41. rész. Majdnem mindenki örül.

-          Kicsim, te most komolyan tanulni fogsz? – kérdezte Bill, mikor felébredt és én ott hasaltam mellette egy könyvvel, egy füzettel és egy tollal.

-          Üdv az ébren lévők táborában.

-          Mennyit aludtam?

-          Másfél órát. – állapítottam meg a telefonomra pillantva.

-          Jaj ne haragudj. Irtó korán keltem és hát dolgoztam is ugye. – görbült mosolyra a szája. – No meg szerelmeskedtem a barátnőmmel, ami fantasztikus élmény volt, és kiszívta a maradék energiámat. – puszilt bele a nyakamba.

-          Ha még húsz percet aludtál volna, már elkészültem volna ezzel.

-          Mi ez?

-          Holnap reggel le kell adnom. Ígérem gyorsan befejezem.

-          Addig hozok kaját. Te kérsz valamit?

-          Elég éhes vagyok.

-          Hozok enni és inni, de mire visszajövök, ezek tűnjenek el az ágyamról. – fenyegetőzött komolytalanul és édesen.

-          Rendben.

-          Tanulni az én ágyamon. – hitetlenkedett még mielőtt kiment a szobából.

 A három srác is végzett már mára a munkával és a nappaliban fetrengve x-boxoztak.

-          Azt hittem, ma már nem látlak. – jegyezte meg Tom, mikor meglátta öccsét.

-          Viki jobban van? – érdeklődött Georg.

-          Igen.

-          Az a vigyor!! Te szexeltél! – állapította meg Tom, mintha valamin rajta kapta volna Billt.

-          A köntös és a frissen mosott haj egyáltalán nem volt feltűnő? – gúnyolódott Gustav.

Bill tovább vigyorgott választ adva ezzel a nyilvánvalóra.

-          Viszek fel kaját meg pár filmet. – próbált témát terelni. – Most épp tanul. – tette hozzá még mindig elképedve.

-          Tanul? – meregette szemeit Georg.

-          Ide is költözik?

-          Tom. Amíg nincs rá okod, hogy utáld, addig nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy így viselkedsz vele. Sajnálom, hogy ma azt hittem, te borítottad ki, de rossz érzés, hogy el tudom képzelni rólad.

-          Még meg is kérdeztem, jól van-e.

-          Tudom. Mondta és köszönöm. Szeretem őt, és muszáj neked is szeretned ahhoz, hogy boldog lehessek. Legalább próbálkozz a kedvemért.

-          Jó rendben. – egyezett bele ingerülten, hogy végre lezárják ezt a témát is.

-          Köszönöm. David nagyon mérges volt, hogy leléptem?

-          Azt üzeni, hívd fel később.

-          Szóval igen.

-          Bill, mindenki… - itt Tom egy köhintéssel javított bele. – …majdnem mindenki örül, hogy szerelmes vagy meg minden, de itt feszített a tempó és mi is megszívjuk, ha húzod az időnket Viki miatt. – Gustav.

Bill Gustav szemébe nézve próbálta felmérni mondanivalója komolyságát, aztán reménysugarat keresve nézett másik barátja szemébe is. Mindketten sajnálták, de egyet értettek abban, hogy nem terelheti el egy barátnő Bill figyelmét az új album munkálataiban.

-          Igazatok van, tudom. – kedvtelenedett el.

-          Na húzz vissza hozzá és ma már ne is lássunk! – vigyorgott Georg.

-          Jó éjt srácok.

Felkapott két filmet, ami a keze ügyébe került, egy két literes fantát, pár rágcsálnivalót és már jött is vissza hozzám.

-          Kész is vagyok. – csaptam össze a füzetem, amint megláttam őt az ajtóban.

-          Fejezd csak be nyugodtan.

-          Baj van?

-          Dehogy. De nem hanyagolhatod el a kötelességed miattam. Segítsek valamit?

-          Hát elolvashatnád és véleményezhetnéd.

-          Rendben. – lerakott minden cuccot az asztalára és leült mellém az ágyra.

Nagyon aranyos volt. Elolvasta a házi dolgozatomat, aztán volt, amibe belekötött, volt, amit ő máshogy írt volna és volt, amiért megdicsért. Azt mondta, fantasztikusan fogalmazok és ez tőle a dalai hallatán nagy dicséretnek számított.

Anyu hívása szakította félbe az eszmecserénket.

-          Szia. – vettem fel.

-          Szia. Kerestél. Aztán én is, de nem vetted fel.

-          Mikor?

-          Nem tudom már. Miért hívtál?

-          Már mindegy. Csak beszélgetni akartam.

-          Történt valami?

-          Majd megbeszéljük, de most nem vagyok egyedül.

-          Billel vagy?

-          Igen.

-          Remélem nem hanyagolod a sulit miatta.

-          Nem anyu, ne aggódj.

-          Mikor látlak?

-          Péntek reggel indulok.

-          Várlak nagyon. Mozizunk, elmegyünk a kedvenc éttermünkbe, és itthon fetrengünk egész hétvégén.

-          Ezt ígérd meg anyu.

-          Megígérem szívem.

-          Helyes.

-          Na jól van, nem is zargatlak tovább. Hívj majd holnap suli után.

-          Rendben. Szeretlek.

-          Én is téged.

Bill mosolyogva hallgatta végig a beszélgetésünket.

Valahogy mind a ketten szótlanabbak lettünk így estére. Én nem tudtam, ő mi miatt, de azt igen, hogy én miért. Hiányzott anyu, hiányzott, hogy mindent vele beszéljek meg és rossz kedvem volt a délelőtt történt dolog miatt is. Nem tudtam elfelejteni.

Csak az egyik filmet néztük meg, de az sem tetszett igazán.

Háttal feküdtem Billnek, ő pedig átkarolt engem és hozzám simult. Aludni próbáltunk, de valahogy nem ment.

-          Kicsim. – suttogott.

-          Igen?

-          Hazudtam ma neked.

-          Miben?

-          Nem végeztem a dolgommal. De nem akartam, hogy elmenj és nélkülem légy. Meg akartalak vigasztalni és ez sokkal fontosabb volt minden másnál.

-          Bill mondtam, hogy nem akarlak bajba keverni. – fordultam felé.

-          Fogalmad sincs milyen érzés, hogy vagy nekem. És fogalmad sincs milyen érzés, hogy nem lehetek állandóan veled.

Nem mondtam erre semmit. Eszembe jutott egy régi emlék. Egy olyan, amit rég próbálok elfelejteni. Mikor életem első randija után Bill szerelmet vallott. Annyira őszintén hangzott, mint most.

-          Soha életedben nem bántál még meg semmit? – kérdeztem tőle pár perc hallgatás után, de fogalmam nem volt mit vártam válaszként.

Nem reméltem, hogy eszébe jut. Nem reméltem, hogy egyáltalán neki is emlékként megmaradt, ami akkor történt.

-          Nem. – válaszolta. – Miért kérded ezt?

-          Nem tudom, csak elgondolkodtam.

-          Aludjunk inkább? – puszilt meg gyengéden.

-          Igen. Nagyon fáradt vagyok. – füllentettem.