46. rész. Végre megint anyuval.

Édes hiú páromnak hosszú ideig kellett még bizonygatnom lefekvés előtt, hogy igenis ő a tökéletes pár számomra külsőleg is. Hosszasan soroltam, hogy beleszerettem minden egyes porcikájába.

Reggel mindkettőnknek komoly erőfeszítésébe került kikelni azzal a tudattal, hogy vasárnap estig biztos, hogy nem találkozunk. Ez persze nem lenne akkora kihívás, ha nem lennénk az utóbbi időben olyan sokat együtt.

Nia már ébren volt, pedig nagyon korán keltünk Billel, hogy a lehető legkevesebb emberrel fusson össze a kijáratig.

Megint megkaptam a szemrehányást a szakadásért a pólón, de megígértem, hogy ha hazaérek, kiengesztelem őt. Hosszú csókkal váltunk el, mielőtt kinyitottam az ajtót és útjára engedtem őt.

-          Na ki vele. Mit tervezel? – támadtam le egyből barátnőmet.

-          Én? Semmit.

-          Helyes. Teszem azt hiszek neked. Sőt, még egy kérésem is van cserébe. Próbáld megkedvelni őt. A kedvemért.

-          Azért ne várd, hogy együtt lógjunk. És ha megkérhetlek, ne legyen belőle rendszer, hogy itt van nálunk.

-          Rendben. Megbeszéltük.

Az az érzésem, hogy valami nem stimmel, nem múlt el, de nem akartam tovább feszegetni. Inkább bepakoltam a táskámat, hogy suli után egyből mehessek a vonathoz, ami hazavisz.

A haza tartó nem igazán rövid vonat utat nem töltöttem magányosan. Bill felhívott, ahogy végzett a munkájával, nekem pedig akkor indult a vonatom. Az egész utat végig beszélgettük. Vele lehet ugyanis. Bármiről lehet vele beszélgetni. Néha az az érzésem, hogy a beszélés nála egyfajta hobbit is kielégít. De én szeretem, hogy ennyi mondanivalója van.

Mikor megérkeztem Dortmundba csak akkor tettük le és megígértem, hogy hívni fogom, ő pedig azt mondta, nem akar sokszor bezavarni anyuval töltött hétvégémbe, de azért nem rázom le két teljes napra, úgyhogy nem fog elhanyagolni, ő is hívni fog engem.

Anyu nagyon örült nekem. Én nem kevésbé. Vacsorával várt és beszélgetésre készült. Pizsiben ültünk a kanapén és órákat beszélgettünk. Tudtam, vele megbeszélhetek bármit.

-          A telefonban azt mondtad, két téma is van. Hallgatlak.

-          Igen, de nem tudom melyikkel kezdjem. Bill vagy Nessa.

-          Nessa?

-          Vanessa. Apám lánya.

-          A húgod.

-          Anyu.

-          Elnézést. – mosolygott. – Kezd vele.

-          Hát jó. Szóval mostanában hívogat. Azt mondja, ne taszítsam őt el magamtól az apja hibája miatt. Azt mondja, tartsuk a kapcsolatot, ismerjük meg egymást. Már háromszor hívott és nem tudok elég gonosz lenni vele. Egyszerűen nem adja fel.

-          Beszélek apáddal. Vagy inkább neked kéne.

-          Minek? Egyszer beszéltem már vele, világos voltam és lényegre törő. Most ne uszítsa rám a lányát, hogy megenyhüljek, mert nem fogok.

-          Na ezt mond el neki.

-          Te beszéltél vele?

-          Igen. Felhívott, hogy Vanessa találkozni akar veled.

-          Te adtad meg a számom, ugye?

-          Igen. De nem gondoltam, hogy nem hagy majd békén. Értelmes lánynak tűnt.

-          Mond el őszintén anyu. Érthető az, hogy nem akarom őt testvéremnek? Érthető, hogy úgy érzem, ők senkik nekem?

-          Persze kincsem, de attól, mert nem veszel tudomást róla, még létezik. Ha nem akarsz, senki nem kényszeríthet, hogy kommunikálj vele. De azért gondold át. Egy testvér mégiscsak egy testvér.

