91. rész. Nyugi már…

Tényleg jót tett a gyógyszer és a szendvics is, amit Bill belém diktált. Jobban lettem. Újult erővel dolgoztam tovább. Napról napra jobban élvezem ezt a munkát. Tényleg érdekesebb, mint egy asztalnál ülni és várni a cikkre alkalmas témákat. És az sem utolsó, hogy jó légkörben vagyok. Még mindig fura Billel csak úgy beszélgetni. Érdeklődik felőlem, és ez tetszik. Kicsit még zavarban vagyok, ha kettesben maradunk, de jól esik vele lenni.

Mikor visszaértem a szállodába, Nessa már teljes díszben várt rám. Volt még két óra a megbeszélt indulásig, de ez őt annyira nem zavarta. Kicsit rossz volt, hogy tudtam, egész nap unatkozik, de már csak egy napot kell átvészelnie, aztán a stáb elutazik, mi meg kettesben felfedezzük magunknak három nap alatt Rómát.

Úgy döntöttem alszom egy másfél órát és fél óra alatt simán elkészülök majd az indulásra.

Háromnegyed hétkor arra keltem, hogy csörög a telefonom. Anyu volt az. Körbenézve a szobában, Nessát nem láttam. Hát ezért nem keltett fel fél hétkor, ahogy azt megbeszéltük. Öt percet beszélgettem anyuval, mikor végre drága húgom megérkezett.

-          Hol voltál?

-          Unatkoztam. Lementem enni valamit.

-          Tíz percem van elkészülni.

-          Tomék már indulásra készen vannak.

-          Honnan tudod?

-          Összefutottunk a folyosón.

-          Összefutottatok. – ismételtem kételkedve.

-          Nyugi már. Megígértem, hogy nem hagyom magam és én sem mászok rá. Egyébként mondtad Evának, hogy bulizni megyünk?

-          Persze, miért?

-          Mert én apunak nem említettem.

-          Nyugi. Anyu nem fogja elmondani neki. Tudja jól, hogy mi olyan téma, amiről nem beszél az apádnak.

Gyorsan összeszedtem magam. Három ruhát cseréltem le magamon egymás után mit sem törődve az ágyon unott fejjel ülő Nessával, aki folyton csak azt hajtogatta:

-          Ez jó lesz, csak menjünk már.

Nem tudtam igazán eldönteni, hogy miért akar ennyire menni. Azért, mert második napja unjam agát itt a szobában, vagy mert a suliban ő lesz a nagymenő, ha elmondhatja, a Tokio Hotellel bulizott Rómában. Mindegy. Én nem veszem el tőle ezt az élményt, ha erről van szó. Nekem is jól esett a suliban, mikor mindenki tudta, hogy Billel járok. Arra gondoltak, ez a csaj tudhat valamit. És ettől még jobb érzés volt magamra úgy gondolni, mint a csaj aki tud valamit, mert Bill Kaulitz vele jár, az ő ablakát dobálja kővel, hogy szerelmet valljon, az ő testőre jön érte kocsival, hogy hozzá vigye, nála tölti azokat az éjszakákat, mikor kimarad a koleszból és érte fizeti le Bill a portást, hogy vele találkozhasson.

Szentül elhatároztam, hogy ma este egy korty alkohol nem érinti a számat. Még mindig nem hevertem ki a tegnap éjjelt és nem akarom leégetni sem magam.

Persze mikor Tom kérdezte az első kör ital kikérése után és ugyanezen érvekkel válaszoltam, hozzátette a fülembe súgva vigyorogva:

-          És szemmel akarod tartani a húgodat.

-          Inkább téged. – feleltem magabiztosan bízva húgom erkölcseiben.

-          Nyugi be vagyok fenyítve.

-          Nem úgy ismerlek, mint aki lelkesen hallgat öcsire.

-          Jövök neki egyel, hogy úgy mondjam.

Zavarba ejtett. Valamiért arra gondoltam, közöm van ehhez.

-          Most szívesen belelátnék a fejedbe.

-          Sejtettem. De maradjunk annyiba, hogy mindketten jobban járunk. Te nem látsz az enyémbe és én sem a tiédbe.

-          Pia! – jelezte Georg az asztalhoz közelgő pincért.

-          Nessa, te mit iszol? – fordultam húgomhoz.

-          Sex on beach. – vágta rá szekértő módjára.

-          Ha most azzal jössz, hogy nem ihat, sarokba állítalak. – szólt rám Tom.

