14. rész. Hülye érzés.

Egész nap a medencében punnyadtunk. Bill is átjött. Lináékat hívtam, de a szüleihez mentek családi ebédre. Ők elég sűrűn csinálják ezt. Sokkal inkább családközpontúak, mint mi. És ilyenkor mindig belegondolok, mi miért is nem megyünk el sűrűbben anyumékhoz, vagy Tom szüleihez. Valahogy nem igényeljük a kötelező együttléteket, pedig imádjuk egymás szüleit. Tök jóban vagyunk, sőt a szüleink is találkoztak már kétszer egymással, és nagyon jól kijönnek.

Kora délután egy érdekes téma dobódott fel a srácok között, míg én a gumimatracomon feküdtem és napoztam a víz felszínén.

-          Szóval mit is mondtál haver? Hogy az igazi bulikkal engem vársz. – kérte számon Georg.

-          Tényleg. Még egy igazi bulit sem csaptunk, mióta megjöttél.

-          Pont erre szerettem volna célozgatni finoman.

-          Hát menjünk. – csatlakozott Bill. – A régi ti becsajoztok, én meg ülök egyedül és egy olyan lányt keresek, akivel lehet pár percnél többet beszélgetni vagy két összefüggő mondatnál többet kihúzni belőle.

-          Csúszdapark, pizzázó, korán fekvés. Beöregedtetek, míg nem voltam itt?

Kedvem lett volna csatlakozni a beszélgetéshez, de inkább úgy tettem, mintha nem is figyelnék rá. Nem húzom fel magam. Beöregedtek? Tomnak egyéves kapcsolata van, nem jár csajozni bárokba hajnalig. Ne az én páromat csábítgassa ilyenekre…

-          Tudjátok hova menjünk? – pattant ki Tom fejéből az ötlet. – Emlékeztek arra bárra, ahol úgy leitattuk Gustavot, hogy az asztalon táncolt, és végül csak David közbenjárása miatt nem dobtak ki minket?

-          Mekkora buli volt haver! – pacsizott le Georg barátjával.

-          Az egy másik városban van amúgy. – jegyezte meg okoskodva Bill.

-          Na és? Kocsiba ülünk, átmegyünk, és legfeljebb futárszolgálattal hazajövünk.

-          Vagy ott alszunk. – kontrázott Georg, amire már tényleg erősen viszketni kezdett a tenyerem.

-          Például. – tetszett hallhatóan az ötlet Tomnak.

-          Akkor ma este?

-          Holnap meló. – szontyolodott el Bill.

-          Nem ti vagytok a főnökök?

-          Dehogynem. Hívd Gustavot, menjünk. – indult be Tom.

Jobbnak láttam bemenni a házba. Leszálltam a matracról, kievickéltem magam a lépcsőhöz és szó nélkül besétáltam az ajtón. Mikor megtörölköztem, hallottam, hogy a nappaliban lévő telefonom, csörög. Siettem felvenni, felismertem Lina csengőhangját.

-          Szia. – vettem fel.

-          Szia. Te tudsz a mai buliról?

-          Ez gyors volt.

-          Mi?

-          Alig két perce mondták, hogy felhívják Gustavot.

-          Úgy hallom, nem örülsz túlzottan.

-          De. Repesek.

-          Ugyan. Csapunk egy csajos estét, már úgyis rég volt ilyen. Megy egy rakás olyan film a moziban, amit a fiúk úgy sem fognak megnézni velünk.

-          Nem hisztizek. Nem leszek olyan barátnő.

-          Helyes.

-          De akkor is. Hogy képzeli?

-          Ki?

-          Georg. Az ő ötlete volt, hogy menjenek el, mert már milyen rég csaptak ilyen nagy ereszd el a hajam becsajozós lerészegedős bulit.

-          Csajozni úgy sem fognak, tudod jól.

-          Aha Tom a megbízhatóság mintaszobra.

-          Oké, van okod aggódni, de ha duzzogsz és felhúzod, annál több.

