81. rész. Tom újra se**fej.

-          Na mi van? – jött oda hirtelen Tom.

-          Elment.

-          Azt látom. Mit mondtál?

-          Nem hagyta végig mondani.

-          És miért nem mész utána?

-          Tom hagyj már! Ne erőltesd ezt! Mi a frász ütött beléd?

-          Beléd mi ütött? Menj utána és folytasd, amit elkezdtél.

-          Minek? Hogy utána veletek dolgozhassak? És ha nem akarom?

-          De akarod.

-          Azt akarom, hogy változz vissza. Legyél a régi szemét Tom, mert attól kevésbé rázott ki a hideg, mint a mostanitól. Unatkozol, vagy mi van?

-          Az van bazdmeg, hogy te kellesz az idióta öcsémnek. Az van, hogy három éve hallgatom, hogy sóhajtozik, hogy depressziós dalokat ír és semmi nem jó neki. Három éve tartogat a telefonjában egy sms-t, amit neked írt. Három éve őrli magát és már odáig is eljutott ez idő alatt, hogy magát okolja a te szemétségedért. Úgyhogy jártok vagy nem jártok, leszarom. Csak zárjátok már le, mert maga körül mindenkit kikészít lassan a nyávogásával. Most is lelép, pedig volt elég ideje felfogni, hogy ez megtörtént, nem lehet visszafordítani. Nehogy azt hidd, hogy most én oda vagyok érted és világi nagy barátok leszünk, megleplek a szülinapodon és felhívlak, ha beszélgetni akarok. Az öcsémért viszont oda vagyok. Nem izgat, hogy összetörik a pici szíved, mert ő akkor sem akar újra veled lenni. Úgyhogy utána mész, nem hagyod magad és ráébreszted, hogy mi az igazság.

-          Kössz.

-          Mit?

-          Hogy megint seggfej vagy.

-          Ez az alaptermészetem.

Jó volt újra utálni őt. Felálltam és elindultam Bill után.

-          Várj már!! – értem utol, épp egy taxit intett le pár méterre a bejárattól. – Bill!

-          Mi az? – fordult felém, már épp nyitotta az autó ajtaját.

-          Hallgass végig.

-          Nem akarom hallani, hogy vertél át. Honnan tudjam, hogy most nem hazudsz?

-          Mi értelme lenne ennyi idő után? Nem reménykedek abban, hogy újra együtt leszünk. Csak megérdemled, hogy tudj mindent. Megérdemled, hogy tudd, én szerettelek. Undorító, amit tettem, de nem érdemlem meg, hogy végighallgass?

-          Gondolkodnom kell. – ült be a kocsiba csekély kis reményt sem hagyva nekem ezzel.

Csak álltam az út közepén és néztem az elhaladó autó után.

A buliba visszamenni számomra most esélytelen volt. Kibújtam magas sarkú cipőmből, megfogtam, és gyalog indultam el haza.

A hétvégét anyuékkal töltöttem. Csak hétfő este jöttem haza. A kedd még mindig önsajnálattal telt és azzal, hogy megpróbáltam értelmet találni ebben az egészben. Tom viselkedésében még könnyű volt, de Billében elvesztem. Egyszer meg akart hallgatni, aztán lerázott.

Szerdán megjelent a cikkem. Keserédes szájízzel olvastam életem első címlapját.

Csütörtökön jött el az a nap, amit utólag legszívesebben meg nem történtté tennék, ha mást nem is legalább átaludhattam volna, hogy ne történjen, ami történt.

David hívott fel reggel, hogy közölje, leült a stábbal, akik rábólintottak az ötletre. Ez még nem is döbbentett le annyira, mint a tény, hogy mind a négy srác belement, hogy én legyek az állandó sajtósuk. Mind a négy, kivétel nélkül. Igen, Bill is. Ezt vissza is kérdeztem külön, mire David annyit mondott, Bill is beleegyezett.

Így a döntés az enyém. Kaptam haladékot. Mivel kértem. David már azonnal választ várt, de én őszintén megmondtam, hogy nem tudok választ adni. Nem mondhattam nemet, hisz ésszel értékelve igent kellett volna apelláta nélkül rávágnom. De nem mondhattam nemet, mert összezavart, hogy Bill beleegyezett ebbe az egészbe úgy, hogy azóta nem jelentkezett.

