52. rész. Nessa bajban van.

Láttam Billen, hogy gondolkodik. Nem tudtam, dühös-e vagy egyáltalán mit gondol. Elindultunk visszafelé.

Az ebéd nagyon finom volt, megállapítottam, hogy Simone jól főz. De hát két ilyen nagyétkű srác mellett nem is csoda.

Tom szerencsére nem sokat foglalkozott velem. A nevelőapjukkal, Gordonnal voltak elfoglalva, én pedig Simonéval ismerkedtem. Kellemetlenül éreztem magam, és kicsit feszengtem is, de ő egy kedves nő. Habár ez régen nem derült ki. Mikor anno anyu letámadta, hogy elhordja Billt mindennek, akkor nem túl szépen váltak el. Simone védte a fiát, anyu meg engem. Nem akartam, hogy anyu átmenjen, azt akartam, hogy felejtsük el az egészet, de ő mindenképp tudatni akarta a szerinte álomvilágban élő Simonét, hogy az ő pici fiacskája nem egy tündér.

Később Bill megmutatta a szobáját. Még sosem voltam ott. Olyan Billes. Így tudnám leírni. A desszert után pedig kocsiba ültünk és elindultunk Dortmunba.

-          Haragszol? – kérdeztem félúton, mikor már muszáj volt megtörnöm a csendet.

-          Nem csak nem értem, miért nem mondtad el.

-          Nem kötnek boldog élmények ide. Ennyi az egész. Ne haragudj rám.

-          Az sem segít ám, hogy nem töltöd velem az estét.

-          Holnap együtt leszünk.

-          Eljöjjek érted és menjünk együtt? Gustav és Georg maradnak még hétfőig. Tommal eljövünk érted.

-          Az jó ötlet. Ha Tomnak sem gond persze.

-          Nem lesz az. – nyugtatott meg afelől, hogy úgyis ő a főnök kettejük közt.

Nem sokat beszélgettünk már hazáig. De ez inkább annak köszönhető, hogy nagyon fáradtak voltunk már a sok utazástól és pilledtek attól, hogy tele ettük magunkat.

-          Hívsz ma még? – kérdeztem ezzel egyúttal felmérve, hogy tényleg nem haragszik-e rám.

-          A jó éjt csókod most megkapod, de ma is úgy tervezek elaludni, hogy veled beszélek előtte.

-          Még jó, hogy egy óra múlva magától szétkapcsol a vonal.

-          Vigyázz magadra.

-          Szeretlek. – öleltem át.

-          Én is kicsim. – szorított magához, majd egy hosszú búcsúcsókkal váltunk el.

Mikor beléptem a házba, anyu már otthon volt.

-          Hahó.

-          Szerbusz kislányom. – puszilt meg, mikor beértem a konyhába.

-          Hát te? Azt hittem, még a zsúron leszel.

-          Zsúr lefújva.

-          Miért?

-          Nessa nem volt túl jókedvű, mikor egyedül érkeztem. Aztán apád látta, hogy pár barátnőjével alkoholt isznak és félrehívta beszélgetni. Nessa hisztizett, összevesztek, aztán elviharzott. Apád mondta, hogy Nessa anyja és ő nem jönnek ki túl jól az utóbbi időben. Ő is most szerzett tudomást rólad és nem nagyon tetszett neki. A sok veszekedéstől pedig elég depis a lányuk.

-          Nem ment utána?

-          Azt mondta, ismeri már. Úgyis visszajön pár óra múlva, ha kiőrjöngte magát. Én eljöttem inkább, nem akartam alkalmatlankodni.

-          Szegény Nessa. Neki sincs egyszerű élete.

-          Van egy tapasztalt nővére, aki talán átsegíthetné őt a nehéz időszakon.

-          Hagyjuk ezt. Talán egyszer. De remélem, hazamegy.

-          Csak nem aggódsz érte?

-          Nem. – nyújtottam ki a nyelvem anyura és kivettem a hűtőből egy fantát.

A telefonom ismeretlen hívófélt jelző csengőhanggal csörögni kezdett.

-          Igen, tessék? – vettem fel.

-          Viki te vagy?

-          Nessa?

-          Nem tudtam mást hívni.

-          Baj van? – hallottam a hangján, hogy nagyon zaklatott és sír.

-          Követnek.

-          Ki? – pattantam fel a székből.

-          Nem tudom. Hívd fel kérlek aput, hogy jöjjön értem.

-          Hol vagy?

Egy végtelennek tűnő percig nem válaszolt, míg én a nevét ismételgettem egyre hangosabban. Anyu is idegesen toporgott körülöttem.

-          Nessa!

-          Nagyon félek.

-          Hol vagy?

-          A régi moziépület mögött.

-          Az a Stephan Straße?

-          Azt hiszem.

-          Bújj el Nessa és hívj bármi van.

-          Nincs nálam a mobilom. Fülkéből hívlak.

-          Oké akkor csak bújj el.

Nem válaszolt. Letette a telefont.

-          Add ide a kocsit. – kaptam fel a slusszkulcsot a kisasztalról.

-          Mi történt?

-          Nem tudom. Valakik követik őt és nagyon meg van ijedve.

-          Hol van? Hívd apádat.

-          Dehogy. Az még idő. Megyek érte azonnal.

-          Menj, én szólok apádnak.

Már indultam is. Tudtam, hol az a moziépület, emlékszem arra is, mikor lebontották. Tíz perc kellett, míg odaértem teljes gázzal hajtva, szabálytalankodva. Mikor leparkoltam abban az utcában, azonnal kipattantam a kocsiból és láttam is két alakot befordulni az épület ajtaján. Valahogy nem éreztem félelmet, pedig én sem vagyok túl erős két férfi ellen. Sötét volt és ebben a szűk utcában évek óta világítás sincs. Visszaszálltam a kocsiba, felkapcsoltam a fényszórókat, aztán bezártam a kocsit és elindultam. Nessa nevét kiabáltam és bementem az épületbe.

-          Nessa!

Hallottam lépteket, de túl keveset ahhoz, hogy az a két férfi közeledését jelezze. A sötétből egyszercsak Nessa vetette a nyakamba magát.

-          Gyere, tűnjünk innen. – fogtam meg a kezét és kiszaladtunk a kocsihoz. – Szállj be. – nyitottam ki neki az anyósülés ajtaját, ő pedig beszállt.

Megkerültem a kocsit és én is beültem mellé.

-          Most már ne sírj. Itt vagyok.

-          Nagyon féltem. – szipogott.

-          De mit keresel egyedül sötétben egy ilyen helyen?

-          Egy barátnőmnél voltam. Haza akartam menni és ezek követni kezdtek. – magyarázta zihálva.

-          Jól van, nyugodj most már meg. – tettem a vállára a kezem.

-          Apu?

-          Nem tudom. Anyu azt mondta felhívja, én jöttem egyből.

Erre kikerekedett könnyes szemeivel nézett rám meglepődve.

-          Jaj ne nézz már így rám. Engem hívtál, persze, hogy jöttem. Mire apádnak elmagyaráztuk volna hol vagy, ki tudja… ne is gondoljunk erre. Hazaviszlek.

-          Ne. Nem akarok még hazamenni.

Szemtől szembe nehezebb nemet mondani.

-          Na jó. Felhívom anyut, te beszélsz az apáddal és elmegyünk enni valamit.

-          Tényleg?

-          Tényleg.

Felhívtam anyut és elmondtam neki, hogy minden rendben. Charles otthon ülve várta, a fejleményeket. Gondolta, hogy nem lesz baj és örült, hogy Nessa már biztonságban van velem.