1. rész. Újra itthon.

A telefonom csörögni kezdett. Kibújtattam jobb karom a takaró alól és a földön tapogatva próbáltam végre rálelni, hogy elhallgattassam fülsüketítő dallamát.

-          Igen? – vettem végre fel.

-          Jó reggelt. – szólt bele párom vidáman.

-          Mennyi az idő?

-          Kilenc óra.

-          Na jó, hagyj aludni.

-          Mikor jöttél haza?

-          Nem rég. Nem akartalak felkelteni.

-          Napok óta nem láttalak, nem vettem volna rossz néven, ha felébresztesz a magad sajátos módján.

-          Bepótoljuk ma. – dünnyögtem átgondolva, hogy talán mégis azt kellett volna tennem.

Bebújni mellé az ágyba és apró puszikkal illetni kidolgozott felsőtestét, hogy magához térjen.

-          Lina szervezi a bulit?

-          Persze. De ne feledd, hogy mi nem tudunk róla.

-          Oké. De most már mennem kell. Később találkozunk. És nem menekülsz.

-          Rendben.

Ahogy letettem, már kapcsoltam is ki a telefonomat. Többen ne keltsenek fel.

Egy órát forgolódtam még, mire megállapítottam, hogy nem tudok visszaaludni. Úgy látszik, a szervezetem, köszöni szépen, megelégszik ezzel a pár órácskával. Ahogy magamhoz tértem, újra pörgettem az iménti beszélgetést és hiányérzetem támadt. Bekapcsoltam a mobilom és már telefonáltam is.

-          Tessék? – vette fel kedvesen.

-          Boldog évfordulót. – suttogtam szerelmesen.

-          Neked is baba.

-          Hiányzol.

-          Nem tudok hazamenni, el vagyunk úszva.

-          Akkor bemegyek, és az irodádban ünneplünk kettesben.

-          Valaki megkívánt. Hmm nem meglepő, mégis jóleső érzés.

-          Gúnyolódsz velem?

-          Dehogy. De bírd ki estig. A buli után mienk az éjszaka.

-          Hát jó. Akkor megyek, veszek valami csini rucit.

-          Ez jól hangzik. De ne lepődj meg, a kocsiddal jöttem ma be.

-          Megint menőztél, mi? De tudod, hogy utálom vezetni azt a nagy dögöt.

-          De én imádom a tiédet.

-          Ja hát akkor így mindjárt más. – tettettem megértést.

-          Na jó baba, mennem kell. Később hívlak.

-          Pá. – köszöntem el.

Mindig ezt csinálja, mikor van rá alkalma. Neki egy hatalmas Escaladeje van évek óta, én pedig pár hete vettem egy hófehér R8-as Audit. Lecsapott rá, imád jampizni vele az alkalmazottai előtt. Szeretem az ő kocsiját, de olyan otromba nagy az én eddigi pici gépeimhez képest. Elveszek benne.

Ha már a kezem ügyében volt a telefon, megnyomtam a kettes gyorshívó gombot és kihangosítva tettem le az asztalra, hogy kettőt az egyben tevékenységgel, közben kávét is tudjak varázsolni magamnak.

-          Itthon vagy? – szólt bele barátnőm őszinte örömmel.

Ő a legőszintébb ember az életemben. A támaszom, a barátom, szinte a testvérem.

-          Bizony. Hajnalban jöttem.

-          És milyen volt?

-          Sikeres, de hosszú. Beszereztem a legújabb trendi hangszereket. És – emeltem itt a hangerőt, hogy még ünnepélyesebben hangozzon - megnyertem a licitet James Hetfield gitárjára. Gyarapodott a saját kis gyűjteményem. – büszkélkedtem.

-          Ezért megérte Los Angelesbe utazni?

-          Viccelsz? Ha ezt kedves élettársad hallotta volna…

-          Ki az a James…- kezdte volna.

-          Ne. Ne süllyedj mélyebbre kérlek.

-          Gonosz vagy.

-          De így vagyok a legszerethetőbb.

-          Igaz. Jaj, boldog évfordulót!

-          Köszi.

-          Eszébe jutott?