Tanácstalanul mászkáltam fel s alá a lakásban és magamban felállítottam egy pro és kontra listát. Pénz, karrier lehetőség, vissza nem térő alkalom, utazgatás, mellette. Nézni Bill életét és írni róla, ellene. Felnőtt vagyok, úgyis kell gondolkodnom, mellette. Gyerekesen szerelmes vagyok a gyerekkori szerelmembe, ellene. Még az is felkerült a mellette listára, hogy ha Bill közelébe lehetnék, talán elérhetném, hogy egy idő után megenyhüljön.

Sokkal több pont gyűlt össze a pro listámon, amit este lefekvés előtt anyunak is felsoroltam. Sőt ő még ki is bővítette, mindkét opciót, de még úgyis a mérleg erősen a ’vállaljam el az állást azonnal’ oldalra billent.

Péntek reggel úgy ébredtem, hogy elvállalom. Felhívom Davidot, amint végre összeszedtem a gondolataimat, és igent mondok.

Halogattam kicsit. Na előbb egy kávé, na akkor előbb le is zuhanyzok. Üres a hűtő, be kell vásárolnom. Na majd utána felhívom Davidot. Mikor a vásárlásból hazaértem, észrevettem, hogy a mobilom ott árvátlankodik magára hagyva a konyhapulton. Egy nem fogadott hívás. Mikor megláttam Bill nevét, kiléptem és újra beléptem a hívásinfóba. Még mindig az ő neve volt ott. Megnéztem a hívás pontos idejét, negyed órával ezelőtt történt.

Ezt persze nem halogattam… azonnal tárcsáztam.

-          Szia. – vette fel.

-          Szia. Most láttam, hogy hívtál.

-          Igen. Nem akartalak zavarni.

-          Nem zavartál, nem volt nálam a telefon.

-          Értem.

-          És miért hívtál? – türelmetlenkedtem.

-          David várja a válaszod. És én sejtem, miért vacillálsz.

-          Egyértelmű.

-          Ha hajlandó vagyok végighallgatni és ezúttal úgy nekifutni, hogy megígérem, nem hagylak megint faképnél, akkor van rá esély, hogy elvállalod?

-          Még mindig nem tudom, miért foglalkoztat ez téged ennyire.

-          Erre is kitérhetünk.

-          Nem tudod, mennyire boldoggá tennél.

Csend lett. Átkoztam magam ezért a kijelentésért.

-          Ráérsz?

-          Most?

-          Igen.

-          Hol találkozzunk?

-          Nem tudom. Nálam?

-          Nekem megfelel.

-          Akkor gyere át. Tudod, hol lakom.

-          Persze. Fél óra és ott vagyok.

-          Rendben. – azt akartam mondani, hogy várlak, de ezt már jobban megfontolva inkább magamban tartottam.

-          Szia. – tette is le.

-          Anyuu!! – visítottam bele édesanyám fülébe, ahogy felvette a telefont.

-          Neked is szia.

-          Átjön. Felhívott és átjön. Hozzám, ide a lakásomra. Fél órán belül.

-          Na jó. Ezt minden alkalommal el kell, hogy mondjam neked, szedd össze magad.

-          Tudom, ezért hívtalak pont téged.

-          Folytasd, ahol abbahagytad. Ne hagyd magad, zúdítsd rá az egész történetet őszintén.

Pár percig hallgattam anyu tanácsait és önbizalmat öntött belém. Már szinte én is elhittem, hogy ezen a beszélgetésen nem múlik semmi. Elhittem, hogy sima ügy lesz. Én elmondom, amit akartam, Bill majd reagál valahogy, aztán elköszönünk, és velük fogok dolgozni. Ő lezárhatja végre, Tom boldog lesz, nekem meg lesz egy fantasztikus állásom.

Jobb érzés volt így várni Bill érkezését. Összeszedett gondolatokkal, felkészülten, magabiztosan.

Azonnal elszállt természetesen minden, mikor megláttam gyönyörű autóját befordulni a parkolóba.