19. rész. A társam.

-          Na mi van? – kérdezte Tom, látszólag meglepve azon, hogy egyikünk sem reagált egyből hatalmas ötletére.

-          Szerintem mindkettőnket kellemetlen helyzetbe hoztál haver. – jegyezte meg Georg.

-          De most miért? Baba?

-          Én… ez… ez nem így működik. – próbáltam a legdiplomatikusabban kifejezni magam.

-          Hogyan?

-          Igaza van. – kelt a védelmemre magyarázat nélkül Georg.

-          De haver. Egyértelmű, hogy mit akarsz ezer éve. Egy olyan boltot, amit Viki nyitott. Ilyened már nem lesz ugye, mivel nem lehetsz konkurencia a csajomnak ez alap. Te meg baba befektetőt keresel, másképp nem jön létre az átalakítás, amit szeretnél. Georg jó fej, megbízható. A legjobb haveromnál úgy sem találnál jobb partnert.

-          De mi nem vagyunk a legjobb haverok. Ne haragudj Georg. – álltam fel.

-          Értelek.

-          Legalább gondolkozz el rajta. Láttam, hogy beleélted ma is magad és láttam, hogy Georg adta az ötletek javát. A saját terveit, amit megálmodott, neked adta.

-          Mit szólnál, ha minden előzmény nélkül idehoznám a nővéremet, hogy beajánljam a cégedhez? Kábé annyira vagytok jóban, mint mi. Sőt még annyira sem. Ha most azt mondom, nem szeretném a barátodat a cégembe, megsértődne ő is és te is.

-          Túl bonyolítod. Georgnál ott a tőke, nálad az amibe fektetni kell. Mi sem egyszerűbb. Úgysem bírod egyedül, tudom.

Az észszerűsége talán jobban zavart, mint az, ahogy tálalta hirtelen az egészet. Jó ötlet lenne Georgal dolgozni úgy, hogy még a házamban is zavarba hoz a jelenléte? Ne keverjem a magánügyeimet az üzletbe? Gondolkozzak úgy, mint Tom, hogy Georg csupán egy hozzáértő pénzforrás?

-          Üljetek le, beszéljétek meg. Én megyek, el kell intéznem pár telefont. – hagyott ott minket, én pedig visszaültem.

-          Ne haragudj, nem ellened szólt. – mentegetőztem.

-          Tudom. Te ne haragudj. Ez totál kellemetlen volt.

-          Te mit szólsz?

-          Nem biztos, hogy kéne erről tudnod.

-          De mond el. Kíváncsi vagyok rá.

-          Iszonyú jó ötlet. – mosolygott. – Egy hangszerbolt az álmom. Szívem-lelkem beletenném és annyi pénzt, amennyire csak szükség van.

-          És társak lennénk?

-          Bevennél engem társnak? Én értem a te szemszögedet. Egyedül belevágtál, egyedül értél el mindent és egy tök idegen meg beszáll a semmiből, mert nem tudod egyedül folytatni.

-          Te végülis nem vagy idegen. – mosolyodtam el magam mostmár én is.

Arra gondoltam, ő miért érti, amit gondolok úgy, hogy még mondanom sem kell? Őszinte és megértő.

-          Ne vegyél be azért, mert Tom a legjobb barátom.

-          Tom független az én üzletemtől.

-          Miért érzem úgy, hogy te benne lennél?

-          Mert talán benne lennék.

-          Ne már. – hökkent meg.

-          Miért? A terveid fantasztikusak és tudom, hogy olyan lelkesen csinálnád, mint én. Nem vagy idegen és amit eddig ismerek belőled, az szimpatikus.

-          Azért jobb lenne, ha már évek óta ismernél.

-          Ki tudja? – nevettem.

-          Na jó. Mostmár akkor el kezdem fényezni magam, mert megcsillogtattad a reményt előttem.

-          Gyere el egy állás interjúra. – komolytalankodtam.

-          Komolyan bevennél? – hitetlenkedett még mindig, amit iszonyú édesnek tartottam.

-          Szigorúan persze. Tomot maximálisan kizárva, rendesen ügyvéddel lepapírozva, határokat meghúzva.

-          Egyértelmű.

