37. rész. Nem lennék önmagam.
- Szálljunk be, mindenki minket néz. – biccentett fejével felfelé az ablakok irányába Bill.
Kinyitotta nekem az anyós ülés ajtaját, megvárta, míg beszállok, becsukta, majd megkerülve az autót ő is beült mellém.
- Miért mosolyogsz?
- Most mi akkor hivatalosan is szerelmes pár vagyunk. – állapítottam meg hangosan is.
- Nagyon úgy tűnik. – mosolygott most már ő is. – Ne haragudj, hogy délután olyan bénán viselkedtem.
- Nem baj. Jócskán kiengeszteltél.
- Nia ablakát dobáltam?
- Igen. Rémültem futott át hozzám, hogy egy szatír dobálózik.
- Ez kedves.
- Hát nem sokan mászkálnak késő este kapucniban és napszemüvegben.
- Csak akik nem akarják, hogy felismerhetőek legyenek.
- De vajmi kevés az esélye, hogy egy híres sztár az és nem egy hibbant törvényen kívüli.
- Igaz.
- Mennem kéne. – néztem a visszapillantó tükörbe.
- Máris?
- Neked ott van Tobi ünneprontónak, nekem pedig a kollégiumi portás.
- Ha kizár, nálam is alhatsz.
- Nem ilyen egyszerű ez.
- De a héten nem fogok olyan sokat ráérni, mint eddig.
- Ne is mond. Már most hiányzol. – fogtam meg a kezét.
- Hívlak, amikor csak tudlak. És valamelyik este nálam alhatnál újra.
- Megoldjuk.
- Szeretlek. – puszilt meg. – Nem is tudod, milyen jó ezt kimondani.
- Hát még hallani. Azt hittem, esélyem sincs rá.
- Ígérem még milliószor fogod hallani tőlem a jövőben.
- Ó hosszú távra tervezel?
- Ezt az elkövetkező egy hétre gondoltam, de egyébként igen.
- Szeretlek. – csókoltam meg meghatódva és boldogan.
- Hívlak.
- Várni fogom. – pusziltam még utoljára és kiszálltam a kocsiból.
Amíg a bejárathoz sétáltam az ablakokból még mindig lógott pár kíváncsi csoporttárs és volt, aki tapssal, volt, aki fütyüléssel nyilvánította ki gratulációját az előbbi eseményekhez.
- Mi volt ez? – rohamozott meg Nia, mikor beléptem a szobánkba.
- Szerelmet vallott.
- Imádlak! – szorított magához.
- Miért is?
- Tudod jól. Ezt azonnal le kell írnod.
- Most nincs kedvem, inkább lefekszem, nagyon fáradt vagyok.
- Ne csináld már.
- Nia kérlek.
- Megváltoztál.
- Én nem csak...
- Belezúgtál.
- Dehogy. – tagadtam felháborodást is játszva hozzá.
- Hát akkor?
- Nem tudom én csak egyszerűen nem akarok ilyen lenni. Nem lennék önmagam, ha ezt véghez vinném. Beszéltem anyuval is. Értem jött Bill, muszáj volt. És ne tudd meg, milyen érzés volt anyunak bevallani, mire készülök.
- Tehát megfutamodsz.
- Átgondolom még. De hidd el, Bill sem a régi már.
- Ez az, amit nem hiszek el.
- Nia, te vagy a legjobb barátnőm. Ismersz.
- Na jó. Én nem erőltethetem. Csak nagyon beleéltem magam.
- Tudom.
- Majd azért még gondold át.
- Rendben.
- És most lefekszem. Remélem kis barátunk ma már nem fog felriasztani a kavicskáival. – gúnyolódott, majd elvonult a szobájába.
Most tudtam végre elengedni magam. Vigyorogtam és vigyorogtam. Szeret. És most tényleg szeret, engem és nem mást. Magamért és nem azért, hogy átvágjon. Eddig szánalmas voltam, most mindenki más az, mert én vagyok Bill Kaulitz szerelme.
Nem tudtam semmi másra gondolni. Újra 13 évesnek éreztem magam, újra én voltam a kis lány, akinek életében először dobbant meg a szíve valakiért. Az évek során kaptam már pár szerelmi vallomást, de mindközül egy volt csupán, ami pillangókat reptetett a gyomromban és rózsaszínűvé változtatta a körülöttem lévő közeget. Ez most pont olyan.
Nehezen tudtam a pulzusomat lenyugtatni alváshoz alkalmas szintre, így sokáig ébren voltam.
Reggel, mikor csörgött az ébresztőm, úgy éreztem, alig pár perce aludtam el.
Kikászálódtam nagy nehezen és már mentem is teát gyártani magamnak. Mikor kimentem Nia már nyomta is a kezembe a bögrémet.
- Jó reggelt. – köszönt.
- Szia. Hát te?
- Gonosz voltam este, nem hallgattalak végig és erőltettem, hogy ne légy önmagad. Szeretlek. Ez az engesztelő barackos tea.
- Imádlak.
- De most megyek is. A suliban találkozunk.
- Jól van. Köszönöm.
- Szia. – puszilt meg, felkapta a táskáját és már csukódott is mögötte az ajtó.
Még bele sem tudtam gondolni, mennyire édes az én barátnőm, megzavart a telefonom csörgése.
- Szia. – kaptam is fel, amint megláttam Bill nevét a kijelzőn.
- Jó reggelt. Kicsim. – hallottam a hangján, hogy még furcsa neki, de magától jött a becézés.
- Hogy aludtál?
- Rég aludtam már ilyen jól.
- Ezzel én is így vagyok.
- De a reggel nem indult túl jól. David rontott rám hajnalok hajnalán. Valami szemét, követett engem, miután látta, hogy veled vagyok. Aztán készített pár képet arról is, hogy épp szerelmet vallok neked az ablakod alatt köveket hajigálva.
- Jaj ne.
- Jaj de. Felhívta Davidot, hogy nem kevés pénz ellenében titokban tartja az információt.
- Sajnálom.
- Az a vicc, hogy már rég hozzá kellett volna szoknom, de még mindig nem megy. Annyi ügyet eltusoltunk már, annyi pénzt kifizettünk már hasonló dolgok miatt, de még mindig feldühít. Még mindig úgy érzem egy ilyen után, hogy legszívesebben összepakolnám a cuccomat és hazamennék.
- Sajnálom.
- Én csak nyugodtan szeretnék szerelmes lenni. Ez olyan nagy dolog?
- Majd óvatosabbak leszünk. Vagy most egy ideig nem találkozunk.
- Szó sincs róla. Amíg van pénzem inkább az ilyen szemeteknek adom, de nem fogok veled kevesebbet találkozni. David meg majd megenyhül. De most már tényleg be kell, hogy mutassalak neki.
- Mikor?
- Ma este. Aludj nálam.
- Biztos jó ötlet?
- Nem akarod?
- Dehogy nem.
- Akkor Tobi érted megy. Mikor végzel a suliban?
- Fél kettőkor.
- Négyre kész vagy?
- Perszer.
- Négyre ott lesz érted.
- Kettesben leszek vele?
- Bírd ki szerelmem, nem fog megenni, de én nem tudok ma érted menni.
- Na jó küldd most azonnal. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
