47. rész. Visszaszívat.

Odaadtam anyunak a telefont. Ő pedig felvette és kihangosította.

-          Tessék? – szólt bele.

-          Szia kicsim.

-          Szia Eva vagyok.

-          Elnézést. Jó estét. Vikivel szeretnék beszélni.

-          Mindjárt adom, de előbb szerettem volna beszélni veled valamiről.

-          Rendben. – hallottuk a hangján, hogy zavarba jön, én pedig az egyik díszpárnába temettem az arcom, hogy ne hallja a nevetésem.

-          Tegezz nyugodtan.

-          Köszönöm.

-          Nos a kapcsolatotokról szeretnék beszélni veled. Én örülök nektek, mert a lányom boldog és ez fontos nekem. Viszont a főiskola komoly dolog, amit nem szabad félvállról venni. Úgy hallottam, hogy lógott kétszer is a suliból, hogy veled lehessen, és ennek nem nagyon örülök. Én nem vagyok ellene semminek és már elég idősek vagytok ahhoz, hogy ne szóljak bele a dolgotokba, de remélem megérted, hogy nem tapsolhatok örömömben, hogy hanyagolja a fontosabb teendőit miattad.

-          Persze értem. De azt tudnod kell, hogy én sosem kértem, hogy lógjon. Be is vittem a suliba, hogy időre beérjen. Nekem is fontos kötelezettségeim vannak, amiket nem hanyagolhatok és ezért tökéletesen megértem, hogy neki is vannak. Nem állok az útjába és igyekszünk csak akkor együtt lenni, ha tényleg nem megy más rovására. – tetszett a komolysága.

Felnőttként, éretten beszélt anyuval és kiérződött a hangján, hogy kellemetlen helyzetbe került, viszont kész kivágni magát belőle.

-          Értem én. Friss kapcsolat, ismerkedtek és minél több időt akartok egymással tölteni. Csak kérlek figyelj oda rá te is, ha én nem lehetek ott. Nem féltem őt, már felnőtt nő. De nem ismerem még milyen, mikor szerelmes. És itt felmerül egy másik téma is.

-          Mi?

-          Viki elmondta, hogy lefeküdtetek.

Itt már szinte rázott a röhögés. Anyu képes kikészíteni Billt.

-          Hát… i…igen. – Bill egyre közelebb került a kiboruláshoz.

-          Nyugi. Csak viccelek. Nem gondolod, hogy ezt a témát ki akarom tárgyalni, ugye? – nevette el magát anyu.

-          Huh. Én meg már azt hittem, arról akarsz beszélni velem, hogy nem védekeztünk. Pedig szoktam, csak valahogy a dolgok hevében nem jutott idő rá. Esküszöm, ha esetleg Viki teherbe esett én felvállalom.

-          Tessék? – anyu arca lefagyott.

Iszonyú magas hangos sipította ezt a kérdést.

-          Elnézésedet kérem ezért, de gondoltam, ha te is, akkor én is. És most már beszélhetek vele?

-          Persze. – felelte anyu és odaadta a telefont.

-          Szia. – köszöntem.

-          Szia kicsim. Köszi ezt a kis élményt.

-          Anyu akarta, semmi közöm hozzá.

-          Kedvelem anyudat. Habár gondolom, ki vagyok hangosítva, úgyhogy úgyis hallja, amit mondok.

-          Hát igen.

-          Imádlak. És nagyon hiányzol már most. De most leteszlek, valahogy ki kell magyaráznod anyudnál magad a nem védekeztünk témából. Később hívlak. – tette is le.

Visszaszívatott. Nem hiszem el.

-          Talpra esett srác. – jegyezte meg anyu.

-          Ugye tudod, hogy vigyázok.

-          Persze. De azért egy pillanatra lefagytam én is.

-          Mostmár sejted, miért szeretem őt annyira?

-          Kezdem kapizsgálni. De azért okosan kincsem, rendben?

-          Rendben.

Fontos számomra anyum és a párom kapcsolata. És úgy érzem, itt nem lesz gond.

Sokáig beszélgettünk még, aztán elvonultunk aludni. Nagyon jó kis hétvégét szerveztünk. Moziztunk, egymás után két filmre ültünk be. Megvacsoráztunk a kedvenc helyünkön, egy üveg pezsgőt is bontottunk. Délelőtt kiültünk a parkba, kihasználva a meleg idő utolsó napjait. Már nincs olyan izzasztó hőség, de azért még kellemes a meleg, amit a szabadban kell eltölteni.

Vasárnap reggeli közben hívott Vanessa. Már előzékenyen elmentettem a számát, hogy ne érjen meglepetésként.

-          Ő az. – mutattam a kijelzőmet anyunak.

-          Vanessa?

-          Rázd le kérlek.

-          Add ide. – vette is fel. – Tessék?

-          Szia, Viki?

-          Nem. De nem te vagy az első, aki összekeveri a hangunkat. Ez nekem hízelgő.

-          Eva?

-          Igen. Szia.

-          Vikivel beszélhetnék?

-          Nem tudom adni neked őt. Nem ér most rá.

-          Nem akar beszélni velem, ugye?

-          Vanessa.

-          Nessa, ha kérhetlek.

-          Nessa. Adj időt Vikinek. Ne hívogasd, mert azzal csak rontasz a helyzeten. Értsd meg, hogy nem tudja még, mit tegyen. Aranyos vagy, hogy ragaszkodsz hozzá és meg akarod ismerni, de ne erőltesd, ha ő nem szeretné.

-          Én értem. De ha én nem hívom, ő biztos nem fog.

-          Ne légy ebben olyan biztos.

-          Hát jól van. Azért köszönöm.

-          Nincs mit.

-          Szia.

-          Szia. – tették is le.

Láttam anyu arcán, hogy most már teljesen megérti, amit mondtam neki péntek este Nessáról.

-          Na mit mondott?

-          Hát lányom, ezt a kislányt, nem fogod csak úgy lepattintani magadról.

-          Ezt már eddig is tudtam.

-          Megkértem, hogy ne hívogasson.

-          Úgy sem tartja be.

-          Beszélj apáddal.

-          Beszéljünk másról.

-          Jól van. – mosolygott együtt érzően. – Elvigyelek a suliba?

-          Nincs jobb dolgod?

-          Ezt a kérdést kikérem magamnak.

-          Tudod, ha végre vennél egy autót, nem kéne cipelned a hátsómat.

-          Inkább cipelem. De megígértem. Amint a kezemben lesz a diplomád, már nyomom is a kulcsot a kezedbe.

-          Jaj de messze van az még.

-          Főleg így, hogy lógsz.

-          Bill vagy Mercedes? Mercedes vagy Bill? – gondolkodtam hangosan kezeimet egy mérleg két nyelveként mozgatva.

-          Bizony gondold át.