16. rész. Na kezdődik.

A könyvelőm másnap nem túl jó hírrel kecsegtetett. Úgy vélte, ha a legutóbbi két szerzeményemért nem utaztam volna el egész Amerikáig és nem licitálom túl az összes vásárlási szándékkal érkezőt, akkor most lenne pénzem a tervemre. Mivel az ilyen utólag jött okoskodásokkal nem sokra megyek és szerény véleményem szerint a Hatfield gitár igenis megérte a pénzét, így megkértem, kalkulálja át a dolgokat, mert nem mondok le a bővítésről.

Felkínált egy másik lehetőséget. Nem a mellettem lévő üzlethelységet veszem meg, mert az nagyon drága. Eladom a sajátomat és veszek egy nagyobbat. Talált is az ingatlanosom egy galériás és alapterületében másfélszer akkora helyet, mint a mostani. De saját tőkéből még így sem jöhet létre, és előbb meg kéne azt venni és csak utána eladni a mostanit. Hát mit mondjak, nem dobott fel túlzottan ez a hír.

Tudtam, ha otthon dühöngök ezen, Tom felhúzza magát és abból csak veszekedések sorozatát kezdjük el. Ezért mikor a telefonban csütörtök reggel azt mondta, Georg elutazik egy pár napra, nagyon megkönnyebbültem. Így lehetek újra magányos a házban, ha nincs otthon Tom, kiülhetek a nappaliba egyedül töprengeni, mikor alszik és így tovább. Végre a régi kettesben lét. Mikor ezt így Linának előadtam, jött megint az idétlen vihogásával, miszerint és más miatt is örülök, hogy Georg egy pár napig távol lesz. Igazán örülök, hogy ezzel szívat, de van egy teóriám az üggyel kapcsolatban. Lina élvezi, hogy ezt csinálja velem, mert így rám „tukmálja” azt a pasit, aki neki örök kísértés a kezdetek óta. Én azért Lina érdekében remélem, hogy hamar abbahagyja. Lehet, hogy jó pasinak tartom új lakótársamat és lehet, hogy beindította már párszor a fantáziámat, lehet, hogy a  kelleténél kétszer többször álmodtam már vele és lehet, hogy úgy gondolom, ha nem Tommal lennék, már rég átadtam volna magam a kísértésnek, de ez a magán ügyem, nem szeretem, ha kinevetnek, és még jobban nem szeretném, ha esetleg egyszer valahogy Tomig is eljutnának ezek a gondolatok. Nem akarom elveszíteni… tartok tőle, hogy a legjobb barátját választaná helyettem… Igen, sajnos néha ezt gondolom. És van mire alapoznom, hisz ismerem őt. Lehet, hogy szeret engem, de bármikor talál egy új lányt. Neki megfelelne az az élet is, hogy röpköd virágról virágra.

Szerencsére Tomnak nagyon jó hete volt. Nagyon megy a szekér, és egyre jobban keresnek Billel karöltve. Így nem faggatózott, mi bajom, én miért vagyok annyira ideges, mikor neki annyira jó kedve van.

Mikor lefeküdt aludni, kimentem a konyhába számba venni a lehetőségeimet egy bögre tej mellett. Tegnap elég rosszalló pillantásokat vetettem Georg felé, mivel este ezt a kis rituálét kihagyni kényszerültem. Mikor nyitottam a hűtő ajtaját, a polcokon sehol nem volt a megszokott üveg tejem. Tejünk már ugyebár…

Mivel most jutott ez eszembe, már-már reménytelenül nyitottam újra ki a hűtőt. Tuti nem vásárolt újat. De a remény hal meg utoljára.

Az egyik polcon egy üveg tej ácsingózott rajta egy cetlivel. „Sajnálom, elszúrtam. Megbocsátasz? Egészségedre J G”

Gyermekded mosoly ült az arcomra, ami valahogy belülről jött és nem tudtam elfojtani. Úgy döntöttem ez megér egy sms-t. Még egyszer sem hívtuk egymást és nem is írtunk a másiknak, nem is volt szükség rá. Tom telefonjából néztem ki most a számát, hogy írni tudjak neki.

„Persze, hogy megbocsátok. Ki vagyok engesztelve!! Köszönöm”

Letettem a telefonom a pultra és elővettem a bögrémet. Épp töltöttem bele, mikor a telefonom üzenetjelző hangja megszólalt. Félbehagytam az öntést és gyorsan a telefonomért nyúltam.

„Reméltem, hogy ezt mondod. Én is épp tejezem, fura így magányosan. Már egész megszoktam, hogy van kivel élni ennek a mások által kicsit furcsának tűnő megszokásnak.”

Teletöltöttem a bögrém, leültem az asztalhoz, az ölembe húztam a lábaim, és pötyögni kezdtem a választ. Hirtelen semmi gondom nem volt, totál megfeledkeztem róla.

„És mikor jössz haza? Hány magányos tejivó fél órát kell eltöltenem addig?”

„Még egyet. Szombaton érkezem, viszek kakaóport és kirúgunk a hámból! Mit szólsz?” – mikor ezt megkaptam, elnevettem magam. Mélyről jövő, őszinte, felszabadult nevetés. A telefon újra csipogni kezdett. Még egy üzenet.

„Apropó ez jól esett. Haza… Jó tudni, hogy így gondolod.” – elkomolyodtam.

Haza. Tényleg ezt írtam. Megszokásból? Lehet, mert magától jött, természetesnek tűnt. Közel érzem magamhoz őt, és ezt nem tagadhatom. Megkedveltem.

