61. rész. Nem fogsz játszani velem.
- Kicsim, figyelj ide. Ha bármi bajod van, nekem elmondhatod. Tudod ez a kapcsolat izé, ami köztünk van ezzel is jár. – próbálta elkomolytalankodni kedvesen.
- Szeretlek. – vágtam rá.
- Ez most hogy jön ide?
- Ezt el akartam mondani.
- Biztos semmi mást?
- Csak rossz napjaim vannak, és rajtad vezettem le. Ne haragudj.
- Szóval nem fogsz lelépni Georgal? – vigyorgott.
- Hülye. Én szívem szerint sosem hagynálak el többé ebben az életben.
- Akkor ne tedd. – csókolt meg.
A legrosszabb a mai együttlétben az volt, hogy tudtam, nem tarthat sokáig. Tudtam, nem törhetek meg, nem adhatom fel. Tudtam, hogy a kapcsolatunknak befellegzett és már csak napokig tarthat.
- Mi van a cikkel? – kérdezte az ágyán fekve.
- Az már készen van.
- És mikor olvashatom?
- Nem hiszem, hogy megjelentetem.
- Miért? – nézett rám meglepetten.
- Mert túl érzelmes. Az jön le belőle, mennyire oda vagyok Bill Kaulitzért. És túl egyértelmű, hogy a kelleténél jobban ismerlek.
- Hagy olvassam el.
- Nincs nálam. És amúgy se.
- Miért?
- Túl kínos lenne.
- De miért? Tudom, hogy mit érzel irántam.
- Jó de…
- Nincs de. Látni akarom. Tudni akarom, mit gondolsz rólam.
- Na jó. Majd talán megmutatom.
- Helyes.
- Mostmár mennem kell. – néztem az órámra.
- Nem alszol itt?
- Nem. Reggel suli és nincs nálam semmi. Suliból egyből ide jöttem.
- Előbb Georgal ebédeltél.
- Soha többet nem eszem mással, akkor elfelejtjük a mai vitát?
- Esetleg.
- Köszönöm.
- Lekísérlek. Látni akarom a kocsidat.
- El fogsz ájulni, olyan szép.
- És hogyhogy megkaptad diploma előtt?
- Nem tudom. A gyermeteg bájommal nyűgözhettem le anyucit.
- Ezek túl sokáig vannak fent. – jegyezte meg odalent Tom.
- Miért? – érdeklődött Gustav.
- Hát gondoltam egy rövid, de hangulatos vita után Viki elviharzik.
- Szerintem megbeszélték. Bill mindenkire féltékeny, ha szerelmes.
- De hány lánnyal szakított már ezelőtt egy hasonló dolog miatt.
- Ugyan. Bill tudja jól, hogy Georg nem hajtana rá a barátnőjére.
- Hát ja.
- Mi van? Te arra drukkoltál, hogy szakítanak?
- Sanszos volt valljuk be.
- Sziasztok srácok. – köszöntem be a nappaliba, mielőtt elmentem.
Gustav kedvesen visszaköszönt, Tom pedig nem tetszését fejezte ki a fejleményekkel kapcsolatban. Nyilván nem erre számított. Hát mikor felmentem a szobába Billel, én sem. De ahogy rám nézett, ahogy láttam a szemében a szeretetet, amennyire fájt összetört szívem, nem tudtam tovább játszani magam.
Bill oda volt az autómért. Azt mondta, pont ilyet képzelt el nekem. Illik hozzám, olyan Vikis.
Hosszan csókoltuk egymást és beszálltam.
Elhatároztam magam. Be fogom neki vallani, ki vagyok. Vagyis ki voltam. Megkockáztatom, hogy hisz-e majd nekem a bloggal kapcsolatban. Amit már meg sem tudok mutatni neki, hisz Nia törölte. Nem fogok tovább hazudni, ha csekély esély is van rá, hogy meg tud bocsátani nekem. Ha csekély kis esély van arra, hogy ezután is együtt maradhatunk, akkor nekem megéri megkockáztatni.
- Szia. – köszönt Nia, mikor hazaértem.
- Szia. – köszöntem vissza nem leplezve, hogy még mindig nincs kedvem hozzá.
- Nem is mondtad, hogy kaptál autót.
- Hát nem. – zártam is le ezzel a beszélgetést.
- Meddig nem fogsz még velem beszélni?
- Most beszéltünk. – feleltem és már mentem is a szobámba.
Hamar elaludtam, nem kellett sokat szenvednem, hogy lecsukódjanak a szemeim.
Reggel már nyolckor órám volt, amire egy hatalmas adag büfében vásárolt kávéval ültem be. Tízkor tudtam először leülni reggelizni. Akkor vettem észre, hogy jött egy sms-em.
„Azt hittem, már tegnap sor kerül az egyességünk lezárására. Sebaj, van még ötletem. Ne húzd sokáig, ha megkérhetlek. Tom”
Dühös lettem. És már írtam is vissza neki.
„NEM! Nem fogsz játszani velem. Ma mindent bevallok neki. Nem hazudok tovább, nem akarom elszalasztani az esélyt, hogy talán megbocsát. Örülnék, ha nem avatkoznál az életünkbe. Viki”
„Remélem tudod, hogy nem fog megbocsátani. Sok sikert kislány ;)”
Hogy voltam képes megkedvelni ezt az embert? Annyira fellengzős, annyira beképzelt. Ha nem tartana sakkban, már rég beolvastam volna neki. De ma erre is sort kerítek.
Dél volt, mikor Bill hívott.
- Szia kicsim.
- Szia. Most keltél?
- Ebben a percben. A te hangod akartam ma először hallani.
- Édes vagy. És ma együtt töltjük az egész délutánt.
- Nem is tudod mennyire várom már. Mikor jössz?
- Négy körül ott leszek.
- Azt hiszem addig visszaalszom.
- És Bill.
- Igen?
- Beszélni szeretnék veled valamiről.
- Miről?
- Majd megtudod. Személyesen szeretném.
- Tudtam, hogy baj van.
- Igen, de majd megbeszéljük, rendben? Kérlek.
- Rendben. Siess.
- Amint végzek, már megyek is. De most mennem kell órára.
- Jól van. Ne késs el miattam. Szeretlek.
- Én is téged. Nagyon. Kérlek gondolj erre egész nap.
- Sosem tudok másra.
Elkezdtem félni. Félni attól, hogy talán mégsem lesz képes megbocsátani bármennyi időt adok neki. Fogalmam sincs, mit fog szólni hozzá, hogy én vagyok az a lány. Engem keresett, tőlem akar évek óta bocsánatot kérni. Hát most nem hiszem, hogy ez lesz a legnagyobb gondja, hogy kérjen bocsánatot a régi sérelmekért.
Szinte remegő kezekkel vezettem a stúdióig. Miután leállítottam az autót még pár percig nem szálltam ki. Mély levegőket vettem és lepörgettem a fejemben, hogyan is közöljem a dolgokat Billel.
Kiszálltam a kocsiból és épp Tom jött ki az ajtón. Önelégült vigyor ült az arcán és még csak nem is köszönt, beszállt az autójába. Tolatva haladt el mellettem még mindig vigyorogva és elhajtott.
Rosszat sejtettem. Nagyon rosszat. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
