56. rész. Meglepetés buli? Elcsépelt.

Bill hétfő reggel már hívott is azzal, hogy beszélt Daviddal. Azt mondta, beszélni szeretne velem róla, nem bízza csupán Billre a döntést. Úgyhogy később felhívtam a megadott számon. Kedves volt. Azt mondta, rég volt már cikk róluk ebben az újságban és jól jön a vérfrissítés. Megkért, hogy juttassam el hozzá a kérdéseimet és vegyem komolyan. Csupán a hecc kedvéért nem szeretne belemenni, de ha komoly cikket szeretnék írni, akkor abban benne van, mivel nekem is jó és nekik is. Azt mondta, szóljak a szerkesztőnek, hogy hívja őt fel ez ügyben.

A lelkesedésem még erősebb lett attól, hogy ezt most tényleg komolyan kell vennem. Nem arról írok, hogy mit szól a polgármester a helyi park virágainak újraültetéséhez, vagy a járókelők milyen észrevételeket tesznek az utcák tisztaságáról. Komoly újságírónak érezhetem magam és Bill fantasztikus cikket fog olvasni magáról.

Még aznap este át szerettem volna menni hozzá, de nem jött össze. Fáradtak voltunk mindketten és kedden korán kellett suliba mennem.

Szerdáig megint nem láttuk egymást és akkor is csak egy órát tudtunk kettesben lenni. Kézen fogva sétáltunk egyet, aztán ahogy elváltunk már hívott is, hogy egy újabb órán át beszélgessünk. Este az ágyamban fekve tettem fel neki végül a kérdéseket, ő pedig lelkesen válaszolgatott rájuk.

-          Hahó. – kopogtatott be közben hozzám Nia.

-          Beszélek.

-          Kicsit szakadjatok szét, beszélni szeretnék veled.

-          Kicsim, most leteszlek. Niával van beszélni valóm. --- Jól van, akkor később. --- Puszi. – tettem is le. – Mi olyan fontos? Baj van?

-          Holnap este lesz a bulid. Reggel elmegyünk rucit venni?

-          Bulim?

-          Ugyan már. Úgyis tudod, hogy valaki szervez neked bulit.

-          Meglepetést.

-          Az már elcsépelt. És Bill ajándékát úgy sem überli.

-          Te tudod, mit kapok?

-          Persze. Felhívott, hogy segítsek neki.

-          Ja hogy ti már ilyen jóban vagytok?

-          Ne ess túlzásba. Ő hívott és kért meg valamire, amiben a te érdekedből segítettem neki.

-          Nia. Ezért kellett letennem a telefont?

-          Igen. Mikor beszélhetek veled máskor? Állandóan egymás fülén lógtok.

-          Baj van?

-          Nem dehogy. Nincs. Szóval reggel?

-          Lesz két órám.

-          Hű hát igazad van. Akkor ne is vásároljunk.

-          Gúnyolódj csak.

-          Na akkor kelts fel, ha végeztél a baromi fontos óráiddal, és akkor indulhatunk is.

-          Jól van, nem megyek be. De el ne mond Billnek, mert már lassan ő is olyan komolyan veszi, mint anyu.

-          Na tízkor keltelek. Fodrászhoz is el akarlak vinni még a buli előtt.

-          Tényleg nem lesz semmi meglepetésem?

-          De lesz. Mert meg fogsz lepődni, mikor odamegyünk az étteremben és ott lesz mindenki.

-          Igyekszem majd.

Láttam, hogy nincs minden rendben. Rossz kedve volt, de nem akarta közölni velem az okát. Ha komoly baj lenne, úgyis szólt volna róla. Ezt is később biztos el fogja mondani.

