15. rész. Párápolás…

-          Na szia. – puszilt meg belépve az ajtón egy óra múlva Lina.

-          Szia.

-          Nem volt balhé?

-          Dehogy. Sőt. Most először éreztem azt, hogy ha megkérném, maradna itthon.

-          Tom?

-          Nekem is furcsa volt.

-          Talán felnő a feladathoz lassan.

-          Legalább egy valaki.

-          Georgra célzol?

-          Egyszerűen nem tudom, olyan hülyén viselkedett. Az egyik pillanatban még ő a nyugodt jó srác, akinek megfelel a medence szélén ücsörgés, egy kis esti sütögetés. Aztán egyszer csak már neki nem kielégítő az, ami van és kikéri magának, hogy nem buliztak egy igazit mióta hazajött. Mintha ott sem lettem volna, úgy beszélt arról, hogy milyen bulikat éltek meg ott, milyen csajokat szedtek fel.

-          Felhívott engem tegnap késő este. Valami baja volt, találkozni akart velem.

-          És?

-          Holnap együtt ebédelünk. Kíváncsi vagyok, mi baja.

-          Engem annyira nem érdekel.

-          Most azért haragszol rá, mert elvitte Tomot, vagy azért mert beindítja a fantáziádat?

-          Megint vele álmodtam. És tudod egy évvel ezelőtt, mikor még nem volt Tom, ha így gondoltam egy srácra, lefeküdtem vele és ennyi. Utána már nem volt kísértés, nem vonzott az ismeretlen. Most viszont már nem tehetem meg.

-          Van egy olyan érzésem, hogy neki is ez a baja.

-          Mi?

-          Hát te. Vagyis hogy te Tom barátnője vagy.

-          Nem tudom. A tegnap estét együtt töltöttük és a saját autóm anyósülésén vártam, hogy kidumáljon egy csajt a bugyijából.

-          Te megsértődtél? – nézett rám meglepődve.

-          Dehogy. Hagyjuk már ezt. Őt hagyjuk. Tom pedig elment. Egy másik városban bulizik és ki tudja mit tesz és kivel. Az a legszarabb az egészben, hogy nem tudok bízni benne. Pedig szeretnék. De ő Tom. Kétszer csalt már meg. És ez csak az, amiről tudok. De ha nem engedem el, azt gondolja, hogy rövid pórázon van, amitől rájön az öt perc és csak azért is becsajozik, hogy megmutassa, ő pedig független férfi. Az egész egy rohadt csapda, nincs se eleje se vége, a kiút meg olyan távoli, hogy talán sosem jutunk el oda.

-          Sosem fogjátok tudni semmissé tenni, hogy megcsalt. Neked kell túllépned rajta, ő már megtette. Szeret téged és nem fog többé megcsalni. Akkoriban egy csomó problémátok volt külön-külön és együtt is. Most viszont minden klappol.

-          Mindegy. Úgy sem tudom meg.

-          Az igaz. Úgyhogy te is tudod a kiutat. Ha úgy érzed, ez így nem vezet sehová, akkor egy megoldás van. Az pedig számodra nem megoldás, mert szereted őt és nem tudnád elhagyni.

-          Persze hogy nem. El sem tudnám képzelni az életemet nélküle.

-          Akkor hagyd, hagy éljen a barátaival, te meg gyere velem.

-          Nektek miért olyan egyszerű minden Gustavval?

-          Ezt már számtalanszor megbeszéltük. Más a kapcsolatunk, ennyi.

-          A miénket a szex tartja össze a tiéteket a szerelem.

-          Nem úgy értettem.

-          De igen. És részben igazad van.

Sikerült megfelelőképp lehúznunk egymás hangulatát. Melyikünk kapcsolatában van több buktató, melyikünk párja idegesítőbb, melyikünk jövője kilátástalanabb a jelen helyzetben. A végén úgy két óra és három üveg pezsgő után csak nevettünk saját magunkon. Azon, hogy a párjaink most önfeledten buliznak és nosztalgiáznak boldogan, ránk nem is gondolva, mi pedig itt ülünk, és magunkon kívül vagyunk, sajnáljuk egymást, pedig mindketten tudjuk, hogy boldogok vagyunk. Szeretjük őket és ők is minket. Lina keresve se találna még egy olyan férfit, mint Gustav. Gondoskodó, érett, intelligens és mindent megtenne Lináért. Néha talán túl ragaszkodó és túl nyomulós, túl nyálas, de ez nem feltétlen hiba. Az én párom pedig nem túl gondoskodó, inkább úgy mondhatnánk, hogy eljött anyuci házából egy másik nőhöz, aki ügyel rá, hogy mindene rendben legyen. Nem túl érzelgős és ragaszkodó, ami néha kifejezetten zavaró, de mindemellett tudom, hogy bármit megtenne értem és tudom, hogy az együtt töltött egy év alatt rengeteget változott. Értem. Értünk.

„Üres az ágy nélküled… jó éjt. Szeretlek!” – írtam neki az üzenetet, miután Lina elment.

Meglepő módon a válasz egyből érkezett.

„Nagyon ki vagyok. Már csak vizet iszom. Este ápolhatsz ;) Szeretlek!”

Fogadni mernék, hogy egy óra alatt megivott mindent, ami a keze ügyébe akadt. Jellemző. De baj nem lehet, ha ilyen gyorsan visszaírt nekem.

Szörnyű úgy élni, hogy bizonytalan vagyok. Ha nem írt volna gyorsan vissza, arra gondoltam volna, épp egy csaj táncol az ölében. Így hogy gyorsan visszaírt, az első gondolatom, hogy nem kell aggódnom, de az órára tekintve már jócskán túl lehet egy kósza numerán egy idegen csajjal így hajnal háromkor.

