3. rész. Az én üzletem.

-          Srácok, oké a buli a tiétek, de azért a többit inkább otthon. – jelent meg Gustav.

-          Szia. – pusziltam meg kibontakozva Tom karjaiból.

-          Szia. Hallom tiéd a James Hetfield gitár.

-          Egyszerűen gyönyörű. Majd megmutatom.

-          Lina mondta, hogy valami Jones nevű Mettalicás pasi gitárjáért licitáltál.

-          Nézd el neki. Pop rajongó.

-          Megyek, iszom egyet. – puszilt meg Tom. – Hamarosan mehetünk. – súgta a fülembe.

-          Fél óra maximum.

-          Én mondtam Linának, hogy ne ma este tartsuk a bulit. – jegyezte meg Gus, mikor Tom már elment tőlünk.

-          Rég volt már egy közös esténk.

-          Igen látszik rajtatok.

Jópofi köreimet lefutottam a barátok között, beszéltem drága Linámmal, majd elindultam megkeresni Tomot. Lemertem volna fogadni, hogy dugi dohányzik a hátsókijáratként szolgáló teraszon.

Mivel az ajtó kívülről csak kulccsal záródik, egy székkel volt kitámasztva. Hallottam is Tom hangját, ahogy közelebb értem. Telefonált. Kíváncsi lettem, kivel beszélhet ilyenkor elvonulva.

-          … Shootersben. --- Nyugi. Az igazi bulikkal téged várlak. --- Ez egy idétlen zsúr, ahol mindenki a hátamat veregeti, hogy egy évet kibírtam egy nő mellett. --- Lina. --- Legjobb barátnők.

Nem hallgattam tovább.

-          Valamit ott felejtettél. – ért haza utánam bő fél órával, és maga felé mutogatott.

Épp törölköztem.

-          Miért hagytál ott? – kérdezte, mikor nem reagáltam.

-          Idétlen buli. – idéztem. – Kössz. Tudtam, hogy neked ez csak nyűg.

-          Hallgatóztál?

-          Csak kerestelek és meghallottam.

-          Jaj ne sértődj már meg. – húzott magához. – Nem ez volt a terv.

-          Mindig sikerül lerombolnod azt az illúziót, hogy ez a kapcsolat tényleg komoly. – lehámoztam magamról a karjait és a háló felé vettem az irányt.

-          Fasza. – forgatta a szemeit sóhajtva. – Muszáj ezt kezdeni? – jött utánam.

-          Szarul esik Tom! Mikor az emberek meresztgetik a szemeiket, ha megtudják mennyi ideje bírod már mellettem, arra gondolok, basszus, mikor unja meg és hagy el, mikor csal meg újra.

-          Ez az. Hozzuk fel megint.

-          Hagyjuk. – kaptam fel a párnám és a telefonom, indulva a másik hálóba.

-          Baba, ne csináld már. Ne veszekedjünk. Nem ezt terveztük.

-          Hát nem. – csuktam is be magam mögött az ajtót.

Párszor előfordult már ilyen. Nálunk nem lehet mondani, hogy feleslegesen és kihasználatlanul van plusz egy hálószoba…

Mi mindig hevesek vagyunk, és hirtelen felindulásból vitázunk, csapkodunk, törünk zúzunk. Nem szoktunk csak úgy összeszólalkozni és nyugodtan megbeszélni. Az már nem is lenne normális szerintem.

Azzal nem is foglalkoztam, kivel beszélt. Bántott, amit mondott. És ahogy mondta.

Hamar elaludtam, fárasztó napom volt és reggel nem kevés dolgot kell elintéznem.

Arra keltem, hogy puszilgat.

-          Most ne. – nyöszörögtem.

-          Nem jössz vissza?

-          Mennyi az idő?

-          Fél kilenc.

-          Mennem kell.

-          Ne már. – fordított hanyatt, hogy könnyedén hozzáférhessen csókjaival a nyakamhoz is.

-          Dolgoznom kell. – ültem fel, hogy végre békén hagyjon.

-          Még mindig meg vagy sértődve? Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Én örülök ennek az egy évnek és nem nyűg csak veled lenni. Csinálnék neked reggelit, ha nem így lenne? – mutatott az éjjeli szekrényen lévő tálcára.

-          Ezt nem te csináltad.

-          Én ültem kocsiba és mentem el érte.

-          Melyik kocsival mentél?

