44. rész. Nia dühöng.

Tényleg nagyon akartam, hogy vele lehessek megint. Elképesztő reakciót vált ki belőlem. Nem tudok már rá haragudni, és ha talán néha eszembe jut és tudnék, akkor is ott van velem a mostani Bill, akibe újra beleszerettem és tudom, hogy ez nem véletlen.

Előzékenyen lehalkítottam a telefonom. Pár órát akarok aludni mindenképp, mert érzem, hogy minden porcikám kívánja. Egy szempillantás alatt álomba merültem.

De ismét nem sikerült túl sokáig. Kopogásra ébredtem.

-          Nyitva van. – dünnyögtem. – Gyere be bárki vagy.

Újra kopogtak.

-          Jaj basszus, jövök már.

Duzzogva keltem ki az ágyból és elhatároztam, bárki is az, most megemlegeti, hogy ezt az időpontot választotta a zavarásra.

De nem hittem a szememnek, mikor ajtót nyitottam.

-          Ja bocs. – vette le magáról az álcázó szettet. – Így már megismersz? – mosolygott rám édesen.

Nem szóltam semmit. Megfogtam a kezét, behúztam az ajtón, amit be is vágtam magunk után. Egyenesen a szobámba vezettem őt, ahol visszabújtam a takaróm alá. A mosoly még mindig nem tűnt el az arcáról, inkább erősödött. Felemeltem a takaróm, ő pedig kilépett a cipőjéből és bebújt mellém.

-          Minden kívánságom így teljesüljön. – simultam hozzá és lehunytam a szemem.

-          Azon leszek.

Adott egy puszit és hagyta, hogy elaludjak. Végre, talán mélyen és talán fél óránál többet is.

Nagyon szép álmom volt. Egy parkolóban álltam, ahol a földön rózsaszirmokkal kirakott út vezetett egyenesen előre. Egy hatalmas épület bejárati ajtaja felé. Megismertem egyből. A magdeburgi középiskolám ajtaja volt az. Beléptem és itt a szirmok mellett már egy-egy apró mécses is le volt helyezve. Ahogy lépkedtem közöttük, elértem egy üvegajtóhoz, amiben megláttam magam. A rózsaszín habos, csipkés ruhám volt rajtam, a hajam hanyag kontyba fogva, melyből hullámos tincsek hullottak alá. Beléptem ezen az ajtón és eljutottam a tornateremig. A terem közepén ott állt Bill, makulátlan külsővel, szmokingban egy szál fehér rózsával a kezében. Halk zene szólalt meg, ő pedig oda jött hozzám.

-          Azt hittem nem jössz el. – mosolygott rám.

-          Féltem, hogy nem leszel itt. Féltem, hogy átversz. – feleltem félénken.

-          Sosem lennék képes rá. Szeretlek. – mondta a szemembe ezt a vallomást és lágyan megcsókolt.

-          Én is nagyon szeretlek. – válaszoltam és viszonoztam csókját.

Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamat és összebújva lassúztunk.

Az ajtóm nem túl halk csukódása zökkentett ki.

-          Mi az? – riadtam fel.

Hirtelen még az is meglepett, hogy Bill fekszik mellettem.

-          A barátnőd hazajött. Ahogy meglátott, már ment is ki, nem túl jókedvűen.

-          Mennyit aludtam?

-          Hát két és fél órát nagyjából. És álmodtál is valamit.

-          Igen. – vigyorogtam, mikor eszembe jutott.

-          Szóval kit szeretsz te?

-          Hogy?

-          Azt mondtad, hogy én is nagyon szeretlek.

-          Neked mondtam. Veled álmodtam. Elvittél… - itt hirtelen megálltam.

Talán nem lenne jó öltet folytatni.

-          Hova vittelek?

-          Egy bálba. – nem akartam hazudni.

-          De jó fej vagyok. – mosolygott beképzelten.

-          És nagyon szexi szmokingban.

-          Fúj, én nem hordok szmokingot. – kérte ki magának.

-          Én sem vennék fel rózsaszín csipkés barbibaba ruhát, mégis abban voltam.

-          Nagyon szexi lehettél. – puszilt meg.

-          Francba. Megígértem Niának, hogy vele töltöm az estét.

-          És ahogy elnéztem az ábrázatát, nem hiszem, hogy boldog lenne, ha lemondanád. Főleg ha miattam.

-          Egy legjobb barátnőnek meg kell értenie.

-          Felőlem. Úgyis utál, nem ronthatok a helyzeten már.

-          Igaz. – helyeseltem és megcsókoltam.