Magamat stuffolom, de úgy sem fogok eléállni, megkérdezni kerek perec, mert ugye mi értelme volna. Semmi. Ő berágna rám, kikérné magának én meg nem jutnék előrébb, csak egy veszekedéssel lennék gazdagabb. Így nem marad más választásom, bíznom kell benne. De legalábbis úgy tenni, mintha bíznék.

Az hogy hajnal négyig ébren voltam jelzi, hogy egyáltalán nem foglalkoztam azzal, milyen nap is következik. Hétfő. Fúj hétfő. Lina már nyolckor hívott, hogy ő beteget jelentett, mert egyébként úgy is érzi magát, mint aki haldoklik. Én ezt nem tettem meg.

Végre zavartalanul mászkáltam egy szál bugyiban a lakásban, elkortyolgattam a kávémat – ezúttal duplát – az egyik zenecsatornát bámulva, letusoltam úgy, hogy senkire nem nyitottam rá, aztán beültem a saját autómba és bementem az üzletbe.

Néha annyira jó az önállóság, az egyedüllét. Én amúgy is szeretek egyedül lenni, és most hogy hárman lakunk a házban, ez nem igazán megy.

Tom délben hívott, hogy az ágyában fetreng és várja, hogy hazacipeljék.

Már előre tudom az estémet. Hazaérek, ő már otthon kínlódik, és nekem sajnálnom kell. Körbe kell ugrálnom, és véletlen sem mondhatok semmi olyat, ami arra utalna, hogy baromság volt szerintem annyit inni.

Már három óra is elmúlt, mikor Lina dobott rám egy sms-t:

„Beszéltem Georgal. Nagyon bír téged és ő is látta, ahogy te zuhanyzol J Úgyhogy csupán kellemetlen a szitu, semmi több. A tegnapi buliról annyit tudok, hogy Gustav ismét az asztalon táncolt, Tom nem sok mindenre emlékszik, Georg pedig verekedett, mert a részeg Bill rossz kocsi volánja mögé pattant a sajátja helyett. Később beszélünk, de ma már páromat ápolom… puszi”

„Annyi az infó, hogy nem tudom, min akadjak fenn. Meztelenül látott? Nem baj, nem vagyok szégyenlős :P Na jó ápolgatást, szerintem nekem is az lesz a sorsom, ha már „végre” hazaérek. Csóók”

Mikor beléptem a házba, valahogy túl nagy csend volt.

-          Alszik. – nyöszörgött Georg a kanapéról.

-          Szia. – köszöntem vissza, nem leplezve ellenszenvem. – Csinálok neki limonádét, azt bírja ilyenkor inni.

-          Jó neki.

-          Hogy érted?

-          Van egy gondoskodó barátnője. Figyelj. Bocs, hogy olyan erőszakosan elrángattam őt tegnap, de…

-          Ne magyarázkodj. – tereltem, és igyekeztem nem elhűlve állni bocsánatkérése előtt. – Veled mi történt? – érdeklődtem, mikor megláttam, hogy fel próbál állni, és kezére támaszkodva felszisszen.

-          Hosszú történet. Elég annyi, hogy Bill beszállt egy autóba, amiről azt hitte, hogy az övé. A tulajnak nem tetszett Bill a vezetőülésen, nekem meg nem tetszett a hangnem, amit Billel szemben megengedett magának.

-          Jó neki.

-          Hogy érted?

-          Van egy gondoskodó barátja.

Mosolygott. Tudta, hogy nem haragszom és már én is tudtam, hogy nincs okom haragudni. Ha Tom elmegy és megcsal, az nem Georg hibája lesz. Hanem az enyém és Tomé. De főleg inkább Tomé.

-          Gyere, van egy rakás fáslim, merevítőm, meg amit csak akarsz. Ínhüvelygyulladásom volt a bal csuklómban és azóta egy évben két-három alkalommal szükségem van ilyenekre.

Már csak arra kellett emlékeznem hova tettem. Beugrott legutóbbi szenvedéssel töltött hetem, mikor még nem volt ilyen rekkenő hőség, de már ki lehetett ülni a teraszra. Ebből eszembe jutott, ahogy ott ültem a hintaágyon és levettem végre a kötést, ami már halálra idegesített, majd beraktam a többi mellé a dobozába. A dobozt pedig a konyha egyik szekrényébe rejtettem.

Georg felült a konyhapultra én pedig megálltam vele szemben, így kényelmesen elértem a karját.

-          Tartsd egyenesen és úgy, hogy kényelmes legyen. Rárakom ezt a merevítőt, nem nagyon fogod tudni mozgatni.

-          Oké. – fogadott szót.

-          Szóval verekedős vagy?

-          Nem jellemző. Csak ha bátorra iszom magam.

-          És Tom nem csatlakozott?

-          Tom azt se tudta ő hol van, nem hogy az öccse.

-          Hát alaposan kibuliztátok magatokat.

-          Az biztos. De néha kell egy ilyen is.

-          Majd egyszer kipróbálom.

-          Megversz valakit? – húzta ajkait ismét mosolyra.

-          Előfordulhat. Kész is. – végeztem utolsó simításokat a kötésen.

-          Köszi.

-          És legközelebb azért hagyd, hogy Bill megvédje magát.

-          Persze! Mi lenne szerinted belőle?

-          Tanulna az tuti. Ő mindig bajba sodorja magát, mert majd Tom úgyis megvédi. Most már te is.

-          Nem csíped Billt? – nézett rám kérdően.

-          Imádom Billt. De még én is hamarabb megvédem magam, mint ő.

-          Baba! – kiabált Tom a hálóból.

-          Megyek. – közöltem Georgal.

-          Rendben. Ezt pedig köszönöm szépen.

-          Igazán nincs mit.