24. rész. Alig egy hete…

-          Hello. – köszönt, mikor odaért hozzánk.

Az én lábaim földbe gyökereztek. Adott két puszit Linának, majd a szokásos pacsival kezdődő ölelést Gustavnak. Hirtelen hozzám lépett, de az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Egyetlen puszit adott arcom jobb oldalára, majd leült, hogy felvegye a cipőjét.

-          Iszom valamit. – indultam el a bárpult felé.

Neki megy basszus. Ő tök jól kezeli, ő rajta semmi sem látszik. Én meg idegroncs vagyok. Lina is rám nézett, tuti, hogy nem nézhetem hülyének. Egyből két kört kértem, az elsőt meg is ittam, míg a második poharamat megkaptam. Nagyon megörültem, mikor a pultos fiú feje mögött megláttam egy cigarettás polcot. Azonnal levetettem vele egy lila Vogue-ot és megkértem, gyorsan szerezzen nekem öngyújtót is. Míg ő magamra hagyott, hogy kerítsen egyet, én már a második poharat is lehúztam, nem szórakoztam vele sokáig. Mosolygott rám, mikor visszajött, és míg rágyújtottam, készíthette a harmadik pohárral is.

-          Jó bulinak ígérkezik. – jegyezte meg én pedig társaim felé néztem.

Lina gurított, Gustav a számlálót bámulta, Georg pedig felém fordult, pont mikor én ő felé. Összeakadt a tekintetünk, meredten néztünk farkas szemet. Nem álltam a tekintetét sokáig. Megláttam szemem sarkából, hogy Lina végzett a gurítással, így visszafordultam a pulthoz, ahol már ott várt a harmadik pohár. Nem fogom többet számolni, úgy határoztam. Minek? Nem verseny. Főleg azért nem, mert egyedül vagyok.

-          Viki! – kiabált Gustav. – Te jönnél!

-          Mennem kell. – sóhajtottam a srácnak.

-          Örültem. – kacsintott.

-          Hát még én. Biztosítalak, ma még látjuk egymást.

-          Én itt leszek.

-          Te flörtölsz a pincérrel? – vont kérdőre Gustav.

-          Nem pincér, mixer. Na hol az a golyó?

-          A cipőt is vedd fel. – mutatott a lábamon lévő utcai cipőre Lina.

-          Hű mennyi bajotok van.

-          Iszom valamit. Hozzak nektek is? – állt fel Georg.

Mindketten kértek persze valamit, én ezt is kihagytam. Nem tudtam, hogy szóljak hozzá, nem tudtam milyen lesz a hangsúly, a hangnem, mennyire veszek majd el a szemeiben, mikor beszélek.

Hamar elintézem magam. Két gurítást bírtam még véghez vinni, még nagyjából addig tudtam koordinálni a mozgásomat. Viszont jól éreztem magam. Sokat nevettem és rengeteget dumáltam. A gyerekkoromról, zenei előmenetelemről. Gustav nagyon jókat mulatott rajtam és azon, hogy összeakad a nyelvem egy-egy hosszabb mondat közben. Gonoszkodott velem. Lina még mindig duzzogott, amiért nem egyszer be is szóltam neki. Ilyenkor rendszerint visszaolt, vagy megsértődik, de ez esetben, mintha meg sem hallotta volna. Georg egész idő alatt egyetlen pohár ásványvizet kortyolt el és egyszer sem szólt hozzám. Bomba jó buli volt, mondhatom.

-          Mehetünk. – állt fel Lina.

-          Hívok egy taxit. – kutattam a táskámban.

-          Nem kocsival jöttél? – Gustav.

-          De tényleg! – kaptam elő a táskámból a slusszkulcsomat. – Itt is van. Mehetünk.

-          Szó sem lehet róla. – vette el tőlem a kulcsot.

-          Hagyd, majd én hazaviszem. – ajánlotta fel Georg. – Menjetek csak.

-          Sziasztok. – köszönt is el hirtelen Lina.

-          Mi a fasz baja van már megint? – háborodtam fel.

-          Nem tudom. Egész nap ilyen volt. Majd elmúlik. Na jók legyetek. – búcsúzott Gustav is.

-          Na gyere. – tette le elém az utcai cipőimet Georg.

-          Nem akarok hazamenni.

-          Hát hova akarsz menni?

-          Világgá. Igen. Az lenne a legjobb, ha világgá mennék.

-          Ne viccelj, úgy sem hagylak egyedül elmenni oda.

-          Velem jönnél a világ végére?

-          Kérdés nélkül. – ült le mellém közel.

-          Georg mit csinálunk?

-          Semmit.

-          De…

-          Ne. – vágott közbe. - Te most nem vagy abban az állapotban, hogy komolyan elbeszélgessünk róla.

-          Egész nap nem jöttél haza.

-          Nem akartalak zavarni.

-          De most hazajössz velem?

-          Szeretnéd?

Csak bólogattam végig a szemeibe nézve, ő pedig gyengéden végigsimította kezét az arcomon. Akaratlanul is lecsukódtak a szemeim, mikor hozzámért.

