7. rész. Csak nem a tied?

Mikor Tom és én kinéztük a megfelelő házat, azért döntöttünk emellett, mert itt van két olyan egymástól viszonylag távoli helység, amit kisajátíthatunk magunknak. Ebből nem volt vita, nem volt sértődés. Övé az alaksor, enyém a padlásrész. Itt egyedül lehetünk, ide elzárkózhatunk. Én most hagyom, hagy panaszkodja ki magát a barátjának. Addig elvagyok itt egy finom bor társaságában. Zenét hallgatok és a méregdrága szülinapi ajándékba kapott távcsövemmel kémlelem az eget. Szeretem ezt csinálni. Ezért is vette meg nekem Tom ezt tavaly. Nem vagyok valami nagy tudós, csillagász. Egyszerűen csak jó a földtől elrugaszkodva gondolkodni. Néha mikor hallom a tévében, rádióban, hogy csillaghullás lesz, meteoreső, látszik valamelyik nagy bolygó, akkor itt ülök és kémlelem az eget. Kikapcsol, lenyugtat, és jól esik.

Jó két óra múlva hallottam, hogy lépked valaki felfelé a létrán, amit leengedve hagytam.

-          Szia. – ért fel Tom.

-          Szia.

-          Mi jót látsz?

-          Ha egyszer lenne időm és türelmem, megszámolnám őket.

Közelebb jött és leült mellém. Maga elé fordította a távcső végét és belenézett ő is.

-          Hullócsillag! – mutatott előre a kezével.

-          Na ne! Én órák óta ülök itt és semmi. Te meg jössz, és már látsz is egyet.

-          Ez lennék én. – vigyorgott büszkén.

-          Remélem legalább kívántál valamit.

-          Ne haragudj. – fordult felém halkan és kedvesen.

-          Most miért?

-          Bocs, hogy nem kérdeztelek meg. Nekem alap volt, hogy Georg ideköltözik és eszembe se jutott, hogy neked ezzel problémád lenne. Bill is lakott itt egy ideig.

-          Bill engem kérdezett meg először, hogy nem lenne-e baj, pedig ő a testvéred.

-          Ne veszekedjünk már ezen tovább.

-          Én nem akarok veszekedni. Csak szeretnék egyenrangú lenni veled.

-          Persze, hogy az vagy. És fantasztikusan csinálod az üzletedet is. Egyszerűen csak féltelek a sok idióta pasitól, akik kihasználják, hogy kedves vagy és jó fej mindenkivel. Ha lehetne, mindent felügyelnék, nehogy valami probléma legyen, mert tudom, hogy ez a mindened.

-          Szeretsz még engem?

-          Még egy kicsit igen. – komolytalankodott lehengerlő mosollyal.

-          Komolyan. – mosolyodtam el magam.

-          Persze, hogy szeretlek. – nézett mélyen a szemembe. – Ne kérdezz ilyen hülyeséget.

-          Csak néha elbizonytalanodok.

-          Akkor csak szólj és intézkedek.

-          Én is eléggé megkedveltelek ám.

-          Gyere ide. – tette az arcomra a kezét és megcsókolt. – Na ezt kívántam. – suttogta egy érzéki és hosszú csók után.

-          Itt maradsz még velem?

-          Persze. – dőlt hanyatt.

Néha csak úgy itt van és szórakoztat, miközben én a távcsővel és az égbolttal vagyok elfoglalva. Azt mondta, szereti nézni, hogy ez engem ennyire leköt. Néha én is betolakodom az ő magánszférájába. Ugyanis mi mást rendezett volna be oda, mint egy kis játékbarlangot. Darts, biliárd, pókerasztal. Van hogy jókat játszunk együtt, és persze a biliárd asztal már mást is megélt.

Fél óra múlva mentünk lefeküdni, mert láttam rajta, hogy már alig bírja nyitva tartani a szemét. És szerettem volna, összebújva aludni. Ahogy ritkán, de azért szoktunk.

Ezúttal az esti pohár tejet is kihagytam ezért a kis meghitt együttalvásért.

Reggel korán keltem. Mivel a szállító azt ígérte, korán hozza a hangszereket.

Be is mentem nyitásra. Tízre. Válogattam szép számmal az új Gibson és Fender gitárok közül, vettem pár új dobverőt, pengetőket és még néhány fogyóban lévő cuccot.

