4. rész. Tiniszerelem és házasélet.

-          Haveeeer!! – vette fel a telefont Tom.

-          Na szevasz. Itt vagyok a vonatátjárónál. Lehet teszek egy kis kitérőt.

-          Hogyhogy?

-          El kell kérnem az előttem álló csaj számát.

-          Ez az én haverom. – nevetett Tom.

-          Mettalicát üvöltet, dobol a kormányon, és egyáltalán nem érdekli, mit szólnak hozzá más emberek.

-          Szedd fel, hozd el ma este.

-          Azon leszek. Na mond el, hol laksz, hamarosan érkezem.

Épp vége lett a számnak, mikor a sorompó elindult felfelé. Dudáltam egyet, megköszönve a figyelmet a szemben álló autó sofőrjének, aki látszólag nem nagyon élvezte a műsort, majd padlógázzal nekiindultam.

A sorompónál mögöttem álló fekete bmw viszont ahogy láttam, pont arra jött, amerre én. Nem láttam még ezt a kocsit a környékünkön, és ez feltűnik egy olyan kertvárosban, ahol mi élünk. Így arra következtettem, hogy talán engem követ. Kicsit dinamikusabb stílusra váltottam és pár perc múlva már parkoltam is le a házunk előtt. Tom kocsiján kívül még senkié nem állt ott. Fura. Tom azt mondta, mindenki átjön, és innen megyünk Georgal tovább. Ezek szerint mindenki késik. Pedig ez az én szokásom.

Ahogy kiszálltam a kocsiból, Tom már nyitotta is az ajtót. Meglepődtem, ilyet nem szokott. Mármint vár engem haza, de azért ennyire lelkesen nem.

De nem is engem nézett.

-          Szia baba. – puszilt meg és figyelte a mögöttem leparkoló autót.

A fekete bmw-t.

-          Georg? – néztem meg jobban.

-          Igen.

-          Többiek?

-          Bill majd az étteremben csatlakozik, Gustavék tíz perc és itt vannak. Haver! – sietett oda az autóból kiszálló barátjához.

Sokat eláruló baráti ölelésbe fogták egymást. Nem csoda. Együtt nőttek fel, legjobb barátok lettek, szinte már testvérek és több mint egy éve nem látták már egymást. Nem tudom, láttam-e már Tomot ilyennek.

-          Baba. Ő itt Georg. – jöttek oda hozzám.

-          Szia. – nyújtottam kezet neki.

Érdekes arckifejezése volt. Nem tudtam mire véljem, de szimpatikusnak tűnt.

-          Szia. – fogott kezet mosolyogva. – Rengeteg jót hallottam már rólad.

-          Látod baba, szoktam rólad beszélni. – kérte ki magának Tom.

-          Na jó. Ne nyallerkodj édes. – pusziltam meg.

-          Na és a csaj? – jutott Tom eszébe.

-          Lerázott. – felelte Georg és közben a szemembe nézett.

Mintha zavarba jött volna.

Mikor bementünk a házba, egyből a hálóba igyekeztem, ruhát választani az alkalomhoz. A párnám újra a helyén volt. Tom visszahozta a másik szobából. Csak rajta múlik, hogy ma hol alszom.

Gyorsan megtaláltam a megfelelő rucit és csatlakoztam a nappaliban beszélgető srácokhoz.

Mikor ajtót nyitottam Lina szinte félresöpört, úgy sietett Georghoz. A nyakába ugrott örömében, és látszólag Georg is ugyanígy örült neki. Gustav arcát fürkésztem, emlékezve a tegnapi beszélgetésre Linával, de nem láttam rajta semmi különöset. Ő is boldogan ölelte meg barátját.

Kellemes este volt. Billel kiegészülve vacsoráztunk meg egy jó nevű étteremben, ahol ezek öten végigdumálták az ott töltött időt. Volt miről beszélgetniük. Kicsit kellemetlen volt a szitu, hisz én nem ismertem Georgot, nem tudtam neki annyira örülni, mint ezek négyen. Kívülállóként ültem és bájvigyorogtam, mikor ők nagyokat nevettek valamin, amit rajtam kívül mindenki más értett, mindenki emlékezett rá, mindenki magától értetődőnek látta. Igazság szerint már a desszert előtt hazavágytam. Az ágyamban akartam hatalmasat aludni. De amire talán mégjobban vágytam az Tom volt. De nem várhatom el, hogy hazarohanjunk, mert én AZT akarom.

Mikor ők újabb kör piát rendeltek, feladtam a reményt, hogy még ma hazajutunk. Mivel egész délután hasogatott a fejem, kimentem a mosdóba bevenni egy aspirint.

-          Hát te? – jött utánam Tom.

-          Mi hát én?

-          Mi bajod?

-          Semmi. Fáradt vagyok és fáj a fejem.

-          Látom nem érzed túl jól magad.

-          Tom ez nem az én estém.

-          Hát menj haza.

-          Mi van?

-          Ha nem érzed jól magad, menj haza. Mi még maradunk egy ideig. Szerintem átmegyünk valahova bulizni is egyet kaja után.

-          És mi mikor töltünk már együtt egy kis időt?

-          Tegnap te nem akartál velem lenni.

-          Ja igaz. Akkor bocs. Én megyek.

-          Baba ne sértődj már meg. Nem akarom, hogy hazamenj, de ha nem akarsz velünk lenni, akkor ne ülj itt.

-          Nyugi. Már itt sem vagyok. – húztam ki kezem a kezéből és visszamentem az asztalhoz a táskámért. – További szép estét.

-          Elmész? – Lina.

-          Nem vagyok jól. Inkább hazamegyek.

-          Tom hazavisz? – érdeklődött Bill.

-          Hazavigyelek? – jött oda Tom is.

-          Nem szükséges. Sziasztok. – léptem is le.

Nem volt kétséges, hogy párnástul megyek is vissza a másik szobába, amint hazaér. Miért játszuk ezt? Időszakok vannak. Tiniszerelem korszak és házasélet korszak. Mindegyiknek megvan a maga szépsége…

A hálóban néztem a tévét félálomban, mikor hallottam, hogy matat a kulcsával.

-          Te itt vagy?

-          Mint látod.

-          Azt hittem átmész a másik szobába.

-          Zavarlak itt esetleg?

-          Hülye. – ült le mellém.

-          Jó éjt. – fordultam el.

-          És az ajándékom mikor kapom már meg?

-          Ja tényleg. – álltam fel.

Benyúltam a gardróbba és kivettem.

-          Vedd fel és verd ki. – nyomtam a kezébe.

-          Szeretnéd. – mosolygott beképzelten.

-          Hagyj békén. – indultam a konyhába.

-          Na ne játszuk ezt. – sietett utánam és elkapta a karom. – Egy hete kívánlak.

Magához húzott és harapdálni kezdte a nyakamat.

-          Nagyon mérges vagyok. – suttogtam elgyengülve.

-          Tudom. – felelte izgatottan.

Az ölébe kapott és felrakott a konyhapultra.

-          Nagyon, nagyon mérges. – ismételtem és egy szempillantás alatt levettem a pólóját.

-          Majd veszekszünk utána. – csókolt meg végre olyan hévvel, amire már hosszú napok óta vártam.