38. rész. David jó fej.

-          Suliba kell menned. Tegnap is kihagytad. Nem szeretném, ha miattam megnehezítenéd az életed.

-          Kedves, hogy aggódsz, de az életem azzal nehezíted meg a legjobban, ha nem láthatlak minél előbb.

-          Hm. Tetszik ez a szerelmes pár dolog.

-          És még csak telefonon beszélünk.

-          Na jó. Azonnal küldöm Tobit.

-          Tudtam, hogy ráveszlek.

-          Itt lesz David, mivel fel kell énekelnem egy dalt és szereti ellenőrizni, hogy tényleg rendesen csináljuk-e. Valószínűleg ő kedvesebb lesz, mint Tom szokott, de elsőre ő is gyanakvó mindenkire.

-          Rendben.

Davidtól nem tartottam. Tudtam róla, hogy maximalista és hajtja a srácokat, óvja őket a széltől is. De szerintem, ha látja, hogy Bill boldog, akkor nem áll a kapcsolatunk útjába. Hisz ő egy felnőtt ember, nem olyan gyerekes bunkó, mint ’kihaénnem’ Tom Kaulitz.

Tobi valamivel kedvesebb volt, mikor odaért a parkolóba a megbeszélt időre. Talán azért is, mert ezúttal nem kellett rám várnia. Én értem oda előbb előzékenyen.

-          Hiányoztál. – közölte Bill, ahogy ajtót nyitott. – Szerelmem. – mosolygott és megkaptam jól megérdemelt köszöntő csókomat. – Gyere be. – fogott kézen és húzott be maga után.

A nappali üres volt, azon át is vágtunk. Egyenesen hátra a stúdióhoz. Ott voltak a többiek. Georg látszólag örült nekem, legalábbis kedvesen mosolygott rám, mikor meglátott. Gustavot kerestem a szemmel, hátha még egy szimpatizánsom is jelen van, de ő hiányzott a társaságból. Ellenben magamon éreztem Tom kedvesnek nem mondható tekintetét, amivel igyekeztem nem foglalkozni. Egy hangos sziasztokkal köszöntem, és elengedtem Bill kezét, hagy menjen a dolgára. Adott egy puszit és be is vonult a helyére, hogy tovább énekelje az érkezésem előtt elkezdett dalt.

-          Gyere, ülj le. – csusszant arrébb egy hatalmas puffon Georg.

-          Köszi. – engedelmeskedtem.

-          És hogy vagy? Suliba jársz, ugye?

-          Igen. Habár ezen a héten még valahogy nem sikerült bemennem.

-          Lógsz?

-          Úgy is mondhatjuk. Tegnap haza kellett utaznom, ma pedig nem bírtam ki, hogy ne legyek Billel.

Tom felnevetett. Röviden, de lényegretörően. Igyekeztem észre sem venni és láttam Georg arcán, hogy zavarba jött, ő hogy reagáljon.

-          És mi leszel, ha végzel ebben a suliban?

-          Újságíró szeretnék lenni.

-          Ez mindent megmagyaráz. – dünnyögte rám sem nézve Tom.

-          Újságíró? – kérdezett vissza Georg megpróbálva elengedni füle mellett a megjegyzést.

-          Igen. Persze nem pletyka vagy bulvár. Nagyobb dolgok, igényesebb újságok érdekelnek.

-          Ez jól hangzik. Szólj, ha kell interjúalany valami szaftos kis cikkhez mondjuk a globális felmelegedésről. – mosolygott kedvesen.

-          Köszi, te leszel az első.

-          Helyes. Na én iszom egy kólát. Hozzak neked is?

-          Köszi egy vizet innék.

-          Egy perc és itt is vagyok.

Nem örültem, hogy lelép és kettesben hagy Tommal, de tényleg nagyon szomjas voltam. A szemeimet le sem vettem Billről. Ott állt a kis kabinban és énekelt. Annyira jól állt neki, annyira látszott, hogy teljes szívvel csinálja. Csak ő létezik és a dal, amit ő írt. Azoknak énekli, akik eljuttatták őt idáig, azoknak, akik bármit megtennének érte a világ bármely országában szinte. El sem tudom képzelni, milyen érzelmi löketet adhat ez számára. De jó nézni, az biztos.

