90. rész. Aspirin és szendvics.

-          Hosszú volt az éjszaka? – kérdezte gúnyosan reggel Tom a folyosón.

-          Milyen éjszaka? – kérdeztem vissza hasogató fejfájással.

-          Nem sokat aludtál? – érdeklődött Bill is valamivel kedvesebben.

-          Hát nem.

-          De azért este eljöttök velünk egy kis kiruccanásra. – jött a meghívás Tomtól.

-          Mi? – érdeklődtem meghallva a többes számot.

-          Te és a húgod. Tudom este…

-          Tényleg. Te voltál nálunk este. – esett le.

-          Nem emlékszel?

-          Sok minden kiesett.

-          Sebaj. Szóval este páran elmegyünk, biliárdozunk és iszogatunk.

-          Nem hiszem. De azért köszi. Van már programunk.

-          Rossz kifogás.

-          Tom hagyd már. Ha van már programjuk, akkor ne erőltesd.

-          Köszi. Na később találkozunk. – mentem is vissza szobámba.

-          Ez gyors volt. – állapította meg Nessa.

-          Csak a folyosóig jutottam. Találkoztam Billel és Tommal.

-          Tommal?

-          Igen vele. Elhívtak minket biliárdozni estére.

-          Szuper. És mit vegyek fel?

-          Semmit. Nem megyünk.

-          Ne már. Menjünk. Tök jó lesz.

-          Hugi én nem bízom Tomban. És ahogy most te nézel rám, benned sem.

-          És Bill?

-          Mi van vele?

-          Nem akarsz vele lenni? Beszélgettek, kicsit újra közelebb kerültök egymáshoz. Ha mindig lemondod, azt fogja hinni, hogy miatta.

-          Pedig most tényleg nem.

-          Szerintem elég rossz úton haladsz, ha újra vissza akarod szerezni őt.

-          Talán igazad van.

-          Na ugye? Menjünk el. Miattam nem kell aggódnod.

-          Na jó. Akkor elmegyünk. De nekem most mennem kell dolgozni. Elleszel?

-          Viccelsz? Egy csomó dolgom van.

-          És pedig?

-          Ki kell találnom, mit vegyek fel és a hajammal is kell kezdenem valamit. Plusz meg kell osztanom a csajokkal, hogy hova megyek este.

-          Nessa.

-          Mi az?

-          Mindegy. Mennem kell. Majd hívlak.

Nem akartam most újra belemenni a Tom tabu témába. Bízom Nessában. Már csak azért is, mert Billel akarok lenni. Beszélgetni akarok vele, mint legutóbb. Újra azt akarom érezni, hogy kedves hozzám, hogy figyel rám és elhitetni magammal, hogy talán újra olyan közel kerülhetünk egymáshoz, mint régen.

Ez a nap a fejfájással, a kialvatlansággal és az émelygéssel együtt hosszabbnak tűnt, mint az előző. Alig vártam hogy két állomás között bevehessek egy aszpirint egy pohár narancslével.

-          Jól vagy? – jött oda hozzám Bill.

-          Nem mondhatnám.

-          Ettél ma már valamit?

-          Nem megy most a kajára gondolás.

-          Szólok Davidnak, menj vissza a szállodába nyugodtan.

-          Dehogy. Nem jelentek beteget. Főleg nem másnaposság miatt. Csalódna bennem.

-          Akkor gyere. Eszünk valamit. Messziről lerí rólad, hogy nem vagy jól.

-          Igazad lehet.

-          Na gyere. – indult el én pedig mentem utána.

Az egyik testőrt kérte meg, hogy hozzon nekünk a büféből pár szendvicset és gyümölcslevet, mi pedig bementünk az öltözőjébe. Adott egy aspirint és egy pohár vizet, amíg vártunk.

-          Kö…

-          Ne. Gyógyszert ne köszönj meg.

-          Babona?

-          Olyasmi. Azt mondják, ha megköszönöd, nem hat.

-          Az nem lenne jó.

-          Na ugye.

-          Hát akkor egészségemre. – emeltem poharam és lenyeltem a gyógyszert.

-          Na és mi a programotok estére? Persze, ha nem titkos.

-          Semmi. Csak kitaláltam.

-          Miattam?

-          Dehogy.

-          Ezt úgy rávágtad, mintha semmi alapja nem lenne.

-          Ezúttal tényleg nem miattad. Nem akarom Nessa közelébe engedni Tomot. Nessa túlságosan oda van érte.

-          És Tomnak is tetszik. De szóltam már neki, hogy Nessa tabu.

-          Köszönöm. És már megfűzött, úgyhogy ha áll még az ajánlat, csatlakozunk hozzátok este.

-          Persze hogy áll. És nyugi, beszélek Tommal.

-          Azt megköszönném. Tudod nem igazán szeretném, ha pont a húgommal játszadozna.

-          És én sem örülnék neki.

-          Viszont nekem aludnom kell délután, mert máshogy semmiképp sem érzem magamban az erőt az éjszakázáshoz.

-          Hol voltatok este?

-          Valami szórakozóhelyen. De gyorsan elintéztem magam, úgyhogy nem voltunk ott sokáig. Legalábbis Nessa állítása szerint.

-          Nem is láttalak még titeket együtt.

-          Tényleg. Állítólag nagyon hasonlítunk.

-          Pedig szerintem tiszta anyud vagy.

-          Ezt nagyon köszönöm. De úgy néz ki, hogy Charlesra is hasonlítok kicsit.

-          Hát itt vagy… tok. – lépett be David.

-          Készültünk éhen halni. – mutatott a kezében lévő szendvicsre Bill.

-          Rendben. Fél óra múlva interjú, gondoltam szólok. Negyed óra múlva a stúdióban legyetek.

-          Rendben.

-          Viki jól vagy? Olyan fehér az arcod.

-          Jól köszönöm. Csak kicsit fáradt vagyok.

-          Ma pihend ki magad, holnap még hosszabb napunk lesz.

-          Igenis. – mosolyogtam beleegyezően.

-          Akkor negyed óra múlva. – kacsintott és újra magunkra hagyott.

-          Kedvel téged.

-          Én is őt.

-          Egyébként hogyhogy elhoztad Nessát?

-          Ez a kedvenc városa. Gondoltam elhozom pár napra. Egész jó ajánlatot kaptam az apjától. Szerdáig fizeti a kis kiruccanásunkat.

-          Itt maradtok szerdáig?

-          Igen.

-          De jó nektek. Mi hétfőn rohanunk is tovább. Irány vissza Hannover.

-          Igen mondta David, hogy visszamentek a stúdióba.

-          Pedig jó lenne nekünk is már pár nap munka nélkül.

-          Lassan itt az év vége. Gondolom azt ti is otthon töltitek.

-          Igen. Három hét jól megérdemelt pihi otthon Magdeburgban.

-          Rátok fér.

-          Mikor voltál ott utoljára?

-          Tavaly meglátogattuk a nagyimékat.

-          Hát ti? – rontott ránk Tom.

-          Épp kezdtél hiányozni.

-          Te is nekem. Öcsi, add azt ide azonnal. – fordult Bill felé és elvette a kezéből a szendvicsét.

-          Jó étvágyat. – jegyezte meg sértődötten Bill.

-          Na jó én megyek. Köszönöm Bill. Az estéről meg még beszélünk.

-          Mi van? Mégis jöttök? – kapta fel a fejét Tom.

-          Igen jönnek, de erről mi még beszélgetünk.

Hálás mosolyt intéztem Bill felé, és magukra hagytam őket.