26. rész. Annyi kérdésre nincs válasz.

-          Jó reggelt. – jött ki a szobájából Georg.

Kisebb kellemetlen szitu keveredett, ahogy mind a hárman felváltva néztünk egymásra. Nekem az járt a fejemben, hogy átölelem Georgot, Linának valószínűleg az, hogy mivel oltsa le őt, Georg pedig nagyokat pislogott Linára, egyértelműen levéve a jeleket, miszerint Lina tudja, mit tettünk.

-          Na jó. Én hazamegyek. Te meg hívj fel, hogy azért én tudjam, hol vagy.

-          Rendben. – sóhajtottam fájdalmasan.

-          Jaj na gyere. – tárta szét karjait én pedig átöleltem. – Fel a fejjel. És jól gondold meg.

-          Azon leszek.

-          Sziasztok. – engedett el és elment.

-          Mi volt ez?

-          Elmegyek pár napra.

-          Minek? Hova?

-          Nem akarok itt lenni, ha Tom megjön.

-          És mégis mit mondasz neki, hova mész és miért?

-          Az igazat. Hogy nem akarom látni.

-          Azért mész el, mert megcsalt?

-          Át kell gondolnom a dolgokat. Rólad is, rólunk.

-          Ne csinálj hülyeséget. – guggolt le a lábaim elé és megfogta a kezemet.

-          Nem fogok. De le kell lépnem pár napra.

-          És Tomhoz jössz majd vissza.

-          Ne csináld ezt. Bár valaki belelátna a fejembe és rendezné azt a hatalmas káoszt, hogy végre lássam a kiutat.

-          Az én hibám.

-          Dehogy. Nem te erőszakoltattad meg Tomot. Magától tette.

-          De én csókoltalak meg ahelyett, hogy tovább álltam volna inkább elfelejteni téged. Én árultam el Tomot is. Minden rendben lenne, ha nem lennék.

-          Itt már rég nincs rendben minden. Tom akkor is megcsal, ha nem tudom meg.

-          Ez igaz.

-          De nem akarlak belekeverni. Majd kitalálok valamit, honnan tudtam meg.

-          Szó sem lehet róla. Majd elmondom az igazat. Hogy elszóltam magam.

-          Mi értelme lenne?

-          Ha köztünk nem történt volna semmi, akkor is felidegesített, mikor Tomot azzal a lánnyal láttam. Az én erkölcseim sem túl szilárdak, ahogy látod, de te nem ezt érdemelnéd tőle.

-          Fogalmam sincs, mit kéne tennem.

-          Hova mész?

-          Még nem tudom. Oda, ahova nem jön utánam, ahova nem küldet nekem ezer szánalmas békítő rózsát, és ahol egyedül lehetek. Beülök a kocsiba, és majd valahol megállok.

-          Itt legyek, mikor visszajössz?

-          Annyi kérdésre nincs válaszom.

-          Én nem akarom megnehezíteni mégjobban. Ha azt akarod, és azt mondjuk, hogy ez lenne a legésszerűbb, én lelépek.

-          Kérlek ne mondj ilyet. Ne kérdezd, mit tegyél, mert még azt sem tudom, én mit akarok tenni.

-          Fogalmad sincs mennyire nehéz ez nekem is.

-          És holnap nyitni is kéne. – jutott eszembe.

-          Majd én elintézek mindent.

-          Biztos?

-          Biztos. Mindent nem szúrok el.

Lehajoltam és homlokomat az övéhez tapasztottam. A telefonom persze csörögni kezdett és görcsbe rándult a gyomrom, mikor felismertem Tom csengőhangját. Kinyomtam és kikapcsoltam.

-          Édesem! – jelezte érkeztét Lina, és ügyesen érzékeltette hanglejtésével, hogy ez most nem az „itthon vagyok drágám” köszönés volt.

-          Mi az? – jött elő a szobából.

-          Tom megint megcsalta Vikit?

-          Honnan veszed?

-          Ne kezd ezt a mi macsók tartsunk össze taktikát. Tudom. És Viki is tudja. És most lelép.