-          Neked sincs testvéred, és nagyon jól megvagy.

-          Mondom, a te döntésed. De azért ne törd össze szegény lány szívét. Ő nem tehet semmiről.

-          Én sem.

-          Igaz. De nem apádat szívatod ezzel, azt remélem tudod.

-          Jegeljük ezt a témát egy időre.

-          Jöhet a másik?

-          Az keményebb téma lesz.

-          Bill.

-          Igen.

-          Hagy halljam.

-          Szóval úgy érzem életemben nem voltam még ilyen szerelmes. Vagyis egyszer voltam, de akkor is ő belé.

-          Lefeküdtél vele. Látom az arcodon.

-          Igen. – mosolyodtam el magam. – Szeretem őt anyu.

-          És a blog?

-          Hát ez az. Nem írom. De Niának nem mertem elmondani. Tegnap elmondtam és nagyon berágott rám. Ő nem bízik Billben és csalódott bennem, amiért elgyengültem és nem folytatom, amibe belekezdtem.

-          El kéne beszélgetnem vele.

-          Ne. Ne tedd. Bocsánatot kért. Azt mondta megért és… Na pont ilyen fejet vágtam én is.

-          Valami nem stimmel, ugye?

-          Hát nem. De nem is ez a probléma végülis.

-          Hanem?

-          Bevalljam Billnek? Elmondjam neki, mit tettem? Megbocsátana, ha tudná, hogy már szeretem és nem folytatom tovább?

-          Ez tényleg kemény téma. – sóhajtott egy nagyot. – Az őszinteség az alapja minden jól működő kapcsolatnak. Azok szerint, akik még sosem buktak le. Szerinted Bill mit tenne?

-          Nem tudom. Talán már most is késő bevallani. Szakítana velem, csalódna bennem. Főleg, mert Tom a kezdetektől nem bízik bennem. Beigazolódna a gyanúja.

-          Azt szeretnéd tudni, mi a helyes vagy, hogy én mit tennék a helyedben.

-          Inkább a második opció.

-          Én nem mondanám el. Úgy sem folytatod a blogot, nem derülhet ki. Abból senki sem tudja, hogy kiről van szó, lehetetlenség rátalálni. Nia nem fog elárulni és én sem. Rajtunk kívül pedig más nem tud erről. Ha nem akarod elveszíteni, ne mond el neki. Nem kell, hogy lelkifurdalásod legyen, hisz, amint járni kezdtetek, befejezted az írást. Őszinte vagy vele és ha most tényleg jól működik minden, nem kell elrontani. Felesleges vallomás lenne és talán Bill tényleg szakítana. Ahogy elnézlek, összetörnél. Inkább titkold el egy életre, hisz nem nagy dolog.

-          Bocsánatot akar kérni tőlem.

-          Miért?

-          Valamelyik este bevallotta, hogy egy dolog van az életében, amit megbánt.

-          Ne mond, hogy pont az?

-          De igen. Azt mondta, keresett utána, bocsánatot akart kérni és utálja magát a történtekért. Azt mondta, ha lenne lehetősége, és újra találkozhatna velem, biztos megpróbálna kiengesztelni.

-          És mit mondtál?

-          Úgy tettem, mintha aludnék.

-          Te nála aludtál?

-          Kihallottad a lényeget anyu.

-          Ugye a sulit nem hanyagolod?

-          Dehogy.

-          De igen. Nekem nem tudsz hazudni. Sosem tudtál.

-          Két napot hiányoztam, de bepótolom hamar. Ritkán tudunk együtt lenni.

-          Ez viszont nem annyira tetszik nekem. Ígérd meg, hogy ugyanolyan komolyan veszed a sulit Bill mellett is. Nem baj, ha lógsz csak pótold be és legyek rád év végén ugyanolyan büszke, mint eddig mindig.

-          Tök jó fej vagy anyu.

-          Tudom. Neked pedig csörög a telefonod.

-          Bill az. – ismertem fel a csengőhangot.

-          Add ide, hagy beszéljek vele.

-          Miről?

-          Kicsit ráijesztek. – kacsintott.

-          Hát jó. De ne nagyon.

-          Nyugi.