-          Nem megyünk mégis inkább világgá? – próbálkoztam halkan.

-          Mondj egy helyet, és már viszlek is.

-          Csak ne menjünk vissza a házba. Nem akarok odamenni.

-          Jól van.

Átvettem a cipőmet nagy nehezen, többszöri próbálkozás után, ő pedig megfogta a kezem és így mentünk le a parkolóházig. Ott beültetett a saját autóm anyós ülésére, ő pedig megkerülte a kocsit és beszállt a volán mögé. Nem beszélgettünk, én bámultam ki az ablakon, ő pedig vezetett. Nem tudtam, hova megyünk, de nem is érdekelt. Csak sodródtam az árral. Csak vele voltam és azt éreztem meg kéne állítani az időt. Rengeteg időt kéne nyernem, hogy gondolkodni tudjak. Végtelen idő kéne ahhoz, hogy hétfő reggel Tom szemébe nézzek. És megszámolhatatlan percre lenne még szükségem, amit Georgal tölthetek el kettesben.

Hamarosan megálltunk. Georg egy távirányítót vett elő, a kapu előttünk kinyílt, majd újra elindultunk. Lehajtottunk egy mélygarázsba, ahol végre megálltunk.

-          Hol vagyunk?

-          A házamban. Még nincs berendezve, de itt senki nem zavarhat minket.

-          Úgy érzem, mintha mindig is ismertelek volna. – váltottam hirtelen témát.

Úgy voltam vele, hogy mindent kimondok, amit gondolok és akkor, mikor gondolom.

-          El kell mondanunk Tomnak.

-          Dehogy kell. – vágta rá gyorsan.

-          Elárultam. Megcsaltam.

-          Ő már hányszor tette ezt veled?

-          Az már nagyon rég volt.

-          Alig egy hete. – ábrándított ki, de egyből láttam az arcán, hogy megbánta.

-          Tessék? – egyenesedtem ki az ülésben.

-          Semmi. Nem mondtam semmit.

-          De igen. Tom megcsalt? Megint megcsalt?

-          Nem rendezhetsz jelenetet. Te nem tudsz erről.

-          Szóval megcsalt? Azon a bulin ugye? Megint megtette? – soroltam kérdéseim és megindultak a könnyeim.

-          Én nem akartam elmondani neked. Csak azt akarom, hogy tudd, nem vagy rossz ember, mert ő is megtette veled. Ne légy bosszúból velem és ne hidd, hogy sajnálatból töltöm veled az időmet. Én csupán annyit szeretnék, hogy ne árulj el minket Tomnak. Nincs értelme. A legjobb barátom.

-          De hogy csábíthatod el a legjobb barátod barátnőjét?

-          Úgy hogy a barátnő csábított el engem. Úgy, hogy eltelt több mint egy év, míg nem találkoztunk Tommal, és mindketten változtunk. Úgy, hogy már 26 éves vagyok és fontosabb egy szerelem, mint egy bulizós pajtás.

-          Most mit tegyek? Mit vársz tőlem?

-          Semmit nem várok. Szeretem Tomot, de tudom, hogy én sokkal jobban szeretnélek, mint ő.

-          Megint megtette. – hitetlenkedtem és a telefonom csörögni kezdett. – Ő az. Már megint akkor hív, mikor épp rá gondolok.

-          Ne vedd fel.

-          De fel kell.

-          De akkor elmondod neki, hogy tudod.

-          Nem fogom.

-          De hallani fogja, hogy sírsz.

-          Tom? Dehogy. Azt se venné sokszor észre, ha nem is lennék a vonal túlvégén.

-          Na jó, add ide. – kapta ki a kezemből a telefont és felvette. – Helló haver, mi újság?

-          Mi újság? Ez a csajom telefonja.

-          Kicsit kiütötte magát, most feküdt le aludni.

-          Berúgott?

-          Cseppet. De nem vészes, holnapra kialussza magát.

Nem tudom, milyen indíttatásból, de kikapcsoltam a biztonsági övemet, közelebb hajoltam és apró puszikat nyomtam a nyakára. Lecsukta a szemét és ajkába harapott.

-          Itt vagy? – szólt bele Tom.

-          P…persze. Bocs, elkalandoztam.

-          Csajjal vagy?

-          Mondhatni.

-          Miért nem szólsz, nem is zaklatlak tovább. Szép estét.

-          Kössz. – válaszolt és kinyomta a telefont. – Ne csináld ezt. – tolt el magától.

-          Mit?

-          Ezt. Ne csináld ezt bosszúból.

-          Pedig most megkaphatnál tőlem bármit, amire vágysz.

-          Erre nem vágyom. Téged akarlak, nem a részeg, bosszúszomjas libát, akit megcsalt a hapija sokadszor is.

-          Vigyél haza. – ültem újra egyenesen az ülésemben.

-          Dehogy viszlek. Megmutatom a házamat. Hétfőn költözök.

-          Tessék?

-          Mit gondoltál? Nem lakhatok tovább veletek.