49. rész. Fegyverszünet?

-          Szép volt. – gratulált nekem Tom pólóját rázva.

-          Nyugi csak víz és egy kis lime lé.

-          Hát veled mi történt? – jött ki Bill is a konyhából két itallal a kezében.

Tom előbb rámnézett, és csak utána válaszolt. Az arcomról leolvashatta, hogy nem érdekel, ha elárul.

-          A kiscsaj hibbant. Leöntött és elment.

-          Valamit csak mondtál.

-          Összekevertem a nevét egy múlt heti lányéval, aki történetesen a húga.

-          Értem. Akkor megérdemelted.

-          Biztos. Na megyek, átöltözöm.

-          Ezt neked hoztam. – adta Bill az egyik italt a kezembe.

-          Mi ez?

-          Bill specialitás.

-          Köszönöm.

Tudtam, hogy nem kerülhetek fölénybe Tommal szemben, de azért jól esett egy kicsit megszívatni. Az a fej, amit akkor vágott, mikor megtudta, előre eltervezett szándékkal álltam bosszút rajta, mindent megért. Vissza fogom még kapni, ebben is biztos vagyok. De nem esek könnyen kétségbe. Mivel a blogot már nem folytatom, nincs mitől félnem.

Jó hangulat alakult ki. Ezek négyen xbox mániások. Ölik egymást, veszekszenek, gúnyolódnak, fetrengenek a röhögéstől, én pedig utántöltöm a kiürült poharakat. Jól érzem magam, szívesen keverem nekik az italokat. Eddig kettő nem vált be. Az egyik Gustavnak volt túl édes, a másik pedig Billnek túl ütős.

Figyeltem Tomot. Vártam a visszavágóra. Néha összeakadt a tekintetünk, de olyankor nem éreztem azt az utálatot, amit eddig. Figyeltem őt Billel. Ha egymásra néznek, beszélniük sem kell, egy pillantásból tudják, mit gondol a másik. Olyan kötődés van kettejük közt, ami születésüktől velük van, szent és örök. Ez szimpátiát keltett bennem Tom iránt. Bill annyira jó ember, nem lehet Tom a szöges ellentéte. Nem lehet Tom annyira szar emberileg, ha egy ilyen testvérrel nőtt fel. Talán nyitnom kéne felé ahelyett, hogy beszállok a harcába és fokozom az utálatát irántam. Billért.

Mikor megláttam, hogy Tom pohara üres lett, felálltam.

-          Hozom is az újat.

-          Köszi. – nézett rám gyanakvóan.

-          Választasz hozzávalót?

Láttam. Láttam, hogy Georg megböki őt.

-          Persze. – állt is fel és kijött velem a konyhába.

-          Édes vagy száraz pezsgő?

-          Száraz. – válaszolt és felült a pultra. – De most kipróbálnám azt, amit Billnek kevertél az előbb.

-          Oké. – kezdtem keresgélni a hozzávalókat. - Remélem nem haragszol rám, amiért…

-          Haragszom, de azt kell mondjam elismerésem. Fantasztikusan befolyásolod az embereket, azt már látom.

-          Muszáj ezt most megint kezdeni?

-          Nem azért mondtam. Most nem. Én elismerem, ha valamit megérdemlek, de bocsánatot nem fogok tőled kérni.

-          Nem is várom. A kétszínűség nem túl szimpatikus emberi tulajdonság.

-          Ebben egyetértünk.

-          Legalább valamiben.

-          És abban is, hogy hasznodat vesszük ma este.

-          Ez igazán kedves.

-          Nem csak a koktéllal. Hasznos a jelenléted Billnek. Ezért mindannyiunknak.

-          Neked már nem kéne többet kevernem.

-          Na keverj egyet magadnak is és akár koccinthatnánk is.

-          Ám legyen. – vettem elő egy tiszta poharat.

-          Ez a te telefonod? – nézett a pulton rezgő mobilra.

-          Igen. Egy perc. Tessék? – vettem fel.

-          Szia.

-          Nessa. – állapítottam meg.

-          Nem zavarok sokáig, csak meg szeretnélek hívni jövő szombatra hozzánk.

-          Gondolom viccelsz.

-          Szülinapom lesz. – folytatta szomorúan.

-          Ahogy te se tudod az enyémet, én sem a tiéd.

-          November elseje. – vágta rá születésem pontos dátumát.

-          Oké, te tudod.

-          Eljössz?

-          Nem hiszem. Nem.

-          Apu beszélni szeretne veled, adom.

-          Ne! Ne add. Szia. – tettem is le.

-          Minden oké? – érdeklődött Tom.

-          Egyáltalán nem.

-          A húgod?

-          És az apám. A családom feledhető része, akik húsz évig békén hagytak, most meg napi szinten zaklatnak.

-          Mikor apunak új családja lett Bill egyfolytában hívta őket, mindig át akart menni, mindig velük akart lenni. Én nem foglalkoztam vele. Úgy gondoltam az egészre, hogy ez van. Ezt dobta a gép, el kell fogadni. Rossz volt látni, hogy Billt mindig lepattintják. Sok időbe telt, mire helyre rázódtak a dolgok. Senkinek nem könnyű egy ilyen helyzet.

-          Tudod könnyebb lenne, ha nem húsz évesen láttam volna először az apámat. Ha előtte is keresett volna. Van egy 13 éves húgom. Kinek kell olyan testvér, akit nem ismer a fogantatásától fogva?

-          Értelek. És igazad van. De…

-          Ne. Hagyjuk. Légy szíves. Ez a magánügyem és ne érts félre, szívesen beavatlak, de most nem. Eltelhetne pár nap úgy, hogy nem rontják el a kedvem ezzel a család mizériával.

-          Szóljak Billnek?

-          Nem. Köszi. Húzzuk le az italunkat és felejtsük el.

-          Legyen. – tartotta felém a poharát, és tartalmának felét az én üres poharamba öntötte. – Ne szarozz egy sajáttal.

-          Most fegyverszünetet kötünk?

-          Egy időre. – húzta mosolyra ajkait.

-          Hm. Tényleg jól befolyásolom az embereket.

-          Igyekszem.

Tudtam, ez nem egy örök barátság kezdete. Inkább egy amolyan csendben elviseljük egymást kapcsolat lesz. Én megnyugodhatok, nem fog Tom piszkálni, de Tom is megnyugodhat, mert én is tartogatok még egy-két ütőkártyát arra az esetre, ha nem szállna le rólam. Most úgy néz ki, ezekre nem lesz szükség, de az ördög nem alszik. Nem szavazok Tomnak egyik pillanatról a másikra feltétel nélküli bizalmat.

Láttam Billen, nagyon örült, mikor Tommal együtt jöttünk ki a konyhából. Nem nyírtuk ki egymást, nem kiabáltunk. Egyforma itallal a kezünkben jókedvűen ültünk vissza elhagyott helyeinkre.

Jól sikerült este volt és Bill még fokozni is tudta. Úgy egy óra múlva az órájára nézett és felállt.

-          El fogunk késni. – nyújtotta felém a kezét.

-          Honnan?

-          Meglepi. Gyere.

-          Elmegyünk?

-          Igen. De ne faggass, bízz bennem.

-          Jó szórakozást. – köszöntek el tőlünk a srácok, mi pedig megindultunk az ajtó felé.

Bebújtunk a cipőinkbe és kimentünk a házból, ahol már Tobi vár minket.