Hullócsillag

Forró nyári este volt. Milliónyi csillag volt fenn az égen. Kinn voltunk a

tetőteraszon és egy teleszkópot raktunk össze. Pontosabban csak ő. Nem értettem mit

szeretne vele. Csak mosolyogtam és néztem ahogy felállítja. Olyan 11 felé

lehetett... Mikor elkészült vele nagy mosoly ült ki az arcára.
- Gyere... - nyújtotta felém a kezét
- Mit szeretnél mutatni? - kérdeztem miután megfogtam a kezét
- Nézz bele. - Már nagyon kíváncsi voltam, hát belenéztem. Egy csodaszép csillagot

láttam. Fényesen csillogott, mint Bill szeme, mikor először találkoztunk...
- Ez gyönyörű! - mondtam elkápráztatva és ráemeltem a tekintetem
- Mostantól a tied! - mondta még mindig mosolyogva és átkarolta a derekam
- Nem mondod komolya? - tettem a vállára a kezem
- De. Ha már lehozni nem tudom neked, hát ott marad az égen. De hivatalosan is a

tied! - adott puszit a számra
- Nem vagy teljesen normális, ugye tudod? - emeltem fel a bal szemöldököm

mosolyogva
- Tudom, de így szeretsz, nem?
- De... De miért kaptam ezt? Még csak 4 és fél hónapja ismerjük egymást... Nem

kellett volna. Nem kértem soha semmit, mert az a legnagyobb ajándék, hogy vagy nekem!

- Éppen ez az, hogy soha nem kérsz semmit. De ki szeretném valahogy fejezni a

szerelmem irántad. És mint már említettem, lehozni nem tudom. - megcsókolt
- Köszönöm. - mondtam szinte suttogva a csók után és a vállára hajtottam a fejem
- Nem hiába választottam ezt a csillagot. Azt mondták, egy év és nagyjából 3 hét

múlva le fog hullani... Holnap megyek a többiekkel Amerikába, és ha minden igaz egy

év múlva visszajövünk. Ha mégsem így lenne, megpróbálok visszaérni, mielőtt a

csillag lehull... Ígérem!
- Siess vissza... - néztem rá kérlelőn, még mindig suttogva. Ő csak bólintott és ismét

megcsókolt, majd az égre emeltük a tekintetünk....



Egy évvel és 3 héttel később...

Reggel arra ébredtem, hogy üzenet érkezik a telefonomra. Reméltem, hogy a feladója

Bill és a tartalmában pedig azt vélem megtalálni, hogy az esti géppel jönnek. De

csalódnom kellett...
"Szia Angi! Sajnos nem tudok hazamenni, csak egy hónap múlva. Kérlek bocsáss meg,

hogy nem tudtam betartani az ígéretem! Ne haragudj! Szeretlek, csók!"
Ezzel az üzenettel meg lett alapozva a hangulatom. Próbáltam nem haragudni rá, hisz

nem ő dönti el, hogy mikor hova mehet. Sajnos...

Este fél 10 körül kimentem a tetőteraszra. Felállítottam a teleszkópot és ismét

megnéztem a csillagot, amit az elmúlt időben nem egyszer tettem már meg. Még mindig

ugyan olyan fényes volt. Nem úgy néz ki, mint aki le akar hullani... Megnéztem

szabad szemmel is, így még talán fényesebb volt. Karba tettem a kezem és lehunytam

a szemeim...
- Annyira hiányzol... - suttogtam magam elé a szavakat.
- Te is hiányzol... - hallottam egy hangot a hátam mögül és két kar fonódott össze

a derekamon. Megijedtem és megfordultam. Bill állt velem szemben, teljes

életnagyságban.
- De... Hogy... Hogy kerülsz ide? - kérdeztem zavartan
- Na azért ennyire ne örülj nekem! - Kezdett nevetni és megölelt. Visszaöleltem és

a vállára hajtottam a fejem. Olyan jó volt megint a karjai közt lenni. Újra az a

csodálatos érzés fogott el.
- De hát reggel azt írtad, hogy még kint kell lennetek egy hónapig. Csak nem

elszöktél? - néztem rá
- Dehogy! Mind itt vagyunk. Azt csak azért írtam, hogy meglepetést tudjak

szerezni. - mosolygott - Meg talán még azért, hogy ne izgulj egész nap...
- Összejött! Nagyobb meglepetést nem tudtál volna szerezni a mai napra. - mondtam a

szemébe nézve, ő csak küldött felém egy elégedett mosolyt.
- Megígértem, hogy visszajövök, mielőtt a csillag lehull. Nézz csak fel az égre. -

gyorsan odakaptam a tekintetem és abban a pillanatban a csillag megkezdte végtelen

útját az égbolton. Az idő lejárt. Olyan érzést keltett benne, mintha egy homokórán

folyna le az utolsó szemcse...