-          Amennyivel beszállsz, annak arányos része a tiéd. Mint egy társtulajdonos. Viszont szeretném megtartani azt, hogy ez az üzlet az enyém.

-          Természetes.

-          Vágjunk bele.

-          Komoly?

-          Szeretnéd?

-          Nagyon. – bólogatott lelkesen.

-          Most Tom el lesz szállva magától, hogy ez az ő ötlete volt.

-          Köztünk szólva megjegyezném, hogy Tom ennél jobban már nem tud elszállni.

-          Van benne valami.

-          Na mi van? – jött vissza Tom.

-          Semmi. – vágtuk rá egyszerre.

-          Hű de nagy az egyetértés.

-          Az ötlet nem rossz. De ne hidd, hogy a te érdemed.

-          Szóval társak lesztek?

-          Úgy néz ki.

-          Ez volnék én. – húzta ki magát beképzelt képet vágva.

-          Mondtam. – forgattam szemeim.

Hirtelen jött, igen. Nem volt túl átgondolt, igen. Jó ötlet volt, igen. Biztos, hogy jó vége lesz? Nem. Vagyis nem tudom.

Georg lesz a társam. Ez jó. Ő jó.

Hamar elterelődött a gondolatom. Hisz megcsinálhatom, amit akartam. Megvehetem az új boltot és létrehozhatom, a tervem. És még csak egyedül sem leszek. Egy olyan ember társul be mellém, aki hozzáértő és a neve a szakmában igen csak nyom a latba. Tökéletes.

Egy valami hátráltat. Az, ahogy vonzódom hozzá. Nem teszek semmit, nem lépek, nem csalom meg Tomot, pláne nem a legjobb barátjával. De jó egy olyan emberrel dolgozni, aki az utóbbi pár napban szerves része a fantáziavilágomnak mind álmomban, mind ébren? Meglátjuk. Talán ha jobban megismerem, tök jó barátra lelek benne és ez a hülye érzés a gyomromban is elmúlik.

Tom olyannyira elszállt magától, hogy egyből felhívta Billt a nagy újsággal. Hasonlóan lelkes volt ő is és Gustav is, mikor Tom őt is felhívta. Ennek örültem, mert jó tudni, hogy mind a hárman ugyanolyan biztosak Georg alkalmasságában. És ismerve hármukat, ez nekem elég referencia. Tudom, hogy függetlenítik a barátságot az üzlettől. Nem ajánlanák őt nekem, ha nem lennének száz százalékig biztosak benne, hogy jó lesz.

-          Szia. – suttogott este Georg a konyhában, mikor megérkeztem.

-          Szia.

-          Készültem. – emelte fel a kakaós zacskót.

-          Ja igen. Kirúgunk a hámból. – vettem elő a poharam.

-          Van mit ünnepelnünk. Fogalmad sincs mit jelent ez nekem. Tegnap még kétségbe voltam esve, mit kezdjek magammal, és te felvidítottál, most meg te adod meg azt nekem, amire vágytam.

Már megint zavarba hozott. Ez nagyon megy neki. Arra gondoltam, végigfutva tekintetemmel a testén, hogy mást is kaphatna, amire vágyik… Terelnem kellett.

-          Nem akarlak sürgetni, de szerinted mikor tudjuk lebonyolítani a dolgokat, hogy minél előbb megnyithassuk az új üzletet?

-          Azon mosolyogsz, milyen fura többes számban mondani?

-          Igen. És most azon, hogy egy gondolatolvasóval van dolgom. – ha tényleg az lenne, nem tudom, mit szólna ahhoz, amit az én fejemből olvasott volna ki alig pár másodperccel ezelőtt.

-          Felőlem akár holnap nekiláthatunk. Felhívom az ügyvédem reggel.

-          Ez esetben én is. De meg sem kérdezed, nagyjából mekkora összeggel kéne támogatnod az üzletet?

-          Amatőr vagyok. Lebuktam, hogy a pénz nem érdekel.

-          Örülök, hogy ilyen lelkes vagy. Meg ne bánd.

-          Attól ne tartsunk. Te ne bánd meg.

-          Erre igyunk. – tartottam a bögrém, amibe időközbe Georg kakaót kevert nekem.