17. rész. Lináéknál nincs tej.

Iszonyú ideges voltam. Tervem nem volt, hova menjek, de megint annyira felhúzott, hogy nem láttam más kiutat. Gyűlölöm, mikor ilyen lenéző. Gyűlölöm, hogy neki mindig könnyebb. Ő csak dobálózik ilyen szavakkal, hogy egyszer szakítunk, én meg két nappal előbb ecsetelem a legjobb barátnőmnek, hogy élni nem tudnék nélküle. Gusztustalanul kiszolgáltatottnak érzem magam ebben a helyzetben.

Linához mentem. Mikor ajtót nyitott és meglátta a bőröndöt a kezemben, legörbült a szája és átölelt. Nem kérdezősködött, beengedett és csinált egy kávét. Amint vettem pár mélyebb levegőt és úgy éreztem, el tudom már mondani dühkitörés nélkül, mi történt, tálaltam az eseményeket.

-          Ez mekkora bunkó! – dühöngött, miután végigmondtam.

-          Elegem van. Nagyon nagyon elegem.

-          Tudod, hogy ő ilyen. Ne vedd mindig magadra.

-          De egyszerűen megőrülök ettől. Velem van a baj! Nem vagyok olyan nő, akivel leélné az életét. Még egy év után sem értem el.

-          Na ezt ne mond. Tom összeteheti a két kezét, hogy ilyen barátnője van. Ne feledd, hogy visszakönyörögte magát mindkét megcsalása után. Kellesz neki, csak nem tudja kimutatni.

-          De így nem lehet leélni egy életet.

-          Sajnálom.

-          Most nem akarom látni.

-          Természetes, hogy addig maradsz, ameddig csak akarsz.

-          Köszönöm. – sóhajtottam. – Ő az. – forgattam szemeim, mikor megcsörrent a telefonom.

-          Felveszem. – vette ki a táskámból. – Szia. --- Nem akar, hagyd most. --- Gondolod? Szerintem nem. --- Ameddig csak akar. --- Ne gyere. --- Mert bunkó voltál. Jó lenne, ha leszállnál a földre! --- Megmondom. Szia. – tette le.

-          Mi az?

-          Beszélni akart veled. Aztán kérdezte, meddig maradsz szerintem. Ide akart jönni, aztán megkérdezte, miért vagyok én is ilyen vele. És azt üzente, hívd fel, ha lenyugszol.

-          Látod? Szerinte én húztam fel magam ok nélkül. Ő természetesnek veszi, hogy ha lenyugszom, felhívom őt és hazamegyek.

-          Mondom. Addig maradsz, ameddig jónak látod. Hagy gondolkodjon ő is el egy kicsit.

-          Nem arról híres.

-          Nem. Hanem arról, hogy majd felhív, ha te nem hívod és a kedvenc virágodra egy vagyont költ, aztán bocsánatot kér és eléri hogy minden elfelejtődjön.

-          Erről szól a szerelem?

-          Mindenki máshogy kezeli.

-          Mindegy Lina, köszi, hogy itt maradhatok.­

-          Bármikor. De most megyek dolgozni.

-          Menj csak, elleszek.

-          Öt körül hazaérek, de hívj, ha van valami.

-          Én is megyek a dolgomra, csak kicsit lenyugszom.

Tom nem hívott napközben, én pedig próbáltam elterelni a figyelmem. Tudtam, hogy ha tovább idegesítem magam, olyan döntést hozok, amit megbánhatok hamar és akkor már nincs visszaút. És nem akartam rossz döntést hozni. Nem akarok én szakítani vele, csak azt akarom, hogy érezze, elveszíthet. Érezze, hogy mennyit jelentek neki, ha nem vagyok ott.

Nem mentem el apuékhoz, nem volt kedvem vele is összeveszni a pénz dolgon. Ő a másik véglet. Míg Tom kölcsönt nem is számba véve csak úgy nekem adná azt a halom pénzt, addig apu úgy adna kölcsön, hogy be akarna inkább szállni. Mindig büszke volt, hogy egyedül véghez vittem az álmom, külső segítséget nem kérve senkitől. Anyu szerint féltékeny is volt rám sokszor, mert ő ennyi idősen még távolról sem érintette álmának megvalósítását.

A mai idegállapotomban eljutottam arra a szintre, hogy lesz, ami lesz, nem érdekel.