-          Ó most megnyugtattál.

-          Na ne hisztizz. Elmennek, kibulizzák magukat, aztán egy ideig úgysem lesz ilyen megint.

-          Na jó. Akkor majd még beszélünk.

-          Oké. Kinézek egy jó filmet.

-          Rendben. Szia.

-          Szia.

Tíz percet töltöttek még kint a srácok, aztán Tom és Georg bejöttek, Bill pedig hazament.

-          Miért jöttél be? – jött oda hozzám Tom.

-          Telefonáltam.

-          Elmegyünk a srácokkal bulizni. Holnap jövünk. – jelentette be.

-          Jól van.

-          Jól van? – kérdezett vissza. – Ennyi?

-          Miért?

-          Hát csak gondoltam megkérdezed, hova megyünk, minek megyünk, miért csak holnap jövünk haza, miért pont vasárnap este, kivel és mit fogunk ott csinálni.

-          Bulizni fogtok. Gondolom ti négyen. Azt hogy hova mentek és miért, azt hallottam már odakint.

-          És nem baj?

-          Úgy nézek ki?

-          Hát nem.

-          Nincs is baj.

-          Akkor jó. – felelte és láttam az arcán a kétkedést. – Nem tudod, hol a fehér Karl Kani pólóm a kék nonfival és lila felirattal?

-          A mosókonyhában szárad. Tegnap kimosták a lányok. A lila-fehér cipőd pedig a nagyszekrényben.

-          A fejembe látsz. – puszilt meg.

-          Tudom.

-          És te mit csinálsz?

-          Még nem tudom. Linával mozit tervezünk, de még meglátjuk.

Amíg ő elment megkeresni a ruhadarabjait, én bementem a szobába tévét nézni. Egy fél órán át rám se nézett, hallottam, hogy kint nosztalgiáznak, és hatalmasakat röhögnek.

-          Indulunk. – jött be Tom.

-          Jól van. Vigyázz magadra.

-          Baba maradjak? – ült le mellém.

Őszintén meglepődtem ezen a kérdésen.

-          Menj csak.

-          Reméltem, hogy ezt mondod. Csak teszt volt.

-          Vicces.

-          Nem bízol bennem, igaz?

-          Most erre mit mondjak?

-          Azt hogy bízol bennem.

-          Jó lenne azt mondani.

-          Jó kisfiú leszek. – pislogott én pedig elmosolyodtam magam.

-          Érezd jól magad.

-          Az meg lesz.

-          És ne csináljunk ebből rendszert.

-          Tudtam.

-          Mit?

-          Hogy nem tetszik az ötlet.

-          Érdekes lenne, ha tetszene.

-          Tudod, jobb csajom nem is lehetne nálad.

-          Én ne tudnám? Még jobb is, mint amit megérdemelnél.

-          Valóban?

-          Telefont viszel?

-          Persze.

-          Akkor majd azért hívj fel néha, hogy tudjam, élsz még.

-          Úgy lesz.

-          Na menj, mert ha még tovább maradsz, nem engedlek el.

-          Már itt sem vagyok. Na gyere adhatsz egy puszit még. – nagyképűsködött.

-          Ne feszítsd túl.

-          Hát ha nem, akkor nem. – állt fel műbesértődve.

-          Jól van, jól van. – pattantam fel az ágyon és odasétáltam a végébe, ahol elértem őt.

Ő átkarolt és az ölébe vett.

-          Holnap találkozunk. – nézett a szemembe.

-          Már most hiányzol. – suttogtam és megcsókoltam.

Egy hosszú búcsúcsók után letett az ágyra és kiment.

-          Mi az? – kérdezte őt Georg látva arckifejezését.

-          Fura, de rossz itthagyni.

-          Fura?

-          Nem úgy. Csak most valahogy úgy érzem, nélküle nem tudok olyan jól szórakozni.

-          Ezt máshogy látod, amint ott leszünk.

-          Remélem. Hülye egy érzés.