87. rész. Desszert?

-          Sosem lesz már a régi. És már nem is akarom. Szoktunk beszélni és a diploma osztómra is meghívtam, de…

-          Már nincs szükséged rá. – folytatta gondolataimban olvasva.

-          Igen.

-          Csalódni egy barátban nehéz. De sokkal nehezebb mikor rájössz, hogy már nem is esik nehezedre kizárni őt az életedből.

-          Igen. – helyeseltem újra.

-          Volt egy gyerekkori barátom, de mikor híresek lettünk, ő féltékeny lett. Pletykákat kezdett rólam terjeszteni, csak hogy újságba kerülhessen. Azt mondta, jártunk, én voltam az első barátja. Szörnyen rosszul esett, de az volt a legrosszabb, mikor rájöttem, hogy nincs már szükségem a barátságára többé. Azóta nem is volt lány barátnőm.

-          Nehezebb a lányokkal.

-          Kértek még valamit? Csak mert akkor zárnánk. – jött oda udvariasan az egyik pincér.

-          Tom hol van? – eszméltem fel.

-          Tényleg. – nézett körül.

-          Azt üzeni, jó desszertezést. – adta át az üzenetét a pincér.

Nem volt nehéz rájönnünk, hogy ő direkt hagyott minket kettesben. Talán már Georg is ezért feküdt le hirtelen.

-          Zárjatok csak, bocsi. Itt sem vagyunk. – álltam fel.

-          Köszi. Jó éjt. – csatlakozott hozzám Bill is.

A liftig, a liftben és a lifttől a szobám ajtajáig egy szót sem szóltunk egymáshoz.

-          Nem is ment olyan nehezen. – állapította meg a dolgozunk rajta projektre utalva.

-          Csak rólad nem beszéltünk egy szót sem.

-          Írtál egy cikket az eltelt három évünkről. – emlékeztetett és azt vettem ki ebből, hogy magáról, az ő eltelt három évéről nem feltétlen akar velem beszélgetni.

-          Igaz. – vágtam rá.

-          Egyébként hogy tetszik az új munkád?

-          Még bele kell rázódnom.

-          David meg van veled elégedve. De ezt nem tőlem hallottad.

-          Rendben. Köszi.

-          Na megyek. Akkor holnap?

-          Inkább hazamegyek. Még világosban szeretnék hazaérni és anyunak is megígértem…

-          Oké. – vágott közbe. – Akkor jó utat.

-          Nektek pedig jó városnézést.

-          Köszönjük. Jó éjt.

-          Neked is.

Valamiért azt éreztem, nemet kell mondanom. És valamiért úgy éreztem, mintha Bill megsértődött volna. Ahogy a szavamba vágott, mintha unná a magyarázkodásom. De akármilyen jó volt most vele beszélgetni, nem éreztem jó ötletnek, hogy a holnapi napot velük töltsem. Örülök így is, hogy nem kell annyit velük lennem, mint amennyire számítottam. Inkább hazamegyek anyuékhoz.

-          Desszert? – lépett be Bill bátyja szobájába.

-          Hamar végeztetek.

-          Minek hagytál minket magunkra?

-          Meg kell magyaráznom?

-          Ne csináld ezt.

-          Tegnap mikor megláttad az utcán, már rohantál is. Ott keménykedtél azzal a sráccal, mert ő akarta kinyitni Viki pezsgőjét.

-          Így is nehéz mindig a közelében lenni. Nem kell, hogy még direkt kettesben is hagyjatok minket.

-          És miért nem vagytok még mindig kettesben?

-          Mindegy. Nem jön velünk holnap.

-          Hogyhogy? Mi történt az ellenállhatatlan sármoddal?

-          Nem tudom. De magyarázkodott, hogy még világosban haza akar érni, meg hogy megígérte az anyjának. Mindegy. Talán nem is kellett volna elhívnom. Rájátszósan úgy teszünk, mintha nem lenne kínos és kellemetlen, hogy velünk dolgozik.

-          Mondhattál volna nemet, ami helyett, te inkább rádumáltad, hogy fogadja el.

