31. rész. Utálhatsz.

Bill kitartóan küzdött a nyilvánvalóan látható fáradtsága ellen. Meghallgattunk egy rakás számot az eddigi albumaikról. Régen elég vicces hangja volt. Ezt a vicces jelzőt használtam, mikor neki véleményeztem, és úgy láttam, nem ez volt a megfelelő. Úgyhogy kisfiúsan édesen viccesre javítottam, amire csak egy mosolyt kaptam reakcióként. Viszont volt egy-két szám, ami tényleg nagyon tetszett. Jó hangja van, nem csodálom már azt a sok rajongót és azt a sok díjat. Ügyes srácok ezek, be kell valljam. Bill megesketett, hogy senkinek nem mondom el és kizárólag kettőnk közt marad, és akkor belehallgathatok egy legújabb még félkész dalba is. Felvettem hát a fülhallgatót a fejemre és belemélyültem. Mikor már harmadszorra tekertem vissza, láttam, hogy Bill a kanapén ülve erőszakolja szemeit a lecsukódás ellen. Nem akartam tovább kínozni.

-          Na gyere, menjünk aludni. – ültem le mellé.

-          Nem tetszik? – kérdezte erőtlenül.

-          Az tetszik, hogy ilyen édes vagy. De már nem vagy beszámítható, úgyhogy feküdjünk le.

-          Köszönöm. – hálálkodott és felállt.

Mindvégig erre várhatott, de egy szót sem szólt. Kitartó és önfeláldozó.

-          Egyébként nagyon tetszik. Gondolom kismilliószor hallottátok már, de nagyon tehetségesek vagytok.

-          Köszönöm. Mindig jó új rajongóra szert tenni.

-          Aha! Ez a terv! – vigyorogtam.

-          Mi?

-          Elcsábítjátok a lányokat, míg rajongók nem lesznek. – álltam elé és így vázoltam fel a helyzetet.

-          Hülye. – forgatta szemeit, eltolt az útjából, majd elindult felfelé.

Én boldogan lépdeltem utána és mikor fáradtan zuhant az ágyába, már magára is húzva a takarót, hátulról közelebb bújtam hozzá.

-          Bill.

-          Mi az? – nyöszörögte.

-          Köszönöm. Nagyon…

-          Majd reggel folytatod. Én nem vagyok hiperaktív, veled ellentétben. – vágott a szavamba már szinte félálomban.

-          Jó éjt. – súgtam és én is hanyatt dőltem végre.

Mikor felébredtem, nem volt mellettem. Egyből az villant be, hogy le kell mennem, mert valószínűleg ott van, és találkoznom kell Tommal, amit nem akarok, ha nem muszáj.

-          Jó reggelt. – csoszogtam le a lépcsőn.

Georg és Tom reggeliztek éppen.

-          Hát már dél elmúlt. – vigyorgott Georg. – De jó reggelt.

-          Bill?

-          El kellett mennie. Azt üzeni, hívd fel, ha ébren vagy.

-          Köszönöm. – hálálkodtam, és akkor villant be a kép, mikor tegnap meglátom Tobit a ház előtt, ránézek a mobilomra, mennyi az idő, majd leteszem az asztalra. Felkapom a kulcsom, belelépek a papucsomba és már csapom is be magam mögött az ajtót. – Nincs nálam a telefonom.

-          Tessék, itt az enyém. – nyújtotta felém

-          Köszönöm. – vettem el és már tárcsáztam is.

-          Szép jó reggelt. – köszönt bele.

-          Honnan tudod, hogy én vagyok?

-          Megérzés. És a barátnőd hívott, hogy a te telefonod a kollégiumban hagytad. Kinézte a számom belőle és felhívott, mert aggódott érted.

-          Rohantam, nehogy Tobi leüssön.

-          Fél egy van. – engedte el a füle mellett utóbbi megjegyzésemet.

-          Igen, már felhívták rá a figyelmem. Hol vagy? Itt hagytál?

-          Dehogy. Mindjárt ott vagyok, hozok reggelit is.

-          Oké.

-          Addig igyál egy teát. Előkészítettem mindent hozzá a konyhában.

-          Te vagy a tökéletes pár számomra. Híres vagy, tele pénzzel és nem is nézel ki rosszul. Ennek tetejében, még gondoskodsz is a szokásos teámról. Amíg fiatal vagy és hamvas a bőröd, megtartalak.

-          Örömmel hallom, hogy ébredés után is olyan jópofa vagy, mint hajnalban.

-          Siess. – kértem ezt már annyira nem viccesen, mivel baromira idegesített, hogy Tom engem nézve hallgatja pofátlanul, amit beszélünk.

-          Max negyed óra és ott vagyok. Éld túl.

-          Könnyű mondani.

-          Na le kell tennem.

-          Szia. – búcsúztam el.

Miután letettük elindultam a konyha felé.

-          Segítsek valamit? – ajánlotta fel előzékenyen Georg.

-          Nem köszi. Megoldom. Remélem nem baj.

-          Dehogy, menj csak nyugodtan. Bill előkészített neked mindent a reggeli teádhoz. Azt mondta, ne nyúljunk hozzá, arra szükséged lesz, ha felkelsz.

Önkéntelenül elmosolyodtam magam. Kedves gesztus. Sokszor beszéltem már neki magamról és ezt is közöltem, hogy nekem a reggel nem indul el tea nélkül. Megjegyezte.

A vízforraló mellett találtam egy őszibarackos tea filtert – kedvencem, és ezt is tudja -, cukortartót, citromot, kanalat és egy hatalmas bögrét „B-Kay” felirattal. Csupán annyi dolgom volt, hogy megnyomjam a gombot a forralón, és addig összeállítsam a már jól bevált cukor-citrom egyveleget.

Tom jött be a konyhába, és mikor megláttam, kiejtettem a kezemből a kanalat. Gonosz mosoly ült az arcára. Miközben lehajoltam cifrábbnál cifrább jelzőkkel illettem bénaságomat.

-          Hogy van a bokád? – kérdezte, mire hatalmas csodálkozóra nyíltak szemeim.

-          Mi az?

-          Hogy van a bokám?

-          Megleptél, hogy nem árultál el Billnek. Azt hittem rohansz hozzá azután, amit hallottál este.

-          Mi értelme lett volna?

-          Hm. Igaz. Semmi. – láttam az arcán a meglepődést.

-          Figyelj, utálhatsz, nem érdekel.

-          Akkor jó. Te is nyugodtan utálhatsz engem.

-          Ó ezzel az engedélyadással már jócskán elkéstél. De egyre megkérnélek. Ne szólj bele a kapcsolatunkba.

A kapcsolatunk szónál erőtlen ám gúnyos kacaj tört fel belőle.

-          Bocs, bocs. – szabadkozott ironikusan. – Eszem ágában sincs alábecsülni a ti nyilván hosszú távú és mindkettőtök számára maximálisan kifizetődő kapcsolatotokat.

-          Az a Linda vagy ki azt hiszem értem, miért tette, amit tett. – böktem oda félvállról és visszafordultam a pulthoz, hogy kikapcsoljam a forralót. Tudtam, ezzel én győzök ebben a nevetséges színjátékban.

-          Ide figyelj…

-          Sziasztok! – lépett közbe Bill.

-          Hello. – köszönt sértődötten Tom és kiment végre.

-          Szia.

-          Mit mondott?

-          Semmit. Csak megkérdezte, hogy van a bokám.

-          Aha. Na jó mindegy. Hoztam reggelit. – mosolygott és adott egy puszit az arcomra.

-          Farkas éhes vagyok.