-          Na jó. Én mentem el érte. – vigyorgott ellenállhatatlanul.

-          Hiányoztál. – dőltem az ölébe.

-          Te is nekem. Ne menj dolgozni, töltsük együtt a napot.

-          Csókolj meg. – kértem szépen a szemébe nézve.

-          Nem kell kétszer mondani.

Kihúzta alólam lábait és felém hajolt.

-          Tudtam, hogy nem sokáig bírod enélkül. – vigyorgott továbbra is én pedig legyőzve szomjaztam csókjára és lehunytam a szemem.

-          Állj. – szakítottam félbe.

-          Mi van?

-          Te cigiztél.

-          Mi?

-          Tegnap este.

-          Most komolyan szívod a vérem mindenért?

Úgy fél órát harcoltunk és faltuk egymást felváltva, de muszáj volt kikelnem. Ezt pedig csak úgy tehettem, hogy megígértem azt a ruhát még fogja látni rajtam. Méghozzá ma éjjel.

Ez a vitánk is eddig tartott. Könnyen jött, könnyen ment.

Nem volt sok dolgom, de muszáj volt bemennem az üzletbe. Öt napja felé se néztem, csak telefonon tartottam a kapcsolatot kedvenc alkalmazottammal Matt-tel.

Nyitás óta dolgozik nálam. Feladtam egy hirdetést, ő jelentkezett és nem is találhatnék nála jobbat.

Nálunk nagyon hangulatos minden és kell oda egy ilyen alkalmazott, mint Matt. Magabiztos, kedves, segítőkész. Külsőleg látszik, hogy nem ma kezdte a szakmát, ha az ember ránéz egy ütős rockbanda jut az eszébe és ez jó. Ez kell, ha belépsz egy boltba, ahol minden a zenéről és a zene eszközeiről szól.

Elbüszkélkedtem neki új szerzeményemmel, sőt el is hoztam, hogy helyet találjunk neki. Végül Bono saját kezűleg dedikált mikrofonállványa mellé került. A világ bármely pontjára képes vagyok elmenni egy-egy ilyen példányért. Lelkes gyűjtő vagyok és nem kevés pénzt fektettem már ebbe a hobbimba. Tom sokszor meg is említi, hogy minek költök erre annyi pénzt. Hogy majd a gyerekeimre hagyjam? És ha nekik nem fog kelleni, úgyis kidobják vagy pénzzé teszik. Nem érti. Mielőtt még összejöttünk, mielőtt besétált hozzám, az ő egyik gitárjára is licitáltam egy jótékonysági aukción. Nem nyertem meg, volt pár fanatikus ex rajongója, akik szemérmetlen összeget kínáltak cserébe. Nos később azért kaptam egy saját példányt. Sőt Gus egy pár dobverőt is ajándékozott a gyűjteménybe, amit a legutolsó koncertjükön tartott meg magának kivételesen. Bill tündér bogár volt, egy full szett fellépőruhát állíthattam ki a bolt közepén lévő üvegvitrinbe. Van még ebből kettő két más híres sztárral. Szóval fel vagyok szerelkezve.

Felhívtam Tomot, mikor elmentem egy körül ebédelni és mondta, hogy ne egyek, mert jön Georg és együtt mind elmegyünk valahova kajálni. Ki is ment a fejemből az egész. Beültem akkor inkább egy kávézóba, ittam egy hosszúkávét, benyomtam egy tiramisut és csak utána indultam el haza.

Olyan „szerencsés” környéken lakunk, ahol átszeli a várost a vonat. Rendszerint mindig akkor érek oda az átjáróhoz, mikor a lámpa idegesítő piros színben villog, és a sorompót leengedik előttem. Háromszor büntettek már meg, amiért kikerültem. Mindig akkor van ott egy rendőr, mikor én szabálytalankodok, így erről leszoktam. Átszoktam arra, hogy eltöltöm az időt, ami néha bő öt percre is rúghat. Letekerem az összes ablakot, berakom egy kedvenc dalom a lejátszóba, és kakaón hallgatom. Ez nem csak feldob engem, de a körülöttem lévők néha ideges tekintetét is szórakoztató figyelni.

Megállt mögöttem egy fekete új cabrio bmw. Mettalica, St. Anger lesz a megfelelő mára, úgy döntöttem.

A dobszóló az valami fantasztikus benne, a hideg futkos a hátamon akármikor hallom. Egyszerűen örökzöld.