-          Hogyhogy lelép?

-          Úgy hogy fogja és elmegy, és nem mondja meg, hogy hova, sőt azt sem tudom, mikor jön vissza, ha egyáltalán visszajön Tomhoz.

-          Tudtam, hogy le fog bukni. Hogy sikerült neki?

-          Georg elmondta.

-          Az nem létezik.

-          Pedig de. Elszólta magát tegnap este.

-          Georgnak annyi.

-          Tomnak annyi. Milyen libát szedett már megint fel?

-          Mi értelme erről beszélni?

-          Ne visszakérdezz, válaszolj.

-          De nem kéne beleavatkozni.

-          Kicsim. – szólt rá Lina.

-          Jól van. Ez a csaj odajött az asztalunkhoz, mikor már túl voltunk pár körön és megkérdezte Tomot, hajlandó-e adni neki egy autogramot. Tom persze egyből flörtölni kezdett, ahogy meglátta a miniszoknyát és mély dekoltázst. A lány pedig rámenős volt és meghívatta magát egy italra, majd közölte, hogy négyszemközt megmutatja, hova szeretné Tom nevét dedikáltatni. Ekkor Georg rászólt a lányra, hogy legyen szíves más fizetős kuncsaft után nézni, mire a lány anyázott, megsértődött és elment. Mind a hárman leoltottuk Tomot, de mikor már annyira jól voltunk, hogy én már ugye az asztalon táncoltam, elment. Azt hittük csak piáért, de nem sokkal később a férfimosdóban nyitott rájuk Georg. Bill kiabált Tommal, mikor visszajött, mint aki jól végezte dolgát, majd utána jött még több alkohol és a többit már tudod. Bill rossz kocsiba szállt, Tom hányt, Georg verekedett, én meg fizettem pár pohárkészletet a pultos srácnak, amiket összetapostam.

-          Jó tudni, hogy simán el lehet titeket engedni együtt bárhová.

-          Hé, én nem csináltam semmit. Sőt. Csak Tom volt az, aki csinált valamit.

-          De nem ez volt az egyetlen ugye? Van még, amiről Viki nem tud.

-          Nem tudom. Én nem kérdezősködök, és ő nem árulja el nekem. Valószínűleg pont azért, mert te vagy a barátnőm. És mindenki tudja, milyen vagy. Semmi nem maradhat előtted titokban.

-          Nem hiszem el, hogy Tom ekkora seggfej.

-          Tom sosem az agya után ment, ez köztudott.

-          De akkor minek hülyíti egy éve már Vikit?

-          Mert szereti.

-          Ja… - nevetett gúnyosan Lina.

-          A maga módján, de szereti.

-          Hát majd most lehet, nem lesz kit szeretnie, mert mire hazajön, Viki már nem lesz otthon.

-          Te is tudod, hogy volt már ilyen.

-          De ez most más.

-          Mitől lenne más?

-          Mert az. – zárta le a témát.

Tom Georgot nem hívta, miután engem nem ért el. Biztos azt gondolta, még mindig a tegnapi csajjal van. Ennek most örültem. Nem akartam, hogy Georg bajba keveredjen emiatt. Nem akartam, hogy ő vállalja a felelősséget, mikor Tom hazajön, és nem talál itthon.

Rossz érzés volt elköszönni Georgtól. Nem tudtam, mi lesz, ha visszajövök. Nem tudtam még semmit, csak arra gondoltam, a legjobb megoldás az lenne, ha mindent itt hagyva lelépnék, és nem jönnék vissza.

-          Vigyázz magadra. – nézett mélyen a szemembe Georg búcsú közben.

-          Igyekszem.

-          És hívj fel, ha szükséged van valakire. Barátnak is baromi jó vagyok egyébként.

-          Ezt nem hiszem, hogy jó embernek mondod.

-          Számíthatsz rám.

-          Inkább nem szeretnék.

-          Hát jó. A bolt miatt ne aggódj. Holnap nyitok és minