18. rész. Háromszáznyolcvan.

Csak forgolódtam. Utálok egyedül aludni, már egész hozzászoktam, hogy Tom illata lengi be a szobát és azzal az orromban merülök álomba. Ez ragaszkodás? A megszokás az, ami nem enged menekülni egy kapcsolatból? Egy órányi forgolódás után már tudtam a választ. Ez még mindig szerelem. Mert igen, szeretem őt. Lehet, hogy a kapcsolatunk korántsem tökéletes, lehet, hogy nem maradunk együtt életünk végéig, de attól még miért ne tölthetnénk együtt az időt addig is, ha szeretjük egymást? Igaza van Tomnak abban, hogy nem kell kényszeresen a jövőt tervezgetni csak mert már egy éve egy pár vagyunk. Jön majd minden magától, legyünk lazábbak, mert még fiatalok vagyunk.

Hívtam. Nem vette fel. Tuti nagyon be van rágva rám, tiszta idiótán viselkedtem. Az agyára megyek a hülyeségeimmel.

Lábujjhegyen osontam ki Lináék házából. Beültem a kocsiba és azzal is a lehető legkisebb zajcsapással indultam útnak. Ahogy kikanyarodtam az utcájukból, azért már rátapostam a gázra.

A házunktól Lináék házáig egy bő öt perces út vezet. A kétszer két sávos főúton ilyenkor este egész kevés autó jár, így könnyen kiszúrtam a szembe jövő nagytermetű Escalade-et. Tom rendszámával. Erőteljes dudálásba kezdtem és mikor elhaladtunk egymás mellett, már ő is lassított. Tudtam, hogy ő az. Gyorsan hívtam is, de megint nem vette fel. A következő lejárónál vissza is fordultam, ő pedig ott állt nem messze elakadás jelzővel az út szélén.

-          Te mit keresel itt? – kérdeztem, mikor leparkoltam mögötte és kiszálltam.

-          Hozzád indultam. Te merre mentél? – kérdezte gyanakvóan.

-          Haza.

-          Ó hogyhogy? – mosolyodott el.

-          Úgy hogy te vagy a legszerencsésebb ember a földön.

-          És megint nem vártad ki, míg erre én is rájövök. – vágott a szavamba.

-          Jaj ne gúnyolódj tovább.

-          Ha emlékeim nem csalnak… - nyúlt be kocsijának anyósülésére. – Ez a kedvenced, amivel se perc alatt leveszlek a lábadról. – Emelt ki egy hatalmas fehér rózsákból álló csokrot.

-          Tudtam, hogy virággal akarod majd elintézni.

-          Ha türelmesebb lettem volna, megspórolok egy kisebb vagyont. – nyitotta ki a hátsó ajtót, és én benéztem.

Szinte az egész kocsi tele volt fehér rózsával.

-          Háromszáznyolcvan szál. – magyarázta. – Annyi napja vagyunk együtt.

Egy hosszú percig csak bámultam a virágokat letaglózva.

-          Ne haragudj, hogy olyan idiótán viselkedtem. – fordultam újra felé.

-          Nyugodtan megpróbálhatsz kiengesztelni. – húzott magához.

-          Azon leszek, ígérem. – öleltem át.

-          Ez mindig bejön. – jegyezte meg, de ezúttal csak nevettem az egészen.

-          Ismersz.

-          Az a helyzet kislány, hogy te is engem. Ne lépj le, oké? Inkább kiabálj, vagy üss le. De semmiképp se lépj le. Üres a ház nélküled.

-          Nem csak az ágy?

-          Ne reklámozd azért, de szexre nem is gondoltam, mikor az járt a fejemben, hogy hiányzol.

-          Akkor hazamegyünk?

-          Amint megkapom a bocsánatkérő csókomat.

-          Megint túlfeszíted.

-          Akkor nézz be újra a kocsiba.

-          Szeretlek. – néztem a szemébe.

-          Meg tudlak érteni. – suttogta egész közel az arcomhoz.

-          Na. – biggyesztettem le alsó ajkam.

-          Én is szeretlek.

-          Nem érdekel, ha azt hiszed, nem fogsz életem végéig szeretni. Úgyis azon leszek, hogy elérjem.

-          Jó úton haladsz egyébként.

-          Csókolj már meg. – kérleltem és feladva a várakozást birtokba vettem csak nekem járó ajkait.

Ez megint olyan csók volt. Amilyen a mi csókunk. Egy pillanat alatt beindulunk, és sokkal többet akarunk.

Tudtam, hogy semmi sem fog változni, tudtam, hogy nem léptünk semmiféle szintet. De tudtam, hogy jó ez így, és ha ezt tudja nekem nyújtani, nekem akkor is kell.

Rossz volt korán kelni. Főleg amiért nem sokat aludtunk.

-          Maradjunk itthon. – kérlelt édesen Tom, mikor kinyomtam az ébresztőmet.

-          Nem lehet.

-          Nekem lehet. Akkor neked is. Beszélek a főnököddel, eddig mindig tudtam rá hatni. – bújt a nyakamhoz.

-          Gyere velem.

-          Hova?

-          Megnézem a másik üzletet.

-          Nem kell távol tartanom magam a munkádtól?

-          Csak az anyagi hátterétől.

-          Hát rendben. De még lustálkodjunk egy pár órácskát.

-          Jól van. – bújtam hozzá.

-          Helló! – hallottuk kintről. – Haver! – kiabált tovább.

-          Megjött Georg. – állapította meg Tom.

Na ez az érzés nem tetszett. Több gondolat támadott meg egyszerre. Az egyik enyhe lelkifurdalás volt az esti üzenetezgetésekkel kapcsolatban. A másik egy sokkal inkább meglepőbb érzés volt. Ahogy meghallottam a hangját egy furcsa izgalom jött rám. Nem tudom megmagyarázni, de nem is akarom.

-          Nem akarok felkelni. – nyavalygott Tom.

-          Be fog jönni?

-          Nem jön be, mivel tudja, hogy itt vagy.

És tényleg. Én mondtam neki, hogy nem alszom itthon, de talán Tom nem említette. Ha Georg meglepődik azon, hogy itt lát, és nem Tomtól tudja… na ez az. A kombinálás. Nem kellett volna az sms tejpartiba belemennem.

Nem jött be. Tom kikiabált neki, hogy alszunk.

Még egy kicsit több mint egy órát lustálkodtunk, aztán nagy nehezen rávettem Tomot, hogy mozduljunk ki, mivel én mindenképp szeretném látni az üzletet. Mivel Tom jó fej és szereti az idejét a legjobb haverjával tölteni, elhívta Georgot is.

Fejben már ahogy beléptem láttam magam előtt a kész boltomat. Nagyon feldobott az egész. Georg adott itt is pár tök jó ötletet, míg Tom csak ült és vigyorgott, mennyire beindultam. Hazafelé a kocsiban láttam rajta, hogy gondolkodik. Mint minden más embernél ennek két kimenetele lehet. Jó vagy rossz. De arra nem gondoltam, amivel végül elém állt. Vagyis elénk.

-          Van egy tök jó ötletem. – kezdett is bele, mikor a hátsó kertben ücsörögtünk a hétvégi programot tervezve.

-          Ki vele. – próbáltam gyorsítani a folyamatot.

-          Nos nem fogadod el a pénzem ugye. De valahogy szerezned kell. A könyvelőd ötlete, miszerint egy befektetőt kéne befogadnod, nem tetszett. Másrészről ismerek egy megbízható pénzes pasit, akinek hasonló álmai vannak, mint neked és épp nem tudja, mit kezdjen magával. Szóval ha befektetőnek nem is, de itt van Georg társnak.

Padlót fogtam. Mert az egy dolog, ha az agyament ötletét előadja négyszemközt. De úgy, hogy itt van Georg? Ezt mégis hogy?

Georgra néztem, kíváncsian fürkésztem, vajon milyen reakciót vált ki belőle ez az egész. És gondosan ügyeltem arra, hogy az én arcomról semmit ne tudjanak leolvasni.