50. rész. És ha felismer?

 Fogalmam sem volt, hová megyünk. Bill megindult a kocsija felé és kinyitotta nekem az ajtót.

-          Szállj be.

-          Ittál.

-          És?

-          Vezetsz?

-          Igen. De Tobi megy előttünk. És nem vagyok részeg.

Nem ellenkeztem, beszálltam az autóba, Bill pedig körbesétált és beszállt mellém.

-          Nem szereted a meglepetéseket?

-          Nem rajongok értük.

-          Ez tetszeni fog. – nyugtatott meg és beindította az autót.

Amint Tobi is elindult a busszal, már követtük is.

-          Találgathatok?

-          Kizárt dolog. És ha nem hagyod abba, lefújom és megyünk vissza a srácokhoz.

-          Kizárt dolog. Be is fogtam.

Nem sokat kocsikáztunk, de én lestem kitartóan mindent magunk körül, hátha rájövök Bill mire készül. Hát nem jöttem rá. Egy elhagyatott gyárépület mellett álltunk meg. Tobi kiszállt és körbenézett, majd kinyitotta a nagy kaput. Bill is kiszállt és odasétált hozzá. Beszéltek pár szót és már jött is vissza.

-          Mehetünk is. – indította be újra az autót és elindult.

Rövid út vezetett minket a célhoz két romos gyárépület között. Méterről méterre kíváncsibb lettem, míg magunk előtt meg nem láttam egy hatalmas fehér vásznat. Közvetlen előtte Bill újra leállította az autót.

-          Mi ez? – kérdeztem.

-          Egy pillanat. – felelte és kiszállt.

Odasétált a vászonhoz és egy gombnyomással fényt varázsolt körénk. Hangulatvilágítás. Körülöttünk a földön kis színes lámpák és egy rakás rózsa eldobálva. Bill visszasétált a kocsihoz és a motorháztetőt felnyitva babrált valamit. Ahogy befejezte, visszaszállt mellém.

-          Mit szólsz?

-          Ez egy mozi?

-          Autós mozi. Csak nekünk. – felelte büszke vigyorral.

-          Ezt nem mondod.

-          Te mondtad, hogy még sosem voltál.

-          Tegnap előtt mondtam.

-          Gyors vagyok és zseniális.

-          Annyira szeretlek. – néztem a szemébe meghatódva.

-          Ó várj, még nem is tudod, mit nézünk.

-          Mit?

-          Csak figyelj. – mutatott a vászonra, majd egy gombnyomással lekapcsolta a fényeket.

Bekapcsolta a rádiót és már kezdődött is a film. Rómeó és Júlia. Leonardo Dicapriós változat. A kedvenc filmem volt, mikor még kislány voltam.

-          Bill. – fordultam újra felé.

-          Mi az?

Válaszképp megcsókoltam.

Az egész film alatt szakadatlanul fogtam a kezét.

Szerdán telefonon beszéltünk este és ment egy film a tévében, mikor hívott. Nagyon akartam nézni, de nem akartuk letenni, így felment a szobájába, odakapcsolt és ő is nézte velem. Úgy figyeltük végig a történéseket, hogy közben kitárgyaltunk mindent belőle. Akkor mondta, hogy ezt a filmet egyszer már látta autós moziban az apukájával. Én meg elpanaszoltam, hogy még sosem voltam autós moziban, pedig amikor kislány voltam ott vetítették a kedvenc filmem. A Rómeó és Júliát. Akkor anyu nem engedett el, és ő sem tudott eljönni velem egyszer sem.

Hihetetlen, hogy Bill mára megszervezte ezt az egészet. Felállíttatott itt egy vásznat, megszerezte a filmet, és itt ül mellettem.

-          Na látod. Tudtam én, hogy nem szabad elengednelek rá. Most mit néztetek volna? – humorizált anyu a telefonban másnap reggel, mikor felhívtam.

-          Jól van. Ezúttal igazad volt. Lehúzom a listámról.

-          Nem kérdezem meg, hogy utána mit csináltatok.

-          Ne is.

-          Még mindig nála vagy?

-          Igen. De este megyek vissza. Niának már napok óta ígérgetem, hogy együtt töltjük az estét.

-          Helyes. Ne hanyagold el őt.

-          Nem fogom. Viszont ha már az elhanyagolásnál tartunk, van aki egyáltalán nem száll még mindig le rólam.

-          Vanessa?

-          Nessa. – javítottam. – Tegnap este meghívott a szülinapi bulijára.

-          Beszélek mostmár apáddal.

-          Jó lenne. Ő is akar már velem. Tegnap azt mondta Nessa, hogy beszélni akar velem Charles.

-          Letetted a telefont?

-          Előbb azért elköszöntem.

-          Én nevelésem. – nevetett.

-          Na jól van anyu. Leteszlek, megyünk reggelizni.

-          Tényleg a báttyal mi a helyzet?

-          Tommal? Tegnap fegyverszünetet kötöttünk, miután megszívattam. De ezt majd legközelebb elmesélem.

-          Rendben. Én most indulok Frankfurtba. Reggel hívlak.

-          Jól van anyuci.

-          És most felhívom apádat.

-          Oké.

-          Na jó légy kislányom.

-          Te is.

-          Puszi.

-          Puszi.

Ahogy letettük visszabújtam Billhez.

-          Tetszik, hogy anyuddal megosztod a kapcsolatunkat.

-          Szerinted aludtam, mikor egy órája te is beszéltél a tiéddel?

-          Reméltem. – mosolygott édesen.

-          Nem ciki egyébként. Örülök is neki.

-          Eljössz velem jövő hétvégén Magdeburgba? Anyu téged is meghívott családi ebédre.

-          Nem túl korai ez még?

-          Nyugi, még nem kérem meg a kezed. Csak egy ebéd.

-          Ezt a méget nagyon kihangsúlyoztad.

-          Igyekeztem pedig észrevétlenül hangsúlyozni.

-          Nekem is mennem kéne anyuhoz jövő hétvégén.

-          Akkor pláne jó, hogy anyudat is meghívta.

-          Megbeszéljük.

-          Rendben. Na megyek reggeliért. Jössz velem, vagy lustálkodsz még?

-          Lustálkodok még.

-          Rögtön gondoltam. Sietek vissza.

Megpuszilt és már ment is el.

Ahogy kilépett már tárcsáztam is.

-          Szia anyu.

-          Szia. Hát te?

-          Bill be akar mutatni Simonének.

-          És?

-          És ha felismer?

-          Kicsim, Bill sem ismert fel.

-          De téged felismerhet. Nem voltál túl kedves vele, gondolom megjegyzett.

-          Engem is meghívtak?

-          Igen.

-          Hát szívem, akkor illik elmenni.

-          De ha Simone rájön, hogy te ki vagy? Akkor arra is rájön, hogy én ki vagyok. És akkor Bill is megtudja.

-          Erre én is egyből rájöttem.

-          Azt hiszem, mégis elmegyek Nessa szülinapjára.

-          Hogyhogy?

-          Inkább az, mint Bill családja.

-          Kitalálunk valamit jó? De most tényleg indulnom kell.

-          Jól van.