48. rész. Megpróbálom.

Anyuval úgy döntöttünk, hogy mivel úgyis elvisz és suli csak holnap lesz, ezért az egész napot együtt tölthetjük még. Csak késő este értem vissza a kollégiumba. Billel sokszor beszéltünk és nagyon sajnáltam, hogy ma már nem látjuk egymást, de megértette, hogy anyuval akartam lenni.

David újra elbeszélgetett vele és én is komolyan vettem az anyuval való eszmecserét. Így tényleg igyekeztünk arra az időre szorítani az együttléteket, mikor tényleg mindketten ráérünk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, és nyűgösek leszünk tőle mindketten, de azért telefonon nem hanyagoltuk el egymást. Szerda reggel egy sms várt a mobilomon, miszerint menjek le a legközelebbi Vodafone üzletbe, mert vár rám ott valami. És várt is. Egy vadi új telefon és egy új sim kártya. Az én nevemre rakatta félre telefonon és ki is fizette átutalással. Nekem már csak el kellett mennem érte. Azt mondta, azért kapom, hogy nekem ne kerüljön annyi pénzembe a telefonálgatás. Ez egy társkártya, ami az övéhez és Toméhoz tartozik, így mi hárman ingyen beszélünk egymással. Volt egy olyan gyanúm, hogy Tommal ezt nem fogom kihasználni, de Billel nagyon is jól jött.

Péntek este tudtunk legközelebb találkozni. Kis pihenőt tartottak az egész hetes feszített tempóban zajló munkálatokat lezárva. Bill megkérdezte, nem tudok-e véletlen pár jó koktél receptet. Emlékezett rá, hogy Dortmundban Niával végig terveztük inni a koktélkínálatot és neki is egy nagyon finomat ajánlottam. Azt mondta, diktáljam le neki, mik kellenek, és mire odaérek, már csak kevernem kell az italokat.

Kicsit tartottam az estétől. Jobban örültem volna, ha végre kettesben leszünk. És persze Tom jelenléte sem vitt üde színfoltot az elképzeléseimbe.

Tobi jött értem. Georgal, amin nagyon meglepődtem, mikor beszálltam a kocsiba.

-          Szia. – köszönt a mellettem lévő ülésről.

-          Hát te?

-          Kell még venni pár dolgot. A legalkalmasabb a csicskáztatásra általában én vagyok. Úgyhogy el is jöttem érted. Így te sem fogsz unatkozni, és én sem leszek magányos.

-          Valamire csak jó vagyok.

-          Hülyéskedsz? Szedd össze magad, te gyártod ma nekünk az italokat, amitől remélhetőleg megfelelő módon lerészegedünk.

-          Megtisztelő a bizalmatok.

-          Tomtól ne tarts már annyira. Azt használja ki. Ha azt látja, nem érdekel téged, úgyis megunja.

-          Kössz a tanácsot.

-          De nem tőlem hallottad.

-          Rendben.

Georg nagyon vonzó volt. És nem csak külsőre, a személyisége is. Laza, jó fej, értelmes és kedves. Kicsit hajaz Tomra a viselkedése, de ez legjobb barátoknál, akik non-stop össze vannak zárva, nem meglepő.

És ő is kedvelt engem. Ami nyugtatólag hatott rám.

Nem kellett sok mindent vásárolnunk, de úgy éreztem ez inkább csak arra jó, hogy ellazuljak, és ne egyedül toppanjak be hozzájuk, kényelmetlenül érezve magam. Mikor rákérdeztem, Bill ötlete volt-e hogy értem jöjjön, csak mosolyogva bólintott egyet. Igazam volt.

Tetszett az érzés, ami bennem kavargott, mielőtt beléptünk volna a házukba. Izgatott lettem. Éreztem, ahogy erősebben dobog a szívem. Egy ideig még a lélegzetem is visszatartottam és nem szándékosan.

Csak mikor megláttam Billt, akkor tudatosult bennem, hogy ezek az érzések csak neki szóltak. Hogy újra láthatom. És egyaránt tudatosult bennem az is, hogy nem kéne neki magyaráznom, ugyanez futott végig benne is.

Mikor bementünk és meglátott egyből megindult felém és úgy csókolt, mintha hetek óta nem láttuk volna egymást. Lábaim elemelkedtek a földről, Bill felemelt és úgy szorított magához, én pedig körbefontam lábaim a dereka körül.

-          Szia kicsim. – köszönt boldogan mosolyogva, mikor elváltak ajkaink.

-          Már el is felejtettem ez milyen jó. – csókoltam újra.

-          Utálom magam, amiért közös programot szerveztem a srácokkal. – helyezett újra le a földre óvatosan.

-          Én sem értem, hogy jutott eszedbe. De köszönöm, hogy elküldted értem Georgot.

-          Csíp téged.

-          Én is őt.

-          Na azt hiszem, most hagytalak utoljára kettesben titeket.

-          Csak nem?

-          Mi csak nem? Neem. Nem vagyok féltékeny. Tőlem nem fog elvenni egy Georg. És te sem cserélnél le. Ugye? – bizonytalanodott el az utolsó állítása.

-          Persze hogy nem. – pusziltam meg alátámasztva.

-          Na gyere, menjünk a többiekhez. Ja és még valami. Ne lepődj meg, itt egy lány.

-          Ki?

-          Tom szedte össze múlt hétvégén azon a helyen.

-          Melyiken?

-          Hát mondtam, hogy buliztunk, nem?

-          Nem említetted.

-          Csak nem? – kérdezte önelégülten vigyorogva.

