88. rész. Kivel van itt?

Nessa szinte agyonfojtott az ölelésével, mikor hazaérkezve megkérdeztem:

-          Hugi, mik a terveid a hétvégére?

-          Vicces. Tudod, hogy szobafogságban raboskodom.

-          Hát én pedig úgy hallottam, hogy szerdáig kimenőt kaptál.

-          Mi van?

-          Ha valaki el akarna téged vinni öt napra Rómába, mit mondanál?

-          Komoly?

-          Tegyük fel, már megvan a repjegyed is, és holnap reggel indulunk.

-          Imááádlaak!! – ugrott a nyakamba.

-          Egy feltétel.

-          Bármi.

-          Nem rajongasz értük.

-          Dehogy. – vigyorgott ártatlanul. – És apu belement ebbe?

-          Viccelsz? Ő fizeti.

-          Nem hiszem el, hogy tudtam élni annyi ideig nélküled.

-          Bepótoljuk. Na irány pakolni, reggel korán kelünk.

-          Úr isten Rómába megyek!

-          Megyünk. – javítottam mellékesen megjegyezve.

-          Apu! – sikított és már ment is, hogy felkutassa, sőt megölelgesse édesapját ezért a meglepetésért.

A lelkesség mit sem apadt reggelre. Korábban kelt, mint én és már jött is be hozzám, hogy pont a lábamra ülve ébresztgessen egy bögre forró csábító illatú kávával.

Miután elkortyoltam, felhívtam Davidot, hogy szóljak, elérjük a gépet és időben érkezünk, elkészültem, lecsekkoltam, mindent eltettem-e amit akartam, majd egy négyszemközti beszélgetést is lezavartam anyuval. Ő megígérte, hogy leállítja rólunk Charlest, tehát nem fog állandóan csörögni Nessa mobilja, én pedig megígértem, hogy ha már magammal viszem, foglalkozni is fogok vele. Ekkor közöltem, hogy pont azért viszem, hogy vele foglalkozzak és ne mással.

Időben kiértünk a reptérre és így időben le is szálltunk Róma repterén, ahol már várt minket az autó, hogy a szállodába vigyen.

Nekem alig volt időm lepakolni, már mennem kellett. David emlékeztetett erre a szobánkban.

-          Sziasztok. – jött be.

-          Szia. Ő itt Nessa a húgom.

-          Szia. David vagyok.

-          Szia. Nos tíz perc múlva indulunk, azért jöttem, hogy szóljak.

-          Rendben.

-          Jól utaztatok?

-          Nagyon.

-          Helyes. Akkor tíz perc múlva a kocsinál.

-          Rohanok.

-          Sziasztok. – köszönt újra és már el is ment.

-          Jó fejnek tűnik. – állapította meg Nessa.

-          Az is. Nagyon jó fej.

-          És a fiúk ilyenkor hol vannak?

-          Hát ők valahol az emeleten szerintem. Vagy már elindultak előre a testőrökkel.

-          Akkor egyedül leszek itt, míg te dolgozol?

-          Ma gyorsan végzek, aztán csinálunk valamit, oké?

-          Rendben.

-          Addig pakolj ki meg ilyenek. Le tudod foglalni magad, ahogy ismerlek. De ott a laptop a táskámban, ha nagyon unnád magad.

-          Köszi.

Megmosakodtam, átbújtam egy másik cipőbe és már mentem is a kocsihoz. Hamar odaértünk az esti fellépés helyszínére. Három dalt fognak előadni és természetesen az összes jegy elkelt az amúgy általában pangó műsorra. Láttam a srácokat, de nem találkoztam velük, nem beszéltünk. Mikor megérkeztem, ők mentek hangpróbára, én pedig Daviddal a stúdióba a főnökséghez. Mikor a srácok a műsorvezetővel beszéltek, mi a sajtóval tárgyaltunk. Mikor pedig őket kocsiba rakták a testőrök, mi megvártuk, míg elmennek és mi is kocsiba ültünk.

A szállodában futottam beléjük először. A liftbe szálltam épp be, mikor Tom és Bill léptek be utánam. Alig hogy köszöntem, már csörgött a telefonom.

- Na szia. – vettem fel. --- Már itt vagyok a liftben. Te pedig remélem a szobában vársz rám. --- Majd megcsinálom, nem tudom, mi lehet. --- Hova? --- Majd este. --- Na mindjárt ott vagyok, kis türelem. --- Puszi. – tettük le, mire felértünk az emeletünkre.

-          Hát akkor sziasztok. – köszöntem el tőlük mosolyogva, és már siettem is a szobám felé.

-          Na végre. Ez a hülye net. – fogadott Nessa.

-          Elfelejtettem aktiválni a külföldi letöltéseket.

-          Halálra untam magam.

-          Mondtam, hogy dolgozni jövök. De ma már csak a tiéd vagyok.

-          És este elmegyünk csavarogni.

-          Megígértem. De nem ihatsz attól, mert velem vagy.

-          Úú de gonosz vagy.

-          Tudom, de megígértem, hogy egyben viszlek haza. Nem akarom elveszteni a bizalmat.

-          Azt hittem, nem érdekel téged apu véleménye.

-          Nem is az ő bizalmáról beszéltem.

Anyu még otthon megígértette velem, hogy nem hagyom nagyon szabadjára a húgomat. Mivel Charles általi büntetésben lenne most épp otthon, éreznie kell, hogy ez nem egy vakáció, ami feloldja a büntetését. Én ugyan ebbe nem akartam beleavatkozni, megígértem, hogy nem bulizik féktelenül, nem iszik alkoholt, és nem lóg nélkülem egyedül a városban. Persze én erre rávágtam, hogy akkor minek engedték el velem, de értelmes választ nem igen kaptam.

-          Kivel van itt? – kérdezte Bill a bátyját.

-          Én honnan tudjam?

-          De te is azt vetted le, hogy nincs egyedül.

-          Elég egyértelmű volt, hogy valaki a szobájában várja türelmetlenül. És jó estéjük is lesz, ahogy hallottam.

-          Komolyan elhozta volna a pasiját?

-          Miért ne hozhatta volna?

-          Nem is tudom. – vágta rá ironikusan.

-          Öcsi féltékeny.

-          Dehogy.

-          Aha. Na gyere menjünk át, nézzük meg a pasast.

-          Minek?

-          Nem vagy kíváncsi ki pótolja a pótolhatatlant?

-          Nem. Egyáltalán nem.

-          Azért én átmegyek.

-          Ne már. Egyből levágnák, hogy miattam mész.

-          Még mindig az oviban vagyunk? – nézett színpadiasan körbe gúnyosan Tom. – Martha néni Billnek megint elvették a játékát. – nyávogott.

-          Annyira utállak.

-          Tudom.

-          Srácok! – sietett feléjük David a folyosón. – Gustavékat már előkerítettem. Gyertek át a szobámba megbeszélésre.

-          Most?

-          Nem Tom, ráér holnap. Persze csak ha neked is megfelel.

-          Hehe. – lökte meg Bill a lealázott Tomot, majd indult is David után.