63. rész. Pár mondat és itt sem vagyok.

-          Na végre, hol voltál? – kérdezte aggódva Nia, mikor hazaértem.

-          Sétáltam egyet. – feleltem lehangoltan és kimerülve.

-          Hajnali egy óra van.

-          Hosszú séta volt.

-          De mégis merre jártál?

-          Beszéltem Tommal.

-          Mi?

-          Odajött a parkba, megkérni, hogy ne hívogassam Billt. És Bill letiltotta a társkártyám.

-          Sajnálom.

-          Hát még én.

-          És Tom mit mondott?

-          Semmi kedveset. – feleltem és elindultam a szobám felé.

-          Haragszol még rám?

-          Szerinted? – fordultam vissza. - Ha te nem írod azt a szart tovább, nem bukok le. Bevallhattam volna én magam.

-          Ha tudod, hogy soha senki nem szerezhet tudomást a blogról, bevallottad volna Billnek, hogy ki vagy?

-          Előbb utóbb muszáj lettem volna. Nem volt jogod ahhoz, amit tettél és tudod, egy barátnő nem csinál ilyet.

-          Egy barátnőnek kötelessége megvédeni téged.

-          Ezzel inkább ártottál és ezt te is tudod. Nem mentegetőzhetsz azzal, hogy jót akartál. Átvertél, színlelted, hogy érdeklődsz a kapcsolatunk iránt. Bill soha nem hinné el nekem, hogy te írtad. Esélyt sem adtál annak, hogy ez köztünk komoly lehet. Hogy Bill képes tényleg szeretni engem és nem hagy el újra.

-          Ne haragudj.

-          Nem tudok nem haragudni. Egyszerűen nem megy és nem is tudok ezzel foglalkozni. Elveszítettem Billt és nem kapom vissza. Ezen kívül hogy tudnék másra gondolni? –könnybe lábadt újra a szemem, de a síráshoz már túl kimerült voltam.

-          És ez az én hibám.

-          A tiéd is. – indultam újra a szobámba. – Jó éjt. – szóltam vissza.

-          Neked is.

Szinte vacogtam mikor levettem a ruháimat, gyorsan bebújtam a takaróm alá. Éreztem, hogy minden végtagom sajog a fáradtságtól, de az álom még sokáig nem jött a szememre. Csak forgolódtam és bámultam a falakat. Próbáltam nem gondolkodni.

-          Kincsem. – ébresztgetett egy megnyugtatóan suttogó hang.

-          Anyu? – kérdeztem vissza gyengén, ő pedig megsimogatta az arcomat.

-          Te jó ég lázas vagy. – tette a kezét a nyakamhoz.

-          Nagyon fázom.

-          Már csak ez hiányzott. Főzök egy teát és beveszel egy aspirint. Nia mondta, hogy egy vékony pulcsiban mászkáltál odakint hajnal egyig.

-          Csak levegőzni akartam.

-          Jó de legközelebb öltözz is fel rendesen. Te nem vagy normális.

-          Anyu Bill szak…

-          Tudom édesem. – csitított el. - De most pihenj. Hozok neked egy forró teát és reméljük jobban leszel.

-          Olyan jó, hogy itt vagy. – csuklott el a hangom.

-          Tudod, hogy nem lennék szívesebben máshol. Nia hívott még éjjel, hogy szükséged van rám.

-          Aludni szeretnék.

-          Aludj szívem. Nia suliban van, én elfoglalom magam és szólsz, ha kell valami.

-          Nem megyek suliba. Nem tudnék.

-          Nem is kell. Istenem, nagyon forró vagy. Hozom a lázmérőt és befekszel a kádba.

Anyu aggódós, ha beteg vagyok. Mikor még csecsemő voltam elkaptam egy elég komoly betegséget és hosszú ideig kórházban is kellet tartani. Eléggé megviselte őt ahhoz, hogy azóta paranoiásan aggódik, ahogy belázasodom, vagy tüsszentek egy párat.

Pár perc múlva megállapította, hogy nem tartunk Niával lázmérőt, de nem akart magamra hagyni. Az én drága édesanyám felhívta a kollégium telefonszámát és a portást megkérte, hogy menjen ki lázmérőt venni a patikába. Harcolt vele pár percet, de erről a portásról már kiderült, hogy van az a pénz, amiért elvégez olyan dolgot is, ami nem tartozik a munkakörébe közvetlenül.

Miután anyu megállapította, hogy 39 körül van a lázam, megitatott velem egy aspirin C pezsgőtablettát, amit utálok, de tudom, hogy használ, és engedett nekem langyos vizet a kádba.