Nem sokat aludtam az éjjel. Megvártam, míg Bill visszahív és befejeztük az interjút. Naná, hogy nem tudtunk szigorúan ahhoz ragaszkodni, úgyhogy kicsit elnyúlt a beszélgetésünk. Mikor Bill már nem bírt ébren maradni, elbúcsúztunk, én pedig ölembe véve a laptopomat már írni is kezdtem a cikkemet. Be voltam zsongva, meg kellett írnom. Körítést is írtam neki. Amolyan saját gondolatok Billről, amik nem túl bensőségesek ahhoz, hogy az olvasó levágja, életem szerelméről írom épp ezeket a sorokat, de nem is olyan rideg, mintha egy full idegen lennék főhősöm számára. Az én főhősöm. Az én hősöm. Kisurrantam lábujjhegyen inni egy vizet. Nem akartam nyálas, ömlengős, jaj Bill az én hősöm tartalmú mondatokat. És ekkor bizonyosodtam meg arról, hogy Niának valami baja van. Hallottam, hogy telefonon beszél, gondoltam Adammel. Nem akartam hallgatózni és csak annyit kaptam el az egészből, hogy Nia azt mondja, szégyelli magát, és nem tudja, mit tegyen. Bocsánatot akar kérni valakitől, valamiért és be akar vallani valamit. Ez nem én vagyok, hisz akkor már tudnék róla. Így tényleg nem hallgatóztam tovább, inkább surrantam a pohár vízért és osontam is vissza a szobámba, folytatni, amit elkezdtem.

Meglepődtem, mikor lenyomtam az utolsó billentyűt, a képernyőn megjelent az utolsó pont, én pedig az órára néztem. Ész nélkül írtam, amit csak a szívem akart. Annyira jól esett, leírhatatlan érzés volt. Vissza akartam olvasni, mert nem emlékeztem, mit írtam pontosan. De nem tettem. Inkább holnap, Billel együtt. Látni akarom, mit szól hozzá.

Reggel Nia tényleg felkeltett. A semmiből hirtelen az ágyamon ugrált és énekelte:

-          Boldog Szülinapot! Boldog Szülinapot!...

-          Hagyd abba. – vettem a fejemre a párnát és a kezemmel hadonászni kezdtem, hogy lelökjem őt onnan.

-          Kelj fel. Ma van a szülinapod.

-          Igen hallom.

-          Gyere már. Lógunk a suliból, eszünk egy hatalmas csokis fánkot, iszunk mellé shake-et, elmegyünk ruhákat vásárolni, fodrászhoz, kozmetikushoz és jöhet az itthoni előkoccintás, majd irány a meglepi bulid. – sorolta a terveket bezsongva.

-          Te jobban vártad ezt a napot, mint én.

-          Imádlak te nő. Ami neked fontos, az nekem is.

-          És felül akarod múlni Billt. – néztem rá számon kérő tekintettel.

-          Á. Esélyem sincs.

-          Basszus mond már el, mit kapok tőle.

-          Nem mondom. De ne is azzal foglalkozz. Ez a nap az enyém estig. Úgyhogy pattanj ki, ezeket fogod felvenni. – mutatott az asztalom melletti székre.

-          Te már ruhát is készítettél ki nekem?

-          Táskát és cipőt is. Irány!

Szédült csaj, imádom. Kipattantam az ágyból, már nem lepleztem tovább izgatottságomat.

Nagyon nagyon jó napot töltöttünk együtt. Mindent megcsináltunk, ami tervben volt. fantasztikusan csini ruhát vettem az esti bulira. Lefotóztam magam a tükör előtt és átküldtem a képet Billnek. „Így megfelelek neked ma este?” ezt írtam a kép alá.

„Remélem nem ebben mászkálsz az utcán. Ez csak az enyém! Gyönyörű vagy kicsim, hiányzol…”  jött is hamar a válasz.

Ezzel a ruha kiválasztva.

Egyre jobban vártam az estét. Izgatott voltam. Vártam már a bulit és mégjobban vártam Bill meglepetését. Nem köszöntött ma még fel, és tuti nem felejtette el.

Kicsit késve érkeztem, a bejárat előtt gyakoroltam a legmeglepettebb nézésemet. Kisebb nagyobb sikerrel elő is adtam a díszes társaságnak. Ott volt az összes sulis barátom, ismerősöm és Billen kívül eljött még Georg, Gustav és Tom is. Nagyon jól esett.

-          Élőben még szebb vagy. – jött oda hozzám Bill.

-          Köszönöm.

-          Boldog szülinapot kicsim. – súgta a fülembe és adott az arcomra egy puszit. – Foglalkozz a többiekkel is, az én meglepetésem kicsit később kapod meg.

-          Nem lehetne inkább most azonnal?

-          Kizárt dolog.

-          És hogyhogy eljöttetek? Nem lesz baj belőle?

-          Dehogy. Mi vagyunk a fellépők. – kacsintott.

-          Cseles.

-          Úgyhogy David jön nemsoká. Csak elakadt a virágosnál.

-          Kinek vesz virágot?

-          A barátnőmnek.