-          Mi? Nem. Nem vagyok féltékeny, ha most azért vigyorogsz ilyen idiótán. Eszed ágában nincs engem lecserélni. De ha mégis, nekem még midig ott lesz Georg. – kacsintottam, hogy húzzam egy kicsit, aztán elindultam a nappaliba. – Szi… - léptem be a többiekhez, mikor Bill elkapta a karom.

-          Gyere ide. – rántott magához. – Szeretlek. – csókolt meg hosszan és szenvedélyesen.

Mikor végre csatlakoztunk a többiekhez, engem Georg egyből a konyhába parancsolt, hogy álljak neki a koktéloknak. Nem vettem zokon. Jól esett, hogy bizalmat kaptam és befogadnak maguk közé.

Nia csalódott volt, amiért idejöttem ahelyett, hogy a csoporttársakkal és vele mentem volna bulizni, de azért ajánlott egy nagyon jó koktélt. Azt mondta, ezt Tomnak keverjem, mert olyan Tomos pia. Hamar ki fogja ütni és így engem nem fog sokáig zavarni a jelenléte. Gonosz dolognak tartom és nem is vagyok híve az ilyesminek, így először lazább italt keverek neki. Félreteszem a másik receptet arra az esetre, ha esetleg Tom nem bírna magával, és az agyamra készülne menni.

-          Na? Megmérgezel? – lepett meg Tom szinte a semmiből.

-          Túl nyilvánvaló lenne az italodba keverni valamit. Nem vagyok ilyen kispályás.

-          Ezt jó hallani.

-          Akkor mit iszom?

-          Egy kevés bacardi, kicsit több kóla, lime lé és menta levél.

-          Nem női?

-          Nem.

-          Kíváncsi vagyok.

-          De te már ittál mielőtt megjöttem?

-          Nem. Miért?

-          Komolyan kérded? Te beszélgetsz velem én meg azon gondolkodom, milyen hátsó szándék vezérel.

-          Semmilyen. Ma jó kedvem van.

-          Aha.

-          Na jó. Talán van hátsó szándékom.

-          Hála az égnek. Ki vele.

-          A csajnak kevernél valami jó erőset?

-          Itassam le neked? Ne dugjam az ágyadba?

-          Nem rossz elgondolás. – vigyorgott furcsa arckifejezéssel. Nem akartam a fejébe látni.

-          Egyébként ő hogyhogy itt lehet veled? Benne megbízol?

-          Egy éjszakára szoktam esélyt adni. Abból rosszul még nem jöttem ki.

-          Ez a beszélgetés egyre bizarrabb.

-          Az öcsém a mindenem. És megkért valamire, ami neki fontos. Ha ő kér, én megpróbálok adni. Ennyi. Megpróbálom. Nem leszek a barátod, nem bízom benned, és nem tágítok az eddig kialakult véleményemtől. De amíg az öcsém újra fütyörészik reggel a zuhany alatt és újra köztünk él a szobába zárkózás helyett, addig én megpróbálok jó képet vágni hozzád.

-          Most elkeserítettél.

-          Hogy érted?

-          Először azzal, hogy nem akarsz a barátom lenni. Hatalmas fájdalom már ez is önmagában. Az életem céltalan és üres lesz majd nélküled. Aztán utalsz rá, hogy az öcséd boldog velem. Basszus Tom én ezt nem akartam. Valamit rosszul csinálhatok.

-          Jogos a cinizmusod. Rendes esetben egész jóban lehetnénk mi ketten.

-          Itt az italod. – nyomtam a kezébe. – És ez a csajé. Három-négy ilyen és viheted az ágyadba. – adtam egy kisebb poharat a másik kezébe. – Három rész kizárólag alkohol.

-          Kössz. – indult végre ki a konyhából.

-          Igazán nincs mit.

-          Ja és még valami. – állt meg. – Remélem tudod, hogy én mindig itt leszek. Sosem hagyom Billt magára. Nem lesz könnyű dolgod.

-          Rossz is lenne nélküled.

-          Ezt tudnánk akár reggelig is folytatni, mi?

-          Van egy olyan sejtésem.

-          Hol van már az italom? – jött be Georg. – Ja hogy ti itt ölitek egymást? Tom, ne tereld el a figyelmét.

-          Ez a tied. – mutattam az egyik pohárra a pulton.

-          Finomnak néz ki. Köszönöm.

-          Itt tömörülünk? – csatlakozott Bill is.

Egyből Georg után. Méghogy nem féltékeny…

-          Én jöttem megbizonyosodni róla, hogy nem mérgez-e meg egyikünket sem. De már itt sem vagyok.

-          Egy pillanat és jövök. – mentem Tom után. – Tom, várj egy kicsit.

-          Mi az? – kérdezte, már épp a kanapéhoz érve.

-          Rossz italt hoztál. Ez nem… bocs, hogy is hívják a barátnődet?

Láttam Tom arcán, hogy övön aluli ütést mértem rá ebben a pillanatban. A lány kérdően nézett Tomra.

-          Betti. – jelentette ki, de kihallatszott belőle a bizonytalanság.

-          Nem Letti? – kérdeztem vissza.

-          De. – állt fel a lány sértődötten.

-          Az a tied. – mutattam a Tom kezében lévő pohárra nagyon segítőkészen.

-          Köszi. – hálálkodott Letti, majd kivette Tom kezéből az italt, és azzal a lendülettel öntötte is rá. – Betti a húgom. – kérte ki magának és már felkapva táskáját viharzott is el.