-          Kiskorú.

-          Komoly? – lepődtek meg mind.

-          Kössz. – hálálkodott hugicám.

-          Hány éves vagy? – érdeklődött Tom nem túl diszkréten.

-          Tizenhat. Múltam. – tette hozzá.

Láttam Nessán, hogy megsértődött rám, ezért kicsit jófejebbre vettem a figurát.

-          Na jó, iszom veled egyet.

Meglepődött és nem reagálta le először, hogy mit akarok ezzel. Felálltam, hoztam magamnak egy ugyanolyan koktélt és koccintottam vele.

-          Mi még nem is koccintottunk együtt alkohollal. Igyunk arra.

-          Köszönöm. – mosolygott hálásan és koccintott velem.

Oldódott a hangulat és hagytam, hogy érvényesüljön. Próbáltam nem állandóan ráfigyelni és ez őszintén szólva ment is. Főleg miután Gustav kiment a mosdóba és kimászott mellőlem. Mikor visszajött, már nem mászott vissza, inkább szólt Billnek, hogy húzódjon mellém és ő ült a helyére. Onnantól már annyira nem is kötötte le Nessa a figyelmem. Inkább a közvetlen közelembe került Billel beszélgettem.

Én annál a koktélnál többet nem ittam, de ők kicsit jobban belehúztak. Nem bántam, hogy én nem teszem, mókás kívülről figyelni a különféle fázisokat.

Bill nagyon helyes volt, ahogy kezdett üvegesedni a tekintete, egyre jobban hadart és egyre hevesebben gesztikulált.

-          …és ott volt az a sok kábel, én meg átestem rajta. Volt, aki sikított, volt, akibe belefagyott a szó. Tom persze röhögött és… de hol van Tom? – lassított picit végre és körbenézett.

-          Nessa? – néztem Georgra segítségre várva.

-          Már vagy öt perce leléptek. Pont mióta Bill levegővétel nélkül magyaráz.

-          Mi az hogy leléptek, hol vannak?

-          Nem tudom. De szóltak, csak nem figyeltetek túlzottan rájuk. Sem. – toldotta meg ezzel a kis marhára odaillő szóval.

-          Nyugi. – vigyorgott Bill.

-          Nincs nyugi. Nem hagyom, hogy a bátyád…

-          Játszon vele. – folytatta unott fejjel. – Tudom. Játszani csak neked szabad.

Pontosan ide illik a kifejezés, mely szerint köpni nyelni nem tudtam.

-          Na erre nincs szükség. – szólt hozzánk Gustav.

-          Én megyek. Megkeresem.

-          Most őszintén mi bajod? – kérdezte még mindig azzal a gúnyos hangnemmel Bill.

-          Semmi.

-          Ne már. Mond nyugodtan. Arra gondolsz Tom bosszút áll a húgodon miattam.

-          Tessék? Dehogy!

-          Bill. Hagyd abba. Sokat ittál. – próbált rá mostmár Georg is hatni.

Én inkább elővettem a telefonom és tárcsáztam.

-          Hol vagy? – szóltam bele, mikor végre felvette. --- És miért nem szóltál? Tíz perc múlva a szálloda előtt legyél. --- Mert. --- Nem vagyok az, de felhívhatom, ha annyira akarod. --- Tíz perc. – tettem is le.

-          Hol vannak? – érdeklődött Gustav.

-          Valami játszótéren. Én megyek.

-          Ne aggódj már, nem lesz baja. Tom nem elrángatta innen akarata ellenére. A bátyám jó emberismerő. Habár ezt már tapasztalatból tudhatnád.

Kést döfött a szívembe, amit most meg is forgatott. A tekintete, a gesztusai, a hangneme és a stílusa egy perc alatt változott meg. Egy perc alatt fordult ellenem, mikor Tomot kezdtem keresni és egyáltalán nem akartam belemenni. Arra gondoltam, az ember őszinte, mikor iszik. Ha Bill most őszinte, minek pedálozzak tovább, és minek várjam, hogy újra és újra találkozhassunk. Újra és újra kettesben lehessünk. Újra és újra beszélgethessünk négyszemközt.

-          Én megyek. Jó éjt. – búcsúztam zaklatottan.

-          Várj már. – ért utol a parkolóban nem túl magabiztos léptekkel Bill.

-          Mi van?

-          Az hogy… - mindkét kezét a tarkómra tette és hirtelen rántott magához irányítása alá rendelve ajkaimat.