25. rész. Csak aludjunk.

Megint sírni kezdtem. Nem tudtam uralkodni magamon, hullámokban törtek rám az érzések, az alkohol és az eleve zaklatott lelkivilágom váltotta ki ezt belőlem.

-          Ne sírj kérlek.

-          Hogy lehet minden ennyire szar? Küzdök egy rohadt kapcsolatért, csak arra vágyom, hogy valaki mellettem legyen és vigyázzon rám. Ki tudja hányszor csalt már meg, én meg belebolondulok a legjobb barátjába. Hogy utálhatom őt érte, ha én is ezt teszem? Hogy mondhatnám neked, hogy soha többé nem akarlak látni, mikor ez nem lenne igaz? Veled akarok lenni, mert te megértesz és meghallgatsz és hasonlítasz rám. De szükségem van Tomra, mert szeretem őt még úgy is, hogy talán sosem fog elvenni és egyáltalán nem velem képzeli el a jövőjét. Itt ülök és meg akarlak csókolni, csak át akarlak ölelni és megint érezni azt az érzést, mikor valaki szeret. De nem tehetem, mert itt van Tom. És Tom lesz, mert szeretem őt. Tudom, hogy szemét, önző, beképzelt és azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszt, de ő is szeret engem a magam módján.

-          Nem kértem, hogy hagyd ott értem.

-          Pedig megtenném. De nem tehetem. Nem ismerlek még, és nem tudom mennyire bízhatok benned. Nem tudom, mit kéne tennem most. Fogalmam sincs, mit csináljak.

-          Először is iszol egy kávét, aztán kialszod magad.

-          Miért vagy ennyire nyugodt?

-          Mert én már beletörődtem, hogy pont beléd szerettem. Nem tudok már tovább küzdeni ellene. Ha a közelemben vagy, menekülni akarok, ha lelépek pár napra vagy csak pár órára, hiányzol még akkor is, ha nem érhetek hozzád. Pár hete ismerlek csak és botrány mennyire oda vagyok érted.

-          Ne mond tovább. Hagyd abba. Nincs jogod ilyeneket mondani. Nem teheted nehezebbé.

-          Lehet ennél nehezebb?

-          Most mit fogunk csinálni?

-          Neked kell döntened.

-          Hogy érted?

-          Együtt dolgozunk és még együtt lakunk. Odáig egyértelmű, hogy nem osztjuk meg Tommal a történeteket. De tudsz velem dolgozni? Tudunk együtt dolgozni?

-          Georg én állandóan arra gondoltam, hogy milyen lehet hozzád érni, milyen lehet megcsókolni, milyen lehet lefeküdni veled. Most már tudom és ez szemétség, mert nem tudom, képes vagyok-e lemondani róla.

-          Édes vagy. – mosolygott és újra megsimította az arcomat.

-          Nem akarok édes lenni. – biggyesztettem le alsó ajkamat. – Dühös vagyok és kezdek józanodni.

-          Utóbbinak örülök.

-          Nagyon hülyén tudok viselkedni.

-          Tetszett, hogy be nem áll a szád és aranyos volt, ahogy a golyóval ügyetlenkedtél.

-          Haza viszel?

-          Mégis?

-          Igen. Aludni akarok.

-          Persze.

-          De velem is maradsz?

-          Semmit nem tennék szívesebben.

-          Akkor menjünk haza.

-          Rendben.

Mikor végre hazaértünk egyenest az ő szobája felé vettem az irányt és minden különös megjegyzés nélkül be is feküdtem a takarója alá.

-          Mit csinálsz? – ült le mellém.

-          Mondtam, hogy veled akarok aludni, nem?

-          Nem említetted.

-          Csak aludjunk, oké?

-          Amit csak szeretnél.

Nem feleltem már. Fáradt voltam még a beszédhez is. Georg bebújt mellém és hátulról átölelt.

Így aludtunk el és nagyon jól esett. Szükségem volt rá.

Mikor reggel felébredtem más színben láttam a világot. Összetört a szívem, mikor eszembe jutott, mit tett Tom. Megcsalt. Már megint. Elment egy egész éjszakára, én még vonakodtam is, kiakadtam, hogy nem bízom benne, ő meg kiakadt, hogy miért nem. Erre megcsal. Elmegy és egy másik nővel van. Tuti hogy időközben többször is volt erre példa, nem hinném, hogy most fordult elő először a legutóbbi eset óta, amiről tudok. Hogy fogok úgy tenni, mintha nem tudnék róla? Nem tudom megtenni. Nem fog menni.

Le kell lépnem. El kell mennem, mielőtt hazajön. Egyedül kell lennem és összeszednem a gondolataimat.

Kávézás közben felhívtam Linát reménykedve abban, hogy most már jobb kedve van.

-          Tessék? – vette fel.

-          Szia. Én vagyok.

-          Szia.

-          Lehet már veled kommunikálni?

-          Eddig is lehetett.

-          Ne szívass. Totál ki vagyok bukva, és azt tervezem, hogy eltűnök egy pár napra. Szóval gyere át és beszélj velem, hogy minél előbb elindulhassak.

-          Lelépsz?

-          Le.

-          Az a megoldás?

-          Mi van?

-          Na jó. Húsz perc és ott vagyok. – tette le a telefont.

Tudja… hát hogy ne tudná. És ez a baja. Velem van baja, amiért lefeküdtem Georgal. Csupán egy a kérdés. Azért mérges, mert megcsaltam Tomot, vagy azért mérges, mert lefeküdtem azzal a sráccal, aki neki tetszik…

Amint átjött kiderült.

-          Azt hitted, nem fogok rájönni? Te villanyszerelő kamuval álltál elő, ő az asztalost szídta másfél órás késés után. – támadt le, ahogy bejött.

-          Cssst. Georg még alszik.

-          Ja ti együtt is alszotok?

-          Ne ítélkezz.

-          Egy idióta vagyok. Georg felkeresett, hogy tetszel neki, és nem tudja, mit tegyen, én meg ideges lettem, felhúztam magam és ahelyett, hogy ledumáltam volna rólad, nem foglalkoztam a dologgal. Pedig tudhattam volna, hogy gyenge leszel.

-          Felhúztad magad?

-          A srác, aki hosszú idő óta az én hű de pasim, elém áll, hogy belédzúgott. Tudom, hogy van nekem Gustav és nem is kell más, de akkor is. A legjobb barátnőm vagy és féltékeny lettem.

-          Nem Georg miatt akarok lelépni.

-          Hanem?

-          Tom megcsalt.

-          Mi van? – kérdezett vissza sipítozó hangon, felháborodva.

-          Mikor elutaztak együtt, megcsalt.

-          Honnan tudod?

-          Georg árulta el.

-          Szép kis barát.

-          Nem akarta, hogy szarul érezzem magam mégjobban attól, hogy megcsaltam Tomot és nem akarta, hogy azt képzeljem Tom szent hozzám képest.

-          Nem hiszem el, hogy Gustav nem mondott erről semmit. Pedig mennyit faggattam arról a buliról.

-          Mindegy. Én elmegyek egy pár napra. Akartam, hogy tudd, de ne mond el senkinek, hogy miért mentem. Majd kitalálok valamit, de nem tudok itt maradni. Tom reggel hazajön, és nem vagyok képes beszélni vele.

-          Figyelj, én megbékélek azzal, hogy te meg Georg, de jól gondold meg.

-          Csak légy mellettem. Szükségem van rád.

-          Ez csak egyszeri alkalom volt köztetek vagy most viszonyba kezdtek?

-          Nem tudom. Nem tudom mi lesz, azt sem tudom, mit akarok egyelőre.