33. rész. Anya lánya front.

-          Hazamegyek. – jelentettem ki dühösen.

-          Hogy mi?

-          Haza kell mennem. Visszaadom a pénzét és adok pár tanácsot, ahová dughatja.

-          Ne már! Huszonnégy ezer euróról beszélgetünk Viki.

-          Nem kell a pénze. És ezt már anyunak is mondtam. Nem értem, hogy hagyhatta ezt.

-          Hívd fel, beszélj vele.

-          Nem. Ha felhívom, lebeszél arról, hogy odamenjek.

-          Ne menj. Nyugodj meg, aludj rá párat. Holnap suli.

-          Pont nem izgat a suli jelen pillanatban.

-          Veled megyek.

-          Nem Nia. Maradj csak. Holnap jövök is vissza.

-          Biztos?

-          Persze. Aranyos vagy, de úgysem tudnál mit tenni ott velem.

-          Elmész apádhoz?

-          El.

Az elhatározásom nagyon komoly volt. Magamhoz vettem a táskám, leellenőriztem van-e nálam elég pénz – ami vicc abból a szempontból, hogy a bankkártyámon huszonnégy ezer euró pihen -, a kulcsaim, személyi és minden, ami kellhet az útra. Nem néztem ki vonatot, csak elköszöntem aggódó barátnőmtől és elindultam a pályaudvarra.

Délután négy óra volt, mikor kiértem. Az első vonat, ami megáll Dortmundban, másfél óra múlva indul.

Vettem egy üdítőt és egy szendvicset a büfében, majd leültem egy padra uzsonnázni.

Bill hívott hamarosan.

-          Szia. – köszönt bele.

-          Szia.

-          Látod, még ma hívtalak.

-          Igen.

-          Baj van?

-          Akad.

-          Mi ez a hangzavar? Pályaudvaron vagy?

-          Igen.

-          Hova tartasz?

-          Haza.

-          Minek? Vasárnap van.

-          Tudom.

-          Válaszolnál kicsit bővebben, vagy mindent ki kell húznom belőled?

-          Hazamegyek és megkeresem apámat, hogy visszaadjam neki a pénzét, amit elmaradt gyerektartás néven utalt át nekem ma reggel.

-          Húszévnyi gyerektartást?

-          Igen.

-          Hű… az…

-          Sok pénz igen. De nekem nem kell. Tőle nem.

-          És most komolyan mondod, hogy hazavonatozol? Elviszlek.

-          Nem kell Bill, megoldom. Kicsit több mint egy óra múlva indul egy vonat.

-          Hát ez igazán jól hangzik. Tíz perc múlva ott vagyok.

-          Bill…

-          Ne Billezz. Ha jól emlékszem, mi járunk. És az nem csak azt jelenti, hogy sokat csókolózunk, bókolunk, és együtt tévézünk az ágyamban. Melletted a helyem akkor is, ha szükséged van valakire. Vagy te nem így gondolod?

-          De.

-          Helyes. Tíz perc múlva a parkolóban. Szia. – tette is le.

Miért kell ilyennek lennie? Miért nem tud csak sima pasi lenni, aki annak ellenére, hogy, megígérte, nem hív fel, nem akar órákat kocsikázni, hogy hazavigyen, és kevésbé akarja elérni, hogy menthetetlenül belészeressek?

Kidobtam a maradék szendvicsemet és kisétáltam a parkolóba. Talán öt perce állhattam ott, mikor Bill hívott.

-          Na szia. – köszöntem.

-          Ne haragudj, nem tudok menni. Megjelent David és nem tudok ellógni.

-          Nem baj. Az eredeti terv úgyis a vonat volt.

-          Sajnálom tényleg. Szerettelek volna elvinni.

-          Bill, nem baj, mondom. Jobb is, legalább nem kell visszakocsikáznod egyedül.

-          Hihetetlen vagy, tudod?

-          Sejtem. – mosolyodtam el magam.

-          Minden rendben lesz?

-          Azt hiszem, igen. Visszaadom a pénzét, adok pár instrukciót a jövőre nézve és eljövök. Holnap délelőtt vissza is jövök.

-          Hívj fel, ha beszélgetni akarsz valakivel.

-          Köszönöm.

-          Na megyek is a dolgomra.

-          Rendben. Én is.

-          Vigyázz magadra.

-          Igyekszem.

-          Szia.

-          Szia. – tettük is le.

Ez az. Lemondta. Akadt fontosabb dolga. Titkolnia kell a kapcsolatunkat és ez már sokkal reálisabb pasivá teszi őt. Még sem tökéletes minden. Erre rá kellett döbbennem gyorsan.

Mikor hazaértem anyu nagyon meg volt lepődve.

-          Hát te? – pattant fel hatalmasra tágult szemekkel a kanapéról.

-          Hol lakik?

-          Ki?

-          Hát ő.

-          Az apád?

-          Ne nevezd így.

-          El akarsz menni hozzá?

-          Személyesen szeretném végre lerendezni ezt az ügyet, mert rád nem számíthattam. Te bedőltél neki, engem nem fog lekenyerezni.

-          Túlzásba viszed.

-          Eddig nem úgy volt, hogy csak mi ketten vagyunk? Nem mi vagyunk az anya lánya egységes front? Nem mi vagyunk, akik kiállunk egymásért bármi történik?

-          Most is így van édesem, de ő az apád. És életem szerelme volt valamikor.

-          Én vagyok az életed már azóta. Én sem választok mást helyetted.

-          Ne haragudj, de bemutattad már a fiúdat? Nem titkolod véletlenül előlem? Nem úgy találkozgatsz vele már hetek óta, hogy fogalmam sincs, ki ő, de még azt sem, hogy hívják, vagy hogy néz ki?

Ez igazán elgondolkodtatott. Neki ott van az apám, akivel zavaros az élet, nekem pedig itt van Bill. Mindkettőnket már egyszer átvertek, mindkettőnket megaláztak, de mi itt vagyunk és akár így, akár úgy, adunk esélyt. Nem hibáztathatom, anyut, mikor épp ezt teszem én is Billel.