98. rész. Év végi gyónás?

Mikor másnap reggel mind a négyen ruhát kerestünk nekem, már sokkal inkább biztos voltam abban, hogy ott a helyem. Anyu talán még nálam is izgatottabb volt. Rengeteg ruhát felpróbáltam, mire megtaláltuk a megfelelőt. Addig Charles tündéri mód felkutatta azt a fodrászt, aki hajlandó elvállalni.

Mikor mindenem megvolt felhívtam Doraht és közöltem, kész vagyok elmenni vele a bálba. Ő sem visz magával senkit, nekem pedig Bill nem jelzett vissza, így esélyem sem volt megkérni, jöjjön el velem.

A ruhám pánt nélküli kreáció, mell alatt összefogva és onnan egész a földig bővülve hullik alá. Egyszerű, de mégis gyönyörű egész sötét mély lila színű. A hajam nagy loknikban tündöklik, a frufrum enyhén tupírozva került a fejem tetejére hátra csatolva. Tetszem magamnak, meg vagyok elégedve. Nézem magam a tükörben és jó érzés önt el. Mindaddig míg meg nem csörren a telefonom. Bill.

-          Igen? – vettem fel.

-          Szia. Én vagyok. Bill.

-          Szia.

-          Megkaptam az üzeneted. Ne haragudj, de még nem értem rá válaszolni.

-          Semmi baj. Viszont én már sajnos nem érek rá.

-          Nem azt írtad, hogy ma még ráérsz?

-          De igen. Viszont évfolyam-találkozó lesz az általános sulimban, így én már koktélruhában tündöklök a tükör előtt a taximra várva.

-          Milyen a ruha? – érdeklődött kedvesen.

-          Hát egyszerű és gyönyörű.

-          Te leszel a legszebb ott.

-          Azért azt nem hiszem.

-          Biztos vagyok benne. – nyomatékosította zavarba hozva ezzel engem.

-          Köszönöm. Viszont akkor úgy néz ki, idén már nem látjuk egymást. Szombaton már Szilveszter.

-          Sajnálom. De úgy tudom az új év első hetében már dolgozunk is együtt.

-          Tényleg?

-          Aha. Irány Mexikó.

-          Ne. Életemben nem voltam még ott.

-          Na majd mutatok pár irtó klassz helyet. Mi már voltunk párszor.

-          Köszönöm.

A taxim megérkezett. Láttam, mikor kinéztem az ablakon. De valahogy nem akaródzott letenni a telefont. Nem akartam elköszönni.

-          És hogyhogy ilyenkor van nektek találkozó?

-          Egy idióta eminens kiscsaj rendezi. Legalábbis általánosban még ő volt a legidegesítőbb lótifuti nyalógép az egész iskolában. Gondolom unatkozott és kifundálta ezt a kis bált.

-          Bál?

-          Ja igen. Ez a legjobb. Báliruha után kutattam egész délelőtt. Az egész családot ráállítottam a projektre. Tök jó ilyennel tölteni a napot.

-          Nem tudtál a bálról?

-          Nem. Tegnap este találkoztam Dorahval. Tudod a lány, akivel már te is találkoztál, mikor itt voltunk Magdeburgban. – magamat is megleptem, milyen rezzenéstelenül mondtam ezt végig.

-          Ja igen.

-          Megfűzött, így belementem.

-          Hát jó mulatást neked.

-          Köszönöm szépen. Ti mit csináltok?

-          Tom már nyaggat. Indulunk Gustavékhoz. Ott lesz egy kis összejövetel haveri körben.

-          Akkor ti sem unatkoztok.

-          Igyekszünk kihasználni, hogy itthon lehetünk.

-          Helyes. Na akkor én megyek.

-          Rendben. Érezd jól magad. És ha nem is találkozunk idén, azért még beszélhetünk.

-          Sajnálom, hogy olyan sokáig nem jelentkeztem. Én csak…

-          Tudom. Emlékszem.

-          Hogy érted ezt?

-          Emlékszem arra az estére. Arra, ami történt. Megcsókoltalak, és nem emlékeztem rá.

-          Hagyjuk. Már nem számít.

-          Tudom. De bocsánatot kell kérnem.

-          Év végi gyónás? – próbáltam elkomolytalankodni a dolgot.

-          Ne haragudj rám. Szemét voltam aztán még meg is csókoltalak. A tetejében pedig úgy tettem, mintha nem emlékeznék, mert azt hittem, majd akkor könnyebb lesz.

-          Bill mindegy már, oké?

-          Biztos? Nem változtat ez semmin?

-          Nem. Eltelt megint másfél hónap, túlléptem rajta, mehetünk tovább. Engem érdekel az a barátkozós ajánlatod. Komolyan.

-          Akkor erre még térjünk vissza?

-          Jó lenne. De most mennem kell.

-          Rendben. Nem tartalak fel. Csak még valami.

-          Mi az?

-          Tudom hogy ez megint olyan téma, amit kerülni kéne ésszerűen, de szeretném, ha ezen a bálon jól éreznéd magad.

-          Nem is tudod, milyen nehéz volt rávenni magam. De ma más lesz. Tudom.

-          Nincs harag?

-          Már rég nincs.

-          Részemről sem. És ha találkozunk majd végre, erről is beszélni szeretnék veled.

-          Hát akkor jövőre Bill.

-          További kellemes évet neked is.

-          Szia.

-          Szia.

A taxi már kétszer dudált hosszan, de most azzal törődtem, hogy benntartsam azt a hatalmas mennyiségű könny áradatot, ami kitörni készül. Nem akarok újra sminkelni. Bill annyira más volt. Annyira kedves és őszinte. Nyíltan beszélt a csókról, a bálról, a múltról és nyíltan célzott a jövőre is. Valószínűleg fogalma sincs mennyit jelentett nekem ez a beszélgetés. De tudatni fogom vele. Egy hét múlva Mexikóba megyünk. Mindig is vágytam oda, már beszéltünk is erről egyszer, emlékszem. Mesélte, neki mennyire tetszett a hely hangulata és varázsa. Jó lesz ott találkozni újra. Talán végre jutunk is valamire. Legszívesebben aludnék addig, hogy ne pazaroljam másra az időt, amit még nélküle töltök. Azért vicces, hogy egy beszélgetés mennyire szánalmassá varázsol engem állandóan. Valamit nagyon tud ez a srác. Van valami, amit csak ő tud. Olyan dolgokat idéz elő bennem, amire senki más nem képes.

Rég nem érzett jókedvvel indultam végre el a bálba. Büszkén és emelt fővel láttam neki az estének.

Dorah azt mondta, találkozzunk ott. Így is fél órával a kezdés előtt megyünk. Azt beszéltük meg, hogy nem akarunk akkora feltűnéssel érkezni. Mindenki ott van és akkor sétálni be az ajtón. Nem. Azt nem szeretnénk.

Így mikor odaértem egy nyugis parkoló fogadott, egyetlen lámpa égett a főbejárat felett. Magdeburg nem egy veszélyes környék, de tél lévén mégis csak jobbnak láttam bemenni. Inkább majd bent megvárom őt.

-          Dorah hol vagy? – hívtam őt pár perc múlva.

-          Úton, mi van?

-          Nincs itt az ég világon senki és a folyosón is tök sötét van.

-          Hol vagy?

-          Hol lennék? Az általános iskolánkban.

-          Mennyi az idő?

-          Hat ötvenkilenc.

-          Várj egy percet.

-          Mi van?