„Itt itthon vagy, hazavárunk. Hozd a kakaót, benne vagyok. Most viszont már megyek, mocorog a góré J Szép álmokat.”

„Üdv a górénak! Szép álmokat, neked is! Holnap ugyanekkor ugyanitt?”

Elgondolkodtam. Előre megbeszélt sms-ezgetés az éjszaka közepén, mikor Tom alszik. Ez egy titkos szövetkezés kettőnk közt, ami felrúgja az erkölcsi határaimat. Mármint fordított esetben, ha Tom csinálná ezt egy barátnőmmel, én tuti balhét csinálnék belőle.

De mi baj lehet? Csak nem unatkozunk, ennyi az egész.

„Ám legyen, én itt leszek J Jó éjt!”

Nem jött már válasz. Megittam gyorsan a maradék kis tejem a bögre aljáról és bevonultam Tom mellé aludni.

Elhatároztam. Erről nem beszélek Linával. Tudom mit mondana, tudom hogy reagálna, nincs rá szükség. Túlmagyarázza és ettől én újra feszült leszek, és úgy gondolok az egész dologra, mintha rossz dolgot tennék, holott semmit nem teszek.

-          Baba meddig dolgozol ma? – keltett fel reggel Tom.

-          Fogalmam sincs. Matt van a boltban, én megyek a dolgomra. Lehet elmegyek apuékhoz.

-          Minek?

-          Mert már rég voltam.

-          Tőle elfogadsz kölcsön? – esett le neki.

-          Ne kezdjük.

-          Na jó, most mi van?

-          Az van, hogy eladom a boltot és veszek egy nagyobbat. De előbb meg kell vennem az újat, és csak utána adhatom el a régit. De még az sem jön össze saját tőkéből.

-          Ne kérj apádtól. Légy szíves. Fogadd el tőlem. Tudod mit, nem is kölcsön. Megveszem szülinapodra, úgyis hamarosan lesz.

-          Édes vagy, de tudod, hogy nem fogadom el.

-          De ha megveszem, nem mondhatod, hogy nem kell. Én nem tudok mit kezdeni majd vele és már te sem tudod megvenni, mert már én leszek az új tulaj.

-          Kedvellek. – bújtam hozzá.

-          Gondold át legalább. Olyan rossz látni, hogy mennyire szeretnéd. Én mindent megadok neked, amire csak szükséged van. Ha egyszer szakítunk sem kell visszaadnod.

-          Hát kössz. Ezzel nem vágtad haza az egészet. – távolodtam újra el.

-          Most mi van?

-          Ó semmi. Jó nap mint nap szembesülni azzal, hogy nem tervezel hosszú távra.

-          Na kezdődik. – húzta a száját. – Tudtad milyen vagyok egy évvel ezelőtt. Az első randin hamarabb szexeltünk, mint tudtuk volna egymás vezeték nevét.

-          Csoda hogy most már tudod. – keltem ki az ágyból sértődötten.

-          Persze, hogy tudom. Novak. – vigyorgott.

-          Baromi vicces.

-          Ha látnád magad, neked is az lenne.

-          Te mekkora paraszt vagy.

-          Ugyan. Eltúlzod.

Tudta. Tudta, hogy a legjobban azzal idegesít fel, ha viccet csinál a veszekedésből. Megalázó módon vigyorog, miközben én forrongok.

-          Na jó, mit vársz, mit mondjak? Hogy biztos örökké együtt leszünk?

-          Legalább ne gúnyolódnál. Ha nem szeretnélek, már rég egy olyan pasi mellett lennék, aki hajlandó elképzelni velem a jövőjét.

-          Na hát akkor mekkora szerencse, hogy szeretsz. Mekkora mázlista vagyok.

-          Menj a francba! – vágtam be magam után teljes erővel az ajtót úgy, hogy a falon mellette lévő két kép a földre zuhanva tört darabokra.

-          Gratulálok. – jött ki Tom kárt felmérni.

Kedvem lett volna kiabálni vele még egy sort, de csörögni kezdett a telefonja.

-          Szünet. – gúnyolódott tovább, majd bement a szobába és felvette. – Csá, mi van? --- Hol lennék? --- Ja, szokásos. --- Virág, bonbon és estére no para. --- Na ne kezd te is. --- Öcsi, ne szólj bele a nagyok dolgába. --- Oké, szevasz. – tette is le.

-          Ne törd magad, nem kell a szaros békítő ajándékod. – közöltem vele felháborodva az imént hallottakon.

-          Ki mondta, hogy neked lesz? – kérdezte vissza gusztustalanul idegesítően mosolyogva.

-          Na jó. – löktem őt arrébb, hogy a szobába jussak és kivettem egy kisebb bőröndöt a szekrényemből.

Beledobáltam pár ruhát, miközben ő csak állt, az ajtófélfának támaszkodva és szó nélkül nézett. Arra gondolt, úgysem viszem végig a tervem. Mikor behúztam a cipzárt, belebújtam a melegítő nadrágomba, felvettem gyorsan egy kezem ügyébe akadó pólót, felkaptam a táskát, újra át kellett valahogy haladnom rajta, így megint csak meglöktem. A kis táskámba bedobtam a telefonom, elővettem a slusszkulcsomat és belebújtam az edzőmbe.

-          Most ez komoly? – kérdezte megkomolyodva.

Nem válaszoltam, már csaptam is be magam mögött az ajtót. Bedobtam az anyósülésre a táskákat, beszálltam és kövér gázzal tolattam is ki az útra. Gyorsan egyesbe tettem és már ott se voltam.