Én semmi mást nem akartam, csak aludni. Fájtak és égtek a szemeim, egyik pillanatban kirázott a hideg a másikban ömlött rólam a víz.

-          Na jó. Hazamegyünk.

-          Haza? – dünnyögtem a takaróm alól.

-          Igen. Bepakolok neked pár holmit és indulunk haza. Majd ott kipihened magadból ezt a betegséget és a dokidhoz is elmegyünk, ha már kicsit jobban leszel.

Anyu nagyon is komolyan gondolta a hazacuccolást. És hogy őszinte legyek, én is szívesen tűntem el a városból pár napra.

Anyu megfogta a táskám, amibe belepakolt, én pedig belebújtam egy nadrágba és egy pólóba, felvettem a cipőmet, magara terítettem a takarómat és úgy szálltam be a kocsi hátsó ülésére.

Végig aludtam az utat.

Nia hívott, mikor hazaértünk, hogy hol vagyok és örült, mikor mondtam, hogy hazajöttem anyuval pár napra. Nem nagyon volt kedvem beszélgetni vele, így hamar leráztam.

-          Te mit keresel itt? – nyitott ajtót Tom Niának.

-          Billel szeretnék beszélni.

-          Felejtsd el. Egyáltalán hogy kerültél ide?

-          Az az én dolgom. Beszélnem kell Billel.

-          Dehogy kell.

-          Ki az? – hallatszott ki Bill hangja.

-          Tom. Nem kerül neked semmibe, hogy hagyj engem Billel beszélni.

-          Az a csaj. – szólt be. – Viki barátnője vagy ki.

-          Te mekkora bunkó vagy.

-          Ú ne haragudj, megbántottalak? Bújj beljebb. – tárta ki neki az ajtót.

-          Nia. Helló. – állt fel Bill kimutatva nem tetszését.

-          Szia. Beszélhetnénk? Négyszemközt. – tette hozzá.

-          Nem hinném.

-          Kérlek Bill. Pár mondat és itt sem vagyok.

-          Na jó. Gyere fel a szobámba.

-          Öcsi, minek?

-          Tom, ne szólj bele. – nézett rá dühösen bátyjára és elindult felfelé a lépcsőn. – Mond. – nyitotta meg a beszélgetést, mikor felértek és elkezdett pakolászni.

-          Azt a blogot én írtam.

-          Aha.

-          Tényleg. Igen, Viki kezdte. Igen, azért ment oda a bárba, hogy felkeltse az érdeklődésed. De aztán beléd szeretett és befejezte. De nekem nem merte elmondani, mert félt, hogy csalódnék benne. Én pedig folytattam az írást, mert nem akartam, hogy abba maradjon. Azt akartam, hogy visszakapd, amit akkor tettél vele. Mert fogalmad sincs mit tettél.

-          De nagyon is tudom. És ezt neki köszönhetem. De neked nincs jogod ebbe beleavatkozni. És nem jöhetsz ide előadni a védőbeszédet, amit valószínűleg ketten okoskodtatok ki.

-          Tudod beszélni sem nagyon tudtam vele. Nem akar ugyanis beszélni velem. És hajnal egyig mászkált valahol, miután a drága öcséd újra megalázta. Most pedig hazavitte őt Eva mert negyven fokos láza van.

-          Miért kevered ebbe bele Tomot? Aki mellesleg a bátyám.

-          Leszarom ki ő. Csak annyit tudok róla, hogy egy sunyi féreg, aki megfenyegette Vikit, hogy mindent elárul neked, ha nem éri el, hogy szakíts vele. Ezt is elmondta? Az arcodból ítélve nem. Tom mindent tudott és Viki csak időt kért és hogy hagy vallja ő be neked, úgy ahogy az valójában történt. De Tom nem bírta ki, hogy ne szemétkedjen és ne alázza meg, azért mondott el neked mindent az ő szemszögéből.

-          Ki vagy te, hogy így beszélj a bátyámról? Egy senki. Te és a barátnőd ügyesen taktikáztatok és elértétek a célotokat. Fájdalmat okoztatok és egy életre megbántam, hogy hittem Vikinek. Visszakaptam, gratulálok. És most menj el innen és ezeket is vidd magaddal. – dobott egy táskát Nia lábai elé, amibe épp az imént dühösen dobált pár holmit.

-          Mik ezek?

-          Viki itthagyta őket. Nekem nincs rájuk szükségem, ez nyilvánvaló.