85. rész. David, mint a főnök.

-          Te mondtad, hogy fáradt vagy, hogy egyedül is vacsorázol. Csak húsz ember vacsorázott együtt, hogy utána téged felköszöntsön. És ezek az emberek nem ismernek téged. Csak a csapat tagja lettél, és ki akarták mutatni, hogy befogadtak. Erre te kiosonsz egyedül. És igen, ha kíváncsi vagy töltöttem már egyedül a születésnapomat. Mivel épp azelőtt vert át a lány, akit szerettem és ember nem volt a földön, akit látni akartam aznap. Ez kielégítő válasz?

Erre nem tudtam mit mondani. Főleg, mert a szakításunk és az ő születésnapja között jó pár hónap telt el. Így vagy nem rólam van szó, vagy ő tényleg ilyen nehezen heverte ki azt az egészet.

-          Miért jöttél ki?

-          Gondoltam megkérdezlek, merre tartasz olyan baromi fáradtan ilyenkor.

-          Ne haragudj. – szégyelltem el magam komolyan kis hatásszünet után az első és a második emelet között járva. – Nem akartam még hogy vége legyen a napnak.

-          Miért nem szóltál? Bármelyikünk szívesen veled lett volna. Tom szobájában ülünk már vagy egy órája mind a négyen, és nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal.

-          Persze. Átkopogtam volna, ne haragudjatok, kicsit se szánalmas de magányos vagyok, és ma van a születésnapom, szóval hagy erőltessem már magam rátok. Valljuk be közröhögés tárgya lettem volna.

Erre nem válaszolt. Végre felértünk a harmadikra, és kiszállhattunk az egyre csak szűkülő liftből, amiben évek óta először álltunk ilyen közel egymáshoz. Ahogy kinyit az ajtó kiszálltam, mint akit kikergettek onnan.

-          Köszi. – tartottam újra magasba a pezsgőmet. – Jó éjt. – búcsúztam és sietős léptekkel haladtam a szobám felé. – Idióta! – mondtam már ezt magamra, mikor becsuktam az ajtót.

Most lejárattam magam. Helyes. Nem kell legalább kételkednem tovább abban, hogy Bill a büdös életbe nem fog újra azon gondolkodni, hogy velem legyen. De a pezsgőmet most már csak azért is meg fogom inni, és nem csak azért, mert már kifizettem…

Még alig helyezkedtem el a legszimpatikusabb fotelben, hogy ölembe véve a laptopomat folytassam kis naplómat, mikor kopogtak. Csak ne Bill legyen. Őszintén ezt kívántam.

-          Szia. – köszöntem Davidnak.

-          Szia. Zavarhatlak egy percre?

-          Akár kettőre is.

-          Rövid leszek és most, mint a főnököd vagyok itt. – lépett be, hogy becsukhassam az ajtót mögötte. – Azzal nincs baj, hogy te elmész, nem az én dolgom, magánügyed, nem tartozol elszámolással a szabadidődet illetően. De a srácokért én és a testőrök felelünk. Nem mászkálhatnak Tobiék nélkül az utcán, mert felelőtlenség. Ha el akartok menni, menjetek, de ne szó nélkül és mindenképp szóljatok valamelyik srácnak, hogy menjen veletek. Nem zavarnak, nem nyomulnak a hátatokban, csak figyelnek tisztes távolságból, és ha baj van, ott teremnek egy pillanat alatt. Mint ahogy hallom tette ezt most Tobi is. Bill összeverette volna magát? Nem szoktunk ezzel visszaélni, de erre is kitűnően alkalmasak a testőrök. – mosolyodta el magát legnagyobb örömömre.

-          Sajnálom, nem gondoltam rá, hogy baj lehet.

-          Rendben, semmi baj, csak szólok. Eddig ezt nem tettem meg, az én hibám. És Billnek is tudnia kéne, de vele is elbeszélgetek.

-          Lehetne, hogy most mi ezt megbeszéltük, én megígérem, hogy többé nem fordul elő és ezért most te nem is hozod fel Billnek a témát?

-          Nem is tudom.

-          Kérlek David. Az én hibám volt, nem akarom, hogy még ezért is rám pikkeljen.

-          Nem vagytok jóban?

-          De. Csak nem hiányzik a konfliktus.

