, elcsavarta a fejed, hogy aztán eldicsekedhessen vele, Bill Kaulitzal jár. Képeket töltöget majd fel a netre, hogy bizonygassa milyen veled az ágyban. Talán könyvet is ír, miután szakítasz vele. Mert úgyis szakítani fogsz vele. Bevallom meglepően hosszú eddig a ti kis kapcsolatotok, de hidd el, ugyanaz lesz a vége. Még egy lány, aki kihasznál és összetöri a szíved, hogy utána én kaparjam össze.

-          Ő…

-          Tudom. Nem olyan. Ő teljesen más. – vágott a szavába gúnyosan gügyögő hangon.

-          Igen.

-          És miben?

-          Megértő, együtt érző és őszinte. Nem sértődik meg, ha faképnél kell hagynom, mert Tobi megjelenik, nem dühös, ha kések állandóan és kedves akkor is, ha nem hívom napokig, mert tudja, milyen az életem.

-          Marha nehéz kiismerni a te életed Bill. Menj fel a netre, olvasgass. Ha megnézed a turnédátumokat, vagy az újságcikkeket, ha rákeresel, hol vagyunk interjún, a vak is láthatja, hogy alig van szabadidőnk. Több ember ismer minket, mint aki nem. Egyértelmű, hogy testőrökre van szükségünk, és nem nagyon mozoghatunk engedély nélkül. Ő megjátssza, mennyire megért és már bele is esel.

-          Ezt nem lehet megjátszani

-          De nagyon is meg lehet.

-          Kedvelem őt, úgyhogy ne legyél vele bunkó. Én sem kergetem el a csajaidat sosem, pedig egyet-kettőt megmentenék egy hatalmas csalódástól.

-          Én csak téged védelek.

-          De üldözési mániád van és tudjuk mindketten, hogy miért. Ne vetítsd ezt minden lányra.

-          Vitázz velem egy idegen csaj miatt, aztán gyere zokogni, ha igazam lesz. – nyitotta ki szobájának ajtaját, jelezvén, hogy Bill most jobban teszi, ha távoz.