-          Niával már nem barátnők. Azóta. Tehát tényleg igaz volt.

-          Te még mindig ezen rágódsz? Azt hittem elhitted neki, amiket mondott.

-          Nem vagyok élő hazugságvizsgáló. Ez már kiderült. Mikor beszélgetünk, az jár a fejemben, hogy ő az a kis csúf csaj a suliból és egyből eszembe jut az is, mikor megláttam azt a hülye blogot. Nem tudok tovább lépni rajta, pedig komolyan akarok.

-          Szerintem bőven elég hogy elviseled a jelenlétét. Nem kell feltétlenül annyira jóban lennetek.

-          Te ezt még mindig komolyan nem érted, vagy csak szórakozol velem?

-          Hidd el, keresem az értelmet.

-          Na veled is meg vagyok áldva. Felhívom anyut.

Reggel próbáltam minél korábban és a lehető legkevesebb zajjal távozni a szállodából. Sikerült. Persze már inkább mentem volna velük városnéző túrára, de hogy nézett volna ki, ha bekopogok Billhez, hogy meggondoltam magam. Na nem. Eleget égetem magam enélkül is.

Egy valami nem tetszett az új munkámban. Azok a napok, mikor nem kell dolgoznom. Ezelőtt egyfolytában suliban voltam a szüneteket leszámítva persze. Most meg otthon vagyok és… és lefoglalom magam. Nessa suliban van, anyu dolgozik. Ki van otthon egész nap, mert jól menő cége van, ami jelenleg nélküle is működik? Hát Charles. Első két nap kínos, néha egymáshoz szólunk, próbáljuk kerülni egymást a házban, de aztán már egészen megszokjuk, hogy össze vagyunk „zárva”. Harmadik nap már együtt reggeliztünk, egy asztalnál! No nem beszélgettünk túl sokat, de azért a jó étvágyat-nál tovább jutottunk pár mondattal. Mint a messiás olyan megváltóan érkezett a hívás Davidtól, hogy holnap megyünk Rómába.

Na ez az, amit viszont szeretek a munkámban. Most még itt ülök Charlesszal, holnap már Róma utcáin kódorgok testőrökkel, a bandával és Daviddal.

-          Nagyon feldobódtál. – állapította meg Charles, mikor letettem a telefont.

-          Megyek Rómába.

-          Mikor?

-          Holnap reggel.

-          És mennyi időre?

-          Elvileg három nap. De most hogy így belegondolok, maradhatnék még pár napot. Itthon úgyis csak tengődök, ha nem kell mennem a bandához.

-          Jó ötlet. Nessa ki fog borulni.

-          Miért?

-          Kedvenc városa Róma.

-          Mi lenne, ha eljönne velem?

-          Hát nem tudom. Suliba kell mennie hétfőn és te dolgozni mész, nem lesz ott láb alatt?

-          Ugyan már. Írsz neki egy papírt, hogy pár napig nem megy suliba. Ott meg senkit nem fog zavarni.

-          Ezt át kell gondolnom.

-          Naa. Mondj igent. Még ma meg kell venni neki a repjegyet a gépemre. Hétfőig dolgozom, aztán mondjuk szerdán már haza is jövünk. Ígérem, nem veszítem szem elől és hidd el, ott mindenki kedves lesz vele.

-          Hát jó. De tényleg csak akkor, ha ez neked nem jelent terhet.

-          Dehogy. Jól elleszünk.

-          És én szponzorálom az utat, nem te a saját pénzedből.

-          Hm ennek az ajánlatnak nem tudok ellen állni. – mosolyogtam.

-          Ja és egy valamit hagy kérjek tőled.

-          És pedig?

-          Várd meg a hírrel, míg hazaér. A suliban biztos nem tudja majd magában tartani, hogy nem betegállományban lesz, hanem Rómában telelget veled, ha most felhívod.

-          Van benne valami.

Örültem, hogy Nessa velem tart. Így nem leszek egyedül. Majd fele lófrálok mindenfelé, és nem magányosan égetem majd magam Bill előtt.