6. rész. Egy újabb vita.

-          Kávéé! – lépett be reggel az üzletbe Lina.

-          Szia.

-          Ú ezt azonnal szereld le. – fintorgott az ajtó felett lévő zajt csapó függőre.

-          Valaki másnapos?

-          Valaki kihagyta a bulit.

-          Nem éreztem jól magam. És különben is megvoltatok nélkülem.

-          Igaz. – nyújtotta ki a nyelvét.

-          Egyébként igazad volt.

-          Miben?

-          Hű de pasi. Főleg egy szál boxer alsóban.

-          Na jó. Mit műveltél?

-          Nálunk lakik.

-          Miért érzem úgy, hogy nem rajongsz az ötletért?

-          Ezt a kört már lejátszottam Tommal. És persze megint úgy jöttem ki belőle, hogy még én éreztem hülyén magam.

-          Nem kérdezett meg?

-          Eszébe se jutott.

-          Tudod milyen.

-          Én ne tudnám?

-          Na és keveredjünk gyorsan a félmeztelen témára.

-          Ja igen. Szóval egy szál bugyiban tipegtem a konyhába, mikor tudomást szereztem Georg beköltözéséről. Ő meg előzékenyen lekapta a pólóját és odaadta. Sikerült szolidan végigmérnem.

-          Te mindig gyorsan haladsz a pasikkal.

-          Hülye. Egyébként tök jót beszélgettünk. Kiderült, hogy ő is esti tejfüggő.

-          Na emberedre találtál. – gúnyolódott.

-          Hogy egy kicsit én is szívjam a véred, nem kaptál az uradtól azért a megható kis jelenetért, mikor is te mindent eltiporva vetetted Georg nyakába magad?

-          Mint már említettem Gus nem tud arról, hogy én odavoltam Georgért és hogy volt köztünk majdnem szex. És nem is szeretném, ha tudna róla. – célozgatott.

-          Na ezzel végre zsarolhatlak.

-          Oké fejezzük be. Ehhez tényleg elég másnapos vagyok most. Elfáradtam. – ült le az egyik fotelbe.

-          Tudod mi a talán jó ebben az egész Georg nálunk lakik dologban?

-          Megöl a kíváncsiság. – dünnyögte masszírozva halántékát.

-          Tom féltékeny lett, mikor megjegyeztem, hogy el kéne járnia újra gyúrni.

-          Tom mindig is féltékeny volt.

-          De kikéri magának, ha én az vagyok.

-          Pasi. – intézte el ezzel a magyarázatot.

-          Az.

-          Egyébként miért te dolgozol ma? Nem fizetsz eleget hogyishívjáknak?

-          Mattnek.

-          Ja igen. Valahogy nem jönnek a számra a nevek.

-          Ma érkezik a beszállítóm az új, neked úgyis semmitmondó hangszerekkel. Matt kapott egy szabadnapot, ezt úgyis én intézem.

-          Holnap nem hozunk össze egy vásárló körutat, ha már úgysem hoztál nekem semmit Amerikából?

-          Felőlem mehetünk. – engedtem el a fülem mellett megjegyzését.

Egész nap vártam a beszállítót, aki zárás előtt fél órával telefonált rám, hogy ma mégsem tud jönni. Az a szerencséje, hogy szeretek az üzletben lenni.

-          Nem értem miért neked kell ott ülnöd egész nap. – értetlenkedett otthon Tom.

-          Tudod jól, hogy nem hagyom Mattre az új szállítmányt. Én választom ki, mikre adom ki a pénzem.

-          Remélem felbontod a szerződést azzal az idiótával, akire hiába vártál.

-          Dehogy. Előfordul az ilyen.

-          Látod én mondtam. Átvernek, és hülyének néznek, mert nő vagy. Na majd én elbeszélgetek azzal a fazonnal.

-          Hányszor kértelek, hogy ne avatkozz a munkámba?

-          Ja nézzem végig, hogy palira vesznek?

-          Csúszott a többi üzlettel és megkérdezte, jöhetne-e holnap. Ez miért akkora gond?

-          Mert túl engedékeny vagy és ezt kihasználják. Matt is szabadnapot kap. Ez vicc.

-          Üljek itthon egész nap? Legalább elvoltál az új lakótársunkkal.

-          Már megint ez a téma?

-          Még mindig.

-          Georg itt lakik és kész. Nem kértem engedélyt anyuci.

-          Menj a francba Tom!

-          Jó hogy hazajöttél, és azóta csak baszogatsz mindennel.

-          Te kezdted! Beleugatsz abba, hogy vezetem a saját üzletem, amihez nem mellesleg semmi közöd nincsen. Én sem szólok bele a te munkádba.

-          Ahogy elnézem még jó.

-          Hello. – lépett be a házba Georg.

-          Szia. – köszöntem előző hangnemem megtartva, majd bevonultam a konyhába.

-          Rosszkor jöttem? – suttogta.

-          Dehogy. Iszunk valamit? – szólt hozzá Tom is ingerülten.

-          Felőlem.

Tom utánam jött a konyhába és a hűtőből kivett egy hatos csomag sört.

-          Kint leszünk. – vetette oda, miközben én poharat kutattam a szekrényből.

-          Nyugodtan bentmaradhattok. – kaptam fel egy üveg bort az állványról és kimentem a konyhából.

-          Hova mész? – szólt utánam.

-          Fel. – feleltem és már trappoltam is fel a lépcsőn.

-          Bocs haver. – fordult újra barátjához.

-          Ne már. Én jöttem rosszkor.

-          Állandóan csak veszekszünk. Mindennel baja van.

-          Én igazán nem akarok beleszólni, de ezt most te kezdted.

-          Hallgatóztál?

-          Nem kellett.

-          Én csak vigyázni akarok arra a hülye üzletre. Az a mindene. Utálom, hogy mindenkivel kedves és engedékeny, mert így csak kihasználják.

-          Na jó ez tényleg a ti dolgotok. De ha miattam is vitáztok, én inkább anyuékhoz költözök.

-          Dehogy. A legjobb haverom vagy. Még jó hogy nem hagylak anyucihoz cuccolni. Viki majd lenyugszik. Nem veled van baja.

-          Nem szóltál neki.

-          Eszembe se jutott. Utólag persze pöcs voltam, tudhattam volna, hogy veszekedés lesz belőle. Érzékeny arra, hogy ha valamit nem beszélünk meg.

-          Ez az ő háza is, nem?

-          Tudtam, hogy ha látod meztelenül, egyből nem az én pártom fogod majd.

-          De hülye vagy.

-          Mi van? Ő is megjegyezte, hogy gyúrnom kéne, mert te jól nézel ki.

-          Egyébként jó fej.

-          Persze hogy az. Az én csajom.

-          De most én tényleg szarul érzem magam.

-          Ezt fejezd be. Itt laksz és kész. Bocsánatot kérek tőle, és el van intézve.