Szerencsére Tom nem érzett késztetést, hogy hozzám szóljon, Georg pedig hamar visszaért.

Még pár percet beszélgettünk, mikor megjelent Gustav is a dobverőivel. Ő is csatlakozott a megkezdett témához, miszerint a tavalyi EMA-n ha nem ők nyernek, ki érdemelte volna meg jobban, a Linkin Park vagy a Foo Fighters.

Bill ahogy végzett már jött is oda egyenesen hozzám leváltva a másik három srácot. Most ő rajtuk volt a sor. A zenei aláfestést tették bele a dalba most, hogy már Bill hangja benne volt.

-          Tom kedves volt?

-          A maga módján.

-          Meg fog…

-          Kedvelni. – fejeztem be. – Nem hiszem.

-          Nekem fontos, hogy jóban légy a tesómmal, ugye tudod?

-          Nem rajtam múlik Bill. Folyamatosan pofákat vág, morog az orra alatt, megjegyzéseket tesz és arra játszik, hogy kiakasszon. – húztam fel magam.

-          Ha meglátja, mennyire szeretjük egymást, és milyen jól működik ez köztünk, meg fog kedvelni, hidd el.

-          Sziasztok. – jelent meg David.

Most ez nem hiányzott.

-          Szia. – állt fel mellőlem Bill. – Ő itt Viki. – mutatott be.

-          Szia. – köszöntem.

-          Szóval megismerhetem végre azt a lányt, aki becsöppent közénk és elrabolta Bill szívét.

Nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy kedves vagy gúnyolódik csak. Láttam viszont Bill arcán, hogy ő nagyon is tisztában van vele. Köszönetnyilvánító pillantást vetett Davidra, amiből arra véltem következtetni, hogy ez a pasi talán tényleg kedves velem.

-          Na Bill menj a dolgodra, majd én elszórakoztatom a kishölgyet.

-          Igenis. – fogadott szót Bill, megpuszilt és ment is be a fiúkhoz.

-          Én is örülök, hogy megismerhetlek. Bill rengeteget beszél rólad. – válaszoltam végre köszöntésére.

-          Ez hízelgő. Az utóbbi pár hétben én nem nagyon hallottam rólad. Inkább titkolózott, mert félt, hogy mit fogok szólni hozzá. Mintha az apja lennék.

-          Én is tartottam tőled egy picit.

-          Csak Tomtól tarts, ő próbál fúrni téged.

Zavarba hozott az őszintesége.

-          És mit gondolsz, meddig fog még fúrni engem?

-          Míg nem sikerül neki.

-          Ez bíztató.

-          Ha eléggé szereted az öccsét és be is bizonyítod, akkor rájön, hogy a testvérét jobban szeretni annál, mintsem hogy keresztbe tegyen neki. Inkább majd elfogad téged.

-          Ez úgy hangzik, mintha nem először fordult volna elő.

-          Fordítva történt. Biztos hallottál már Lindáról.

-          Igen.

-          Bill utálta őt az első perctől. Aztán látta, hogy Tom mennyire szerelmes és megpróbálta megkedvelni. Persze végül, mikor kiderült Lindáról, hogy mit is akar valójában, Bill vagy ezerszer az orrunk alá dörgölte, hogy ő előre tudta, valami nem stimmel.

-          Én nem akarok ide befurakodni. Én csak Billel szeretnék lenni. Nem avatkozom bele semmibe, és nem gátolom a munkában.

-          Tudom. Tegnap beszélgettem Billel sokat és mondta, hogy megértő vagy, nem sértődsz meg, ha nem ér rá.

-          Nem olyan fából faragtak.

-          Ha Bill képes kockázatot vállalva az ablakod alatt ordibálni, hogy mennyire szeret és utána azt mondani a szemembe, hogy nem érdekli az sem, ha ez újságba kerül, akkor én elhiszem, hogy te tényleg tudsz valamit. – mosolygott újra.

-          Nem gondoltam, hogy ilyen jó fej leszel velem.

-          Mindenki tart tőlem. És ez jó. Úgyhogy ne is nyugtass meg senkit az ellenkezőjéről, ha megkérhetlek.

-          Rendben.

-          Én alapvetően bizalmat szavazok. Bill fontos nekem, és ha ő szeret, akkor én is kedvellek, míg nem adsz okot az ellenkezőjére.