-          Hát nem mondta, csak miután én is. De gondolom, nem felejtette el.

-          Hiányoztál neki.

-          Tényleg?

-          Igen. És nekem is. Úgyhogy remélem, látlak ma.

-          Persze. Most megyek, veszek valami ruhát estére.

-          Honnan… izé. Miért?

-          Mi honnan? – nevettem el magam.

-          Te tudsz az estéről?

-          Lina te mikor tudtál előlem bármit eltitkolni?

-          Francba. Gustav szólta el magát, ugye?

-          Én nem tudom.

-          Na ezért még elkapom.

-          Oké a részletektől kímélj meg.

-          Együtt ebédelünk?

-          Jó ötlet. Elmegyek vásárolni és onnan hozzád.

-          Oké. Én befejezek addig pár tervet és várlak.

Nyugodtan el tudtam szürcsölgetni a kávémat és még az e-mailjeimet is meg tudtam nézni. Elfelejtettem az útra vinni a laptopom és már hiányzott. Már szinte hozzámnőtt ez a kis drága. Még elintéztem utána pár telefont. Főleg a helyettesem helyzetjelentése érdekelt és az üzlet hogyléte. Úgy döntöttem, oda is benézek vásárlás előtt.

Kicsit több, mint egy éve nyitottam meg az én saját hangszerboltomat. Mindig is ez volt az álmom. Hogy egy önálló üzletem legyen. Mikor megláttam a kiadó helyet, beleestem, másnap már tárgyaltam is a végleges átvételről. Megkaptam. Egy hét alatt mindent elintéztem. Sok pénzbe került, de tudtam, meg fogja érni. És tényleg. Hamburg egyik legfelkapottabb üzlete az enyém. Sok híresség jár hozzám és reklámoz engem. Így ismertem meg ma egy éve Őt. Ma egy éve sétált be hozzám. Épp a legújabb Gibsont próbáltam az egyik fotelben ülve, mikor meghallottam, hogy az ajtó felett lévő kis dobszerkós csilingelő megszólal. Hátranéztem és megláttam. Meglepődött, hogy egy lány kezében látja azt a gitárt, amiért ő tulajdonképpen idejött. Mikor közöltem, hogy az enyém az üzlet, csak annyit mondott magabiztosan:

-          Ma velem vacsorázol.

-          Gondolod? – kérdeztem vissza kicsit zavarban, hisz tudtam, ki ő.

-          Hogy mondhatnál nemet? – húzta fel a szemöldökét, és nyelvével megmozgatta ajakpiercingjét.

-          Gyere értem hétre. – nyújtottam át neki egy névjegyemet.

Már aznap este egymásnak estünk kihagyva a vacsorát. És azóta együtt vagyunk. Ma vagyunk egy évesek. Hosszú egy év volt. Kétszer pakoltam össze a holmim és költöztem először a szüleimhez, aztán Linához pár napra. És ő is volt, hogy becsapva maga mögött az ajtót hosszú időre lelépett. Két megcsalásáról tudok. Remélem több nem volt, de ezt a kettőt megbocsátottam. Mert szerettem. Szeretem őt. Összetörtem lelkileg, mikor először bukott le, akkor költöztem el először. Egy hétig bírtam tartani magam. Ő hívott, ajándékokkal halmozott, ezerféleképp kért bocsánatot. Én pedig hazajöttem. A második lánnyal randizgatott. Egy étteremben találkoztunk össze véletlen, mikor ők épp a desszertnél tartottak. Ezeknek már fél éve. Azóta megváltozott ő is, én is. Szeretjük egymást, és most már tudom, hogy ő is komolyabban veszi a kapcsolatunkat. Persze szoktunk hirtelen felindulásból apróságokon összeveszni, néha kiabálni, ajtót csapkodni, tányért törni. De szenvedélyesen tudunk békülni. Míg én a boltom vezetem és utazgatok világszerte, neki is meg van a saját dolga. Egy lemezkiadót hoztak létre az öccsével, Billel.

Egy évesek vagyunk. Hamar eltelt ez az idő. És öt napja nem láttam Tomot, így a ma este duplán különleges lesz. Azzá tesszük.