2. rész. Szeretsz.

-          Szia. – pusziltam meg Linát, mikor az asszisztense végre beengedett az irodájába. – Hozzád bejutni nem egyszerű.

-          Új fiú. – forgatta a szemeit. – Reggel kifaggatta Gustavot, ki ő, mit akar és egyeztetve van-e az időpont.

-          Lelkes.

-          Hagyjuk is. Milyen rucit vettél estére?

-          Majd meglátod. Egyébként hova megyünk?

-          Shooters, második emelet. Kaja, pia, zene. Mienk az egész szint.

-          Ezt meg hogy intézted el?

-          Megvannak a kellő kapcsolataim.

-          Hogy jutott eszedbe egyáltalán, hogy bulit rendezz a mi fordulónkra?

-          Munkahelyi ártalom. – mosolygott ártatlanul.

Lina egy rendezvény szervező cég társtulajdonosa. Szülinapok, névnapok, fordulók, ünnepek, farsang, sőt még húsvét sem telhet el Lina által szervezett csodabuli nélkül.

-          És mit vettél Tomnak?

-          Hát ez elég személyes ajándék. Majd otthon a buli után kapja meg.

-          Jelmezkölcsönző? – nézett kétkedve a kezemben lévő zacskó feliratára.

-          Ma teljesítem egy kívánságát.

-          Miért nem vagyok én erre kíváncsi vajon?

-          Akkor terelem is a témát. Mehetünk ebédelni? Megveszek egy bécsi szeletért.

-          Nem jött be az amcsi kaja?

-          Hotdog, sajtburger, pizza, műkaják. Salátán éltem öt napig.

Két órán át ültünk az étteremben és elmeséltem neki az egész utamat.

Vártam már az esti bulit. Főleg Tom miatt. Ő és Bill a munkahelyükről jönnek a Shootersbe, nekem viszont volt időm lezuhanyozni, felöltözni, belőni a hajam és sminkbe vágni magam.

Nem voltam hajlandó az Escalade-del menni oda is, inkább taxit hívtam.

Hogy azért az illúziót fenntartsuk, Tom és én a parkolóban találkoztunk, hogy pár perc múlva meglepődhessünk, mikor meglátjuk barátainkat odabent.

Mikor kiszálltam a taxiból, megláttam őt. Százdolláros vigyor ült az arcára. Tetőtől talpig végigmért, míg odatipegtem.

Ahogy odaértem elkapta a derekamat és magához húzott.

-          Szia. Álmaid asszonya vagyok. – mutatkoztam be színpadiasan, kacérkodva.

-          Én pedig a férfi, aki ma ezt letépi rólad. – tolta fel jobb kezével a fenekemet takaró mini szoknyám.

Megcsókoltam.

-          Szeretsz. – jelentette ki magabiztos félmosollyal.

-          Hát még te engem. – feleltem.

Gyengéden alsó ajkamba harapott, majd végre megkaptam szenvedélyes „üdv újra itthon” csókomat.

-          Nem hagyjuk ki a bulit? – próbálkozott.

-          Nem maradunk sokáig. Ígérem. De mégis csak miattunk vannak itt.

-          Egy óra?

-          Na gyere. – fogtam meg a kezét.

Míg a bejárat felé sétáltunk elpróbáltuk egymásnak meglepődött arckifejezéseinket. Próbáltuk összehangolni.

Mire felértünk az emeletre, mindketten úgy röhögtünk, hogy a lehető legbénább fejeket vágtuk, mikor megláttuk barátainkat odabent.

Sokan eljöttek. Olyanok is, akikkel már jó ideje nem találkoztunk. Rögtön tudtam, nem léphetünk le egy óra múlva.

-          Igazán megerőltethettétek volna magatokat. – súgta a fülembe Bill, majd egy pohár pezsgőt nyomott a kezembe.

-          Próbáltuk pedig.

A következő húsz percben vele beszélgettem. Szeretem őt. Mindig van közös témánk. Mondhatni, barátok vagyunk, de persze ő Tomhoz „tartozik”. Így akad pár téma, amibe nem avatjuk be egymást.

-          Hallottad, hogy Georg holnap hazajön? – jött oda hozzám Lina kitörő örömmel.

-          Ki?

-          Georg! – kérte ki magának.

-          Ja. Igen. És ennek miért is örülünk mi annyira?

-          Mert már több mint egy éve nem láttuk.

-          Így én nem is ismerem őt. – jegyeztem meg nem mellékesen.

-          Tényleg.

-          Annyit tudok, hogy ő Tom legjobb barátja. De valamiért az a különös érzésem, hogy számodra sem semleges.

Lina körbenézett, látszólag azt figyelte, hallja-e valaki a beszélgetésünket.

-          Georg hű de pasi.

-          Kíváncsivá tettél.

Kettőnk közt a „hű de pasi” kifejezés ritkán hangzik el, és ezzel illetjük az olyan hím egyedeket, akikkel szívesen összegyűrnénk a lepedőnket.

-          Mikor megismertem a négy srácot, totál beleestem Georgba. Nem ésszel, inkább testtel, ha érted mire gondolok.

-          Hogy ne. – vigyorogtam, mert láttam, hogy kicsit zavarba jön.

-          Egy alkalommal majdnem eljutottunk odáig. – folytatta. – Persze erről Gustav nem tud.

-          Majdnem?

-          Hosszú sztori. A lényeg, hogy megismertem jobban Gustavot és benne találtam meg azt, aki valóban kell nekem. De Georgal jó barátok maradtunk. Azért volt egy kis feszengés és féltékenykedés Gus részéről, de az elmúlt, mikor Georg úgy döntött, lelép Amerikába.

-          Tehát Gus a szamár, ha nincs Georg a ló?

-          Hülye, dehogy!

-          Viccelek.

-          De majd megismered. Kedvelni fogod.

Elemeltünk egy-egy pohár újabb pezsgőt és táncolni indultunk a társaság azon rétegéhez csatlakozva, akik már most spiccesen ropták a parkett közepén.

Pár perc múlva két erős kar fonta hátulról át a derekam.

-          Szia. – dőltem a mellkasára.

-          Szia baba. – búgta a nyakamba egy csókot is mellékelve.

-          Hol az ajándékom? – érdeklődtem türelmetlenül.

Egy pillanatra eltűntek a kezei a testemről, majd a nyakamnál éreztem őket újra. Egy nyakláncot ügyeskedett rám hirtelen.

-          Boldog évfordulót.

Gyönyörű fehérarany lánc, de ami még fantasztikusabb az a rajta függő medál volt. Egy fekete swarovski kristályokkal kirakott pengető.

-          Ez gyönyörű. Köszönöm. – fordultam felé és hálámat nyomatékosítva megcsókoltam.

-          És én mit kapok?

-          Azt majd otthon. De itt egy kis előleg. – kikerestem a táskámból az előre bekészített fényképet, amit otthon készítettem, mikor felpróbáltam az ajándékba szánt jelmezt.

Egy pillantást vetett rá és vigyorogni kezdett.

-          Ezt cseréld le Red Bullra, mert ma éjjel nem alszol. – vette ki a kezemből a pezsgőmet.

Ritkán teszünk ilyet, de most táncoltunk. Szorosan egymáshoz simulva egy-egy szenvedélyes csókot váltva.