Az élet csak egy hullócsillag

Pittyegő gépek, rohanó orvosok, nővérek. Szomorú látogatók.
Amióta felébredtem, csak ezt látom, és a mellettem ülő férfit. Illetve félig fekvő.
A fejét az ágyra hajtva, a kezével a kezemet szorongatva alszik.
Minden idejét mellettem tölti, amit csak lehet.
Hetek óta dolgozni se ment, csak ha nagyon sürgős dolog adódott.
Megígértem neki, hogy felébresztem, ha felébredtem, de nincs szívem kirángatni a nyugodt álomvilágból. Kimerült. Alig alszik.
Tudom, hogy mérges lesz, amiért nem keltettem fel, de egyszerűen képtelen vagyok rá.
Keveset vagyunk együtt.
Most mindenki kérdezi, hogy miért, hisz hetek óta alig mozdul mellőlem.
Hát elmondom.
Az erős fájdalomcsillapítóktól szinte az egész napot átalszom. Elkezd mocorogni. Ahogy kinyitotta a szemét, rám nézett, hogy hogy vagyok.
- Jól aludtál? – kérdem gyengén
- Miért nem ébresztettél fel? – kérdi inkább a válasz helyett.
Rosszat álmodott, tudom. Azt is tudom, hogy mit, és az álma, sajnos, valóra fog válni. Illetve már félig valóra vált.
- Kimerült vagy. Semmi sem lesz attól jobb, ha nem alszol. – válaszolom megkésve.
- De legalább kihasználhatok minden veled töltött időt!
- Jaj, szívem! Ezt már annyiszor megbeszéltük!
- Kicsim, érts meg! Értsd meg az én helyzetemet! Már két éve, hogy minden reggel melletted kelek mint férj. Hat éve, hogy ismerlek, és szeretlek, egyre jobban. Boldogok voltunk, minden jó volt, majd egyik napról a másikra azzal kellet szembesülnünk, hogy meg fogsz halni, és nem tehetünk, tehetek ellene semmit. – görbül le egy könnycsepp az arcán
- Én értelek, de te is érts meg engem. Itt kell hagynom azt, akit mindennél jobban szeretek. Fiatalok vagyunk még mind a ketten, de az élet rövid. Van, aki ebben a korban a családalapításon gondolkozik, nekem meg az összes gondolatom az, hogy hamarosan, nagyon hamar meghalok, és itt kell téged hagyjalak.
- Megyek utánad! – mondja hírtelen
- Nem! Gus! Nem! Neked itt a helyed. Találsz majd egy kedves lányt, és családot alapítasz. Boldog leszel. Ígérd meg! – könyörgöm neki
- Nem akarok mást, én csak téged akarlak. Nem találok olyat, amilyen te vagy! Belőled csak egy van. Szükségem van rád! Kérlek, maradj velem, vagy én megyek utánad. – kapaszkodik belém, mint egy 5 éves kisfiú az anyukájába
- Tudod, hogy nem lehet. Tudod, hogy bárminél szívesebben élnék még. Tudod, hogy szinte mindent feláldoznék azért, hogy veled maradhassak, de nem lehet. Neked itt a helyed, a Földön, a barátaiddal, a szeretteiddel, nekem pedig ott fent. – mutatok fel. – Onnan foglak figyelni, és ott várok rád. Addig is itt lágy boldog. Ennek így kellet történnie. Így van megírva. Légy boldog. Könyörgöm.
- Nem ígérem. Nem ígérhetem. Én téged, csak téged szeretlek, mást sose fogok így szeretni. Szeretlek. – sírja el magát.
- Szeretlek. – suttogom, és lecsukom a szemem. Örökre.

- Ezt akartad, hogy boldog legyek. Megpróbáltam. A kedvedért. Újraházasodtam. Gyermekem lesz, de nem tőled. Tőled akartam kis kölyköket. Hiányzol, nagyon-nagyon hiányzol. Nem ugyanolyan az élet nélküled. Sokkal üresebb. Remélem, te boldog vagy odafent. – néz Gustav az ég felé. – Szeretlek. – néz a sírra, és feláll, elindul a temető kapuja felé.
Elhagyja kedvese sírját, de csak egy kis időre.
„ Amy Schmith
 1990-2012

Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.”

Áll a síron, mellette egy szál frissen vágott fehérrózsa.

Az élet csak egy hullócsillag. Amilyen hírtelen felbukkan, olyan hamar el is tűnik. Van, amelyik hosszabb, van, amelyik rövidebb utat tesz meg. De a kihunyása mindig szomorú valaki számára. Élvezd hát ki életed minden percét, és töltsd azzal, akit szeretsz! Ne pazarold fölösleges dolgokra.