Eszem ágában nem volt Niával mozizni, mikor Bill kockáztatott, de eljött hozzám ide a kollégiumba, mert én azt mondtam, kérlek.

-          Hogyhogy eljöttél? És hogy jutottál be?

-          Mikor azt mondtad, jöjjek, már indultam is. Nem gondoltam, hogy elhiszed, máshol akarok találkozni és Tom kiabál, úgyhogy le kell tennem a telefont. Aztán a portásod nem igazán vette be, hogy a bátyád vagyok. Még jó, hogy hoztam magammal némi kézpénzt, így még jól is járt. Elviheti a családot egy kisebb hosszúhétvégére valahová.

-          Sok pénzedbe vagyok már.

-          Ne aggódj, idővel behajtom. De ki kell majd valahogy juttatnod, gondolom késő délután nagyobb itt a nyüzsgés.

-          Ácsi. Miért is kéne téged kijuttatni innen? Egyáltalán miért akarod elhagyni a szobám? Tovább megyek. Miért akarsz te kikelni az ágyamból?

-          És Nia?

-          Az ki? – húztam magamra hosszú csókra invitálva áhított ajkait.

Ha egyszer megkapsz valamit és megtapasztalod, az mennyire tökéletes, mennyire fantasztikus érzés, akkor utána már nincs visszaút. Nem tudsz betelni vele. Közhely következik. Ami köztünk van az nem szex. Az szerelmeskedés.

Csak ő és én és az az érzés, amit nem kell megmagyarázni, mivel közös. Attól ilyen tökéletes az egész, hogy szavak nélkül tudjuk kifejezni, mit érzünk a másik iránt. Minden egyes érintés közelebb visz a célhoz. Minden apró hang, amit hallat. Minden arcmozdulat, amit láttat. A néha elkapott szemkontaktus, a sokatmondó mosolyok teszik élménnyé az együttlétet.

-          Min mosolyogsz most? – kérdeztem a mellkasán pihenve.

-          Nem tudom elmondani.

-          Akkor sejtem, mire gondolsz.

-          Olyan, mintha mindig is együtt lettünk volna. Annyira természetesen működik köztünk minden, annyira hirtelen és mégis tökéletesen illeszkedtél az életembe. Miért nem jöttél előbb?

-          Te is mondtad. Eddig tökéletesítettek a számodra.

„Na elküldöd végre és megyünk?”  - jött ez az üzenet Niától.

-          Egy kicsit magadra hagylak.

-          Nia írt?

-          Igen. – forgattam a szemeim. – Fordulj el légy szíves.

-          Mi van?

-          Felöltözöm.

-          Kicsim tegnap együtt zuhanyoztunk.

-          Az más.

-          Gyönyörű vagy és jogom van bámészkodni.

-          Na jó. Bújj ki a takaróm alól, hagy lássalak.

-          Na nem.

-          Na ugye? – tettem a párnámat a fejére. – Mindjárt jövök.

Felkaptam a nadrágom és egy pólót, majd kimentem Niához.

-          Na végre. – üdvözölt. – Mit keres itt?

-          Lennél szíves halkabban?

-          Leléptél a suliból. Azt beszéltük meg, hogy ha végzel, ott találkozunk. Erre nem veszed fel a telefonod, hazajövök és Billel alszol az ágyadba.

-          Hulla fáradt voltam. Hazajöttem és ő is átjött.

-          Azt mondtad még reggel, hogy abba akarod hagyni ezt az egészet.

-          A blog írását hagyom abba.

-          Viki te beleszerettél? Te le is feküdtél vele! – mutatott a rajtam lévő pólóra.

Billé volt ugyanis.

-          Kérlek halkabban. Igen lefeküdtem vele, és igen szeretem. Ez van. Ő már nem olyan, mint akkor volt.

-          Ja persze.

-          Nem fogom bizonygatni neked. Jól érzem magam vele, és eszem ágában sincs továbbra is mások elé tárni a kapcsolatunk részleteit.

-          Remélem, azt nem várod, hogy ujjongjak és bemenjek gratulálni is neki, hogy megint sikerült elvennie az eszed.

-          Túl reagálod.

-          Majd erre térjünk vissza, ha újra átver.

-          Nem fog.

-          Tudod én azt hittem, ez az együtt lakás egy jó buli lesz. De te mióta itt van ez a… inkább nem is mondok rá semmit. Leszarod a fejem, sosem vagy itt, lógsz a suliból, és velem vitázol állandóan.

-          Nia ne csináld már. Neked is ott van Adam és a kedvedért jó fej is voltam vele.

-          Na, mentem moziba, jó szórakozást. – felkapta a táskáját és elviharzott.