5. rész. Tejivó partner.

Miután együtt lezuhanyoztunk Tom már zuhant is fáradtan az ágyba, amit nem csodáltam tekintve az eltelt másfél óra eseményeit. De én máshogy működöm. Felpörgök, és nehezebben nyugszom meg. Úgy döntöttem megkínálom magam a jól bevált esti pohár tejemmel. Néha túl gyerekesnek érzem magam, amiért szokásommá vált ez a rítus. Tom is sokszor nevet rajtam miatta.

Felvettem egy bugyit, hogy azért mégis legyen rajtam valami és indulás ki a konyhába. Nem kapcsoltam lámpát, szükségtelennek éreztem. Vakon is tudnám már hol a hűtőajtó, így egyenesen arra vettem az irányt és más nyitottam is. Benyúltam a tejesüvegemért, de nem volt a helyén.

-          Basszus!! – rémültem halálra, mikor becsuktam a hűtőajtót és megláttam az asztalnál ülni Georgot.

Ott ült és zavartan pislogott rám. Azonnal újra nyitottam a hűtőt és az ajtaja mögé bújtam, ahogy rájöttem, hogy szinte meztelen vagyok.

-          Bocs. – mentegetőzött és azon nyomban levette magáról a pólóját, hogy felém nyújtsa.

Bevallom az első gondolatom az volt „hű de pasi”, mikor megláttam kidolgozott felsőtestét.

-          Kössz. – kaptam ki a kezéből és belebújtam.

-          Én csak. – mutatott az imént keresett tejes üvegemre.

-          Én is. – feleltem. – De te hogy kerülsz ide?

-          Tom nem mondta?

-          Nem rémlik.

-          A lakásomat felújítják, Tom pedig felajánlotta, hogy a szüleim helyett addig itt lakjak.

-          Ó. Én erről nem tudtam.

-          Szólj, ha zavarok.

-          Nem, dehogy. Csak eddig azt hittem, ez az én házam is, így lenne beleszólásom az ilyen dolgokba.

-          Ha az segít, most döntött így, mielőtt a bárból elindultunk haza. Spontán ötlet volt.

-          Kicsit. – vontam meg a vállam és elővettem egy poharat a szerkényből.

-          Te is esti tejivó vagy? – kérdezte és töltött a poharamba.

-          Igen. És büszkén vállalom. – enyhültem meg gyerekded örömömben, hogy tejivó partnerre bukkantam.

-          Nagyon megijesztettelek?

-          Hát nem számítottam senkire, mint azt az öltözetemből is láthattad.

-          Úriember vagyok. Már nem is emlékszem. – mosolygott szimpatikusan.

-          Na itt rendet kéne raknom. – néztem körül.

Tommal igen nagy rendetlenséget csináltunk itt az imént. A konyhapultról szinte mindent levertünk és minden szanaszét hevert a földön. Láttam Georgon, hogy tisztában van mindezzel. Elismerően vigyorgott.

-          Jobban vagy már? – tért egy másik témára.

-          Hogy érted?

-          Hát azt mondtad az étteremben, hogy nem vagy jól.

-          Tegnap jöttem haza Los Angelesből. Az időeltolódás kicsit megviselt.

-          Nekem mondod? Még hajnalig küzdeni fogok, hogy aludni tudjak.

-          Tényleg. Te is onnan jöttél.

-          Bizony. Tizennégy hónap után újra itthon.

-          Hosszú idő.

-          De megérte.

-          Miért mentél ki?

-          Utazgatni, világot látni, feltöltődni, magamra találni a banda után.

-          És sikerrel jártál?

-          Itt vagyok. – jegyezte meg egyértelműen.

-          És maradsz is?

-          Terveim szerint igen. Ki kéne találni, mit kezdek magammal.

-          Az nehéz ügy.

-          Nehezebb, mint gondoltam. Tom azt mondta még fél éve, hogy társuljak be hozzájuk.

-          És miért nem teszed ezt?

-          Egész életemben társultam hozzájuk. Szeretnék önállóan tenni valamit.

-          Jól hangzik.

-          Sokat hallottam rólad.

-          Ezt nem csak Tom állítja? – kérdeztem vissza kétkedve.

-          Dehogy. Kár hogy a bulitokra nem értem ide.

-          Veled beszélt akkor telefonon? Zsúr, ahol a vállát veregetik, amiért egy évet kibírt egy nő mellett. – idéztem.

-          Én voltam. – helyeselt. – Nem úgy értette.

-          Nem hiszem, hogy te lennél a legpártatlanabb a témában.

-          Ez is igaz. – ismerte el meglepő őszinteséggel.

-          És meddig laksz nálunk?

-          Ha te is benne vagy, akkor két hét nagyjából. Addig tartanak a munkálatok a tervek szerint.

-          Hát akkor isten hozott újra itthon és isten hozott nálunk. Érezd itthon magad.

-          Köszönöm.

-          Választottál szobát?

-          Tom rámutatott az egyikre, én meg bedobtam a bőröndöm.

-          Jól van.

-          És nyugi. Nem ürítem ki a hűtőt, nem hagyok kupit magam után és…

-          Nincs házirend. – vágtam a szavába. – De ha holnap este nem lesz tejem, felkeltelek és kikergetlek az éjjelnappaliig.

-          Benne vagyok.

-          Akkor jó éjt Georg. A pólód legkésőbb holnapután a szárítón találod.

-          Rendben. Köszi.

-          Én köszönöm.

-          Jó éjt. – búcsúzott ő is el.

Igazából maradtam volna még. Jó társaságnak bizonyult és nem voltam még mindig álmos.

-          Hol voltál? – nyöszörgött Tom.

-          Ébren vagy?

-          Igen. Te meg megint tejet ittál.

-          Mikor akartál szólni, hogy Georg ideköltözik?

-          Nem tudom. Baj?

-          Tom. Ezt a házat, ha emlékezetem nem csal, ketten néztük ki, ketten őrlődtünk rajta napokig, hogy jó ötlet-e és ketten felesbe fizettük ki. Soha semmit nem hoztam ide és vittem innen úgy, hogy ne beszéltem volna meg veled.

-          Georg zavar?

-          Dehogy! Felőlem addig marad amíg csak akar. De kimentem egy szál bugyiban és ott ült a konyhában.

-          Legalább látja, mim van nekem. – bújt hozzám.

-          Szerinted nem volt nekem égő, hogy nem tudok a jelenlétéről?

-          Mikor mondtam volna el? – puszilt bele a nyakamba. – Mi ez a póló? – távolodott el tőlem.

-          A barátodé.

-          Vegyük is le. – húzta le rólam.

-          Te nem akarsz újra gyúrni járni?

-          Mi van?

-          Semmi. – húztam direkt fel.

-          Na jó. Georg elköltözik. Már reggel.

-          Most miért mondod? – pislogtam nagyokat.

-          Neked annyi. – döntött hanyatt.