Az új Fender valami csodaszép. Míg Matt a raktárban pakolászott és leltározott én leültem és ki is próbáltam.

Lehunytam a szemem és pengettem. Az jutott eszembe, mikor egy évvel ezelőtt ugyanitt ültem, az új Gibsont pengettem és Tom belépett az ajtón. Tom Kaulitz az én üzletemben. Fantasztikusan nézett ki. Magabiztos volt és rámenős. Egyből randira hívott.

És most az ajtó nyílása újra megzavart.

-          Georg. – ismertem fel vendégemet.

-          Viki. Szia.

-          Hát te?

-          Lina mondta, hogy nézzem meg ezt az üzletet.

-          Gondolhattam volna. – mosolyogtam drága barátnőmre gondolva.

-          Csak nem a tiéd?

-          De bizony. – húztam ki magam.

-          Komoly? Nem is tudtam.

-          Épp az új Fendert próbálom. Ma vettem.

-          Ne. Ez gyönyörű. – nézett a kezemben tartott szépségre.

-          Kipróbálod?

-          Szabad?

-          Hogy ne. – adtam a kezébe.

Elhelyezte a kezében és játszani kezdett rajta. Csak néhányat pengetett, de láttam rajta, hogy nagyon élvezi.

-          Ez hiányzott. – jegyezte meg, mikor befejezte.

Visszaadta a kezembe és körbenézett.

-          Szóval zenerajongó vagy.

-          Mondhatni.

-          Az ott… - indult meg Bill fellépőruhája felé.

-          Igen. És itt vannak még Tom egyik gitárja és Gus dedikált dobverői. Már csak egy fekete-fehér rombuszmintás basszusgitár hiányzik a repertoárból. – vettem elő ártatlanul célozgató nézésemet.

-          A tied. – vágta rá egyből.

Látszólag elvarázsolta őt a környezet. Jó volt látni az arcán az érzelmeket. Pont ezt akartam elérni a betérő vendégeken.

Körbesétált az egész helységben és mindenhol megállt egy-egy szóra. Mikor meglátta Hetfield gitárját elismerően vigyorgott rám. Főleg miután közöltem az összeget, amit kiadtam érte.

-          Mikor van ebédidőd?

-          Én vagyok a főnök.

-          Igaz. – mosolygott. – Eljössz velem ebédelni?

-          Igazság szerint nem akarok elmenni innen. Most jött a szállítmány és szeretem felügyelni a dolgokat.

-          Értem. Persze.

Fogalmam sincs mi ütött belém, de nem akartam, hogy lelépjen úgy, hogy azt hiszi, leráztam.

-          De rendelhetünk ide is kaját, ha gondolod. – jöttem elő ezzel az opcióval.

-          De csak ha nem zavarok.

-          Nem vagy láb alatt. Ha nem borogatsz fel semmit, nem törsz-zúzol, és nem kergeted el a vendégeimet.

-          Oké, majd megpróbálom visszafogni magam.

Már az első beszélgetésünk alkalmával is szimpatikus volt, de most ha lehet még inkább. Kiderült, hogy nem csak a tejivás közös bennünk. Sőt egy másik információ is napvilágot látott.

-          Mikor jöttél hozzánk első nap, azt hittem egy idegen hapsi követ.

-          Így is volt. El akartam kérni a számod mindenképp. Aztán megláttam Tomot és rájöttem, a számod már az övé.

-          Komolyan?

-          Viccelsz? Egy gyönyörű nő a kedvenc számomat üvölteti a kocsijában és közben légdobol nem törődve másokkal? Esküdni mertem volna, hogy az igazira bukkantam annál a sorompónál.

Zavarba hozott. Nálam ez ritka.

-          Bocs. Nem nagyon szoktam megválogatni kinek mit lehet mondani.

-          Azért jól esett. Sokan hülyének néznek, mikor ezt csinálom. De olyan jó felidegesíteni a begyöpösödött népet.

Még talán húsz percet beszélgettünk, de nálam beindult a délutáni forgalom. Matt kiment enni, így én tartottam a frontot.

-          Akkor én megyek. – jött oda Georg két épp fizetésre váró vendég között a pulthoz.

-          Rendben.

-          Otthon találkozunk. – mosolygott.

-          És tényleg. – viszonoztam.