„Most komolyan nem jössz haza?” – jött ez az sms Tomtól hét óra körül, mikor épp vacsiztunk Lináékkal.

„Most komolyan.” – pötyögtem a választ villámgyorsan.

Már csörgött is a telefonom. Erősen elgondolkodtam felvegyem-e. Lina nemet, Gustav igent bólogatott. Felvetem.

-          Szia.

-          Ne csináld már. – szólt bele köszönés nélkül.

-          Hagyj most légy szíves.

-          Érett hozzáállás.

-          Elegem van. Minek legyek ott, ha csak gúnyolódsz velem? Te gúny űzöl abból, hogy engem bánt, amit csinálsz velem.

-          Mit csinálok veled?

-          Komolyan kérded? Mert akkor leteszem, és gondolkodj el.

-          Túlzásba viszed. Csak annyit mondtam, hogy ha egyszer szakítunk. Ott volt az a ha. Azért mert nem kérem meg a kezed egy év után, már nem is gondolhatom komolyan a kapcsolatunkat? Szerinted veled lennék még? Házat vettünk volna közösen? Gondolkozz már.

-          De miért nem tudsz elkerülni olyan beszólásokat, amivel tudod, hogy megbántasz?

-          Mert te szinte mindenen megbántódsz. Üzletet akartam venni neked és ahelyett, hogy megköszönnéd, besértődsz egy hülye beszóláson. Nem azt mondtam basszus, hogy szakítani fogunk, hanem hogy talán egyszer esetleg elválnak útjaink. Persze nem gondoltam erre és eszem ágában sincs megválni tőled, mert tudod jól, hogy szeretlek.

-          Tom hagyj most egy kicsit, jó?

-          És mire várjak? Arra, hogy mikor jössz végre haza? Vagy arra, hogy egyáltalán hazajössz-e. Baba tudod jól, hogy nem vagyok az a típus, akivel lehet ilyeneket csinálni. Ha elmész, elmész, ne nekem kelljen már utánad járkálnom.

-          Nem kell. Szia. – tettem is le.

Nem ecseteltem nekik a beszélgetés Tomra eső részét. Nagyjából levették a lényeget.

Nem sokat aludtam. Mikor lefeküdtem, eszembe jutott Georg. A tegnap tett ígéretem. Kimentem hát a konyhába a telefonommal és átkutattam a hűtőt. Tej sehol. De az üzenet azért megérkezett.

„Jó estét tejivó partner! Mi újság ott nálad?”

Leültem és válaszoltam.

„Lináéknál nincs tej… de neked azért egészségedre.”

„Lináéknál?”

„Hosszú sztori. Ma itt alszom. De már megbántam, ezek nem isznak tejet.”

Egy ideig nem jött válasz. Aztán egy pittyogás jelezte új üzenet érkeztét. MMS. Georg ül egy asztalnál, szokás szerint póló nélkül és egy pohár tejjel a kezében vigyorog. Alatta az üzenet:

„Megosztom veled az enyémet J”

Az a tegnap esti vigyor újra kiült az arcomra. Néztem a képet, és nem tudtam, mit válaszoljak. Fel akarta dobni a kedvem, pedig a legjobb barátjával vesztem össze. Nyilván tudja, hogy amiatt nem alszom otthon, nem hülye. És fel akart vidítani. Nem beszélve arról a látványról, ami élőben fogad engem esténként és a képen is egész jól mutat.

„Köszönöm szépen! De most már lefekszem. Viszont neked köszönhetően, kicsit jobban fogok aludni. Szép álmokat!”

„Akkor már megérte ma felkelnem. Velem sem jobb a helyzet, de most nem zúdítom rád. Ha holnap otthon leszel – amit remélek – bepótoljuk! Csodaszép álmokat neked is!”

„Hogy érted? Mi történt?”

„Kedves az érdeklődésed J Úgy néz ki, még mindig nem találtam meg a célom, ez egy kicsit visszavett az életkedvemből. De nem adom fel. Valaki azt mondta nekem, ha kihisztizi magát, már jobban is látja a helyzetet, és tovább indul… Hát én is ilyen vagyok. A hiszti már meg volt és elterelted a figyelmem. Úgyhogy holnap OTTHON találkozunk ;)”

„Kitartás! Várunk HAZA! Jó éjt!!”