Egy megértő mosolyt kaptam válaszul.

-          Na jó éjt. Reggel találkozunk.

-          Köszi. Jó éjt.

Még csak ma érkeztem, de már várom, hogy holnap után mehessek haza. Pedig a munka részét esküszöm, élvezem. De úgy néz ki, a többi részébe még erősen bele kell rázódnom.

Hajnal kettőig nem jött álom a szememre, és ehhez nagyban hozzájárult, hogy egyedül kortyoltam el hét és fél deci pezsgőt. Felpörögtem és írtam hosszú oldalakat tartalmas életemről. Levontam a következtetéseket, iszonyú bölcs voltam és kész voltam megállapítani az élet értelmét és. De addigra már úgy összekuszálódtak a gondolataim és oly szinten küzdöttem a billentyűzeten összevissza elhelyezkedő mozgó betűkkel, hogy jobbnak láttam elnapolni az ügyet.

Davidnak a reggel, kiderült, hogy szó szerint reggel. Nyolckor már telefonált, hogy azért még se személyesen zavarjon. Alig tértem még magamhoz és egy üveg ásványvízen kívül semmi másra nem tudtam gondolni. Megmosakodtam, felöltöztem és terveimnek megfelelően leindultam ásványvízért.

-          Szia. - futottam Billbe, ahogy kinyitottam az ajtómat.

-          Szia. – köszönt és már ment is tovább.

Láttam őt párszor már korán kelni, és most is pont úgy nézett ki, mint aki a háta közepére kíván mindent, ami arra késztette, hogy kibújjon az ágyából délután kettő előtt.

Lent Daviddal is találkoztam, aki épp nagyon telefonált és kávézott egyszerre. Én odaintettem és már néztem is a pultnál álló lányra könyörgő szemekkel egy üveg ásványvízért epedezve.

Ez a nap hosszabbnak tűnt, mint az előző. Három helyen voltunk, köztük egy újabb rádiónál, egy újabb sajtótájékoztatón és egy reklámirodánál, ahol két különböző terméket is a bandával szeretnének reklámozni, ha meg tudnak egyezni mindkét fél számára kedvező feltételekről.

Semmiképp nem akartam vegyülni a srácokkal és kihasználva személyes munkán kívüli szabadságom, amit David tett újra világossá a múlt este, amint volt egy kis időm, elmentem és megebédeltem egy kis helyi étteremben. Sétáltam egy nagyot Sissy kastélya előtt, aztán a Mariahilfer Strasse felé vettem az irányt. Végül nagyon jól éreztem magam és időre vissza is értem a harmadik helyszínre.

-          Hát te? – érdeklődött Tom, mikor meglátott.

Valamiért úgy tűnt, szóba jött, hogy nem vagyok ott.

-          Szétnéztem a városban.

-          Egyedül?

-          Látsz velem valakit? – néztem színpadiasan körbe.

-          Nem ér, hogy neked felügyelet nélküli szabadidőd van beszámolás nélkül.

-          Ti nem voltatok sehol?

-          Nem. Rendeltünk kaját és a kocsinál kajáltunk.

-          Szívás. – gúnyolódtam.

-          Legközelebb igazán szólhatnál.

-          Meglátom.

-          Egyébként jó fej voltál tegnap.

-          Mert?

-          Nem mondtad meg Davidnak, hogy Bill nem veled volt, hanem magától ment ki utánad.

-          Mi értelme lett volna?

-          Nagyon kiakadt?

-          David? Dehogy. Az öcséd jobban.

-          Tudod bármily meglepő, minket nem mindenhol szeretnek. Nem célszerű egyedül mászkálnod.

-          Engem nem ismernek.

-          Azt csak hiszed.

-          Hát ti? – jött oda Bill is.

-          Beszélgetünk. Miért, minek látszik?

-          De jó kedved van.

-          Fáradt vagyok. És nem ér hogy Viki azt csinál, amit akar.

-          Viki! Megjöttél? - jött oda hozzám Lisa a menedzsment egyik igazán kedves tagja.

-          Igen.

-          Gyere, már vártalak. Egy rakás dolgot akarok mutatni neked.

-          Jövök. Később találkozunk. – fordultam az ikrekhez, majd mentem is Lisa után.