53. rész. Szükségem van rád.

Elmentünk egy Burger Kingbe, ahol vettem neki egy nagy csirkés menüt és leültünk egy asztalhoz.

-          Te miért nem eszel?

-          Nem vagyok éhes. De neked kell valami, ami felszívja, amit ittál.

Erre lehajtotta a fejét.

-          Tudod, nem kéne ennyi idősen alkoholt innod. Pláne nem olyan sokat, amennyit te magadba döntöttél ma. Mit ittál?

-          Jagert ittunk a lányokkal, aztán én egyedül egy üveg pezsgőt.

-          Ahhoz képest jól nézel ki. – próbáltam kevésbé komoly lenni.

-          Köszönöm, hogy eljöttél értem.

-          Hallom sokszor lelépsz otthonról.

-          Anyuék állandóan ölik egymást.

-          Íme egy pozitívum, ha az ember apa nélkül nő fel.

-          Anyu is csak most tudta meg, hogy vagy. Én árultam el neki, de nem tudtam, hogy nem tudja.

-          Nem a te hibád. Ez csakis apád hibája.

-          Olyan furcsa, hogy apámnak hívod. A te apád is.

-          Nem.

-          Sosem lesz az?

-          Ne beszéljünk erről.

-          Tudod apu nagyon jó fej.

-          Elhiszem.

-          Úgy szervezte nekem ezt a szülinapot, én meg elszúrtam.

-          Tini vagy. Ez a dolgod. Lázadj a rendszer ellen. Én is sokszor anyu idegeire mentem. Tudják ezt ők, hidd el. Ezzel jár a gyerekvállalás.

-          Te is lerészegedtél a születésnapi zsúrodon?

-          Szedett már engem össze anyu egy padon fetrengve miközben az aznap bevett összes kaját kihánytam. Bocs, jó étvágyat.

-          A suli menzán is tudok zökkenőmentesen enni. – mosolygott végre először.

-          Egy perc. Egyél addig nyugodtan. – álltam fel, mikor meghallottam, hogy Bill hív.

Pár lépést arrébb sétáltam és ott vettem fel.

-          Szia.

-          Szia kicsim, mi a helyzet?

-          Ne is kérdezd.

-          Na mi történt?

-          Épp Nessába tömök némi hamburgert, hogy felszívja a rengeteg Jagert, amit megivott.

-          Hogy kerülsz te össze vele?

-          Felhívott zokogva, hogy két fazon követi őt és csak az én számom tudja. Nem volt nála mobil, de a farmerja zsebében ott volt a cetli, amire az apja telefonjából kimásolta a számom.

-          És te mentél érte?

-          Igen.

-          Féltetted?

-          Megijedtem. Nagyon ki volt szegény.

-          Te normális vagy? Most esik le. Két idegen a sötétben követi őt és te mész oda megvédeni? És ha…

-          Kicsim. Nyugi. Nem vagyok ijedős.

-          Ja, akkor jó. A nem ijedős lányokat úgysem szokták megerőszakolni és kirabolni. Megnyugtattál.

-          Jól van, hülyeség volt. De hirtelen cselekedtem.

-          Tudod te, hogy mire van a rendőrség?

-          Bill, mostmár nyugi. Nincs semmi bajom. És Nessának sem. Hazaviszem, aztán én is hazamegyek és felhívlak.

-          Kivel mész haza?

-          Egyedül. Anyu kocsijával vagyok.

-          Hívj fel, ahogy hazaérsz.

-          Tudod, jól áll, mikor aggódsz értem.

-          Örülök, hogy jól mulatsz rajtam.

-          Imádlak.

-          Tudom. Én is téged. Na menj a húgodhoz.

-          Később hívlak.

-          Várom.

Elköszöntünk és visszaültem Nessához, aki már befejezte az evést.

-          A barátod volt?

-          Igen.

-          Hogy hívják?

-          Bill.

-          Nagyon szeret, igaz?

-          Hát úgy tűnik.

-          És te is szereted?

-          Nagyon. – mosolyodtam el magam. – De miért kérdezel ennyit?

-          Mert mikor vele beszélsz teljesen más vagy. Látszik rajtad, hogy boldog vagy attól, amit érzel.

-          Mindenkinek kéne egy Bill.

-          Remélem nekem is lesz.

-          Biztos vagyok benne. Na várj egy percet, mindjárt jövök.

Bő öt perc után tértem vissza egy muffinnal a kezembe, amibe egy gyertyát szúrtam meg is gyújtva.

-          Fejezzük be jól a szülinapodat.

-          Ez az enyém?

-          Boldog születésnapot. – adtam oda neki, ő pedig felállt és átölelt.

Én csak tartottam a kezemben a muffint és vártam, hogy elengedjen.

-          Tessék. – adtam a kezébe, mikor visszaült a helyére. – Nem tudtam, hány éves vagy és ezeknek csak egy gyertyájuk volt.

-          14. De úgy sem fért volna rá annyi.

-          Az is igaz.

-          Ezt inkább elviszem.

-          Jól van. Gyere, hazaviszlek. Apád… Charles már biztos vár.

A házukig még egy rakás kérdést tett fel Billről én meg készségesen válaszolgattam.

-          Itt is vagyunk. – állapítottam meg a házuk elé érve.

-          Köszönöm. És…

-          Nessa. – vágtam közbe. – Majd kialakul, rendben? Kérlek, ne hívogass.

-          Rendben. – felelte elszomorodva.

-          Figyelj. Én nagyon ritkán vagyok itthon a suli miatt. De ha itthon leszek legközelebb, elmehetünk együtt valahova.

-          Tényleg?

-          Igen. De értsd meg, hogy Charlest nem akarom bevonni az életembe.

-          Talán egyszer majd őt is.

-          Kitartó vagy.

-          Te vagy az egyetlen nővérem. Szükségem van rád.

-          Na jó. Menj. – jöttem zavarba. – Hamarosan találkozunk.

-          Felhívsz majd?

-          Igen.

-          Jó éjt. – köszönt el két puszival.

A második puszit már én is viszonoztam.

-          Jó éjt.

Kiszállt az autóból én pedig addig néztem őt, míg be nem ment a házba. Apu nyitott ajtót neki, Nessa pedig egyből átölelte, ahogy meglátta. Apu felém nézett. Egyenesen rám és bólintott. Hálás bólintás volt ez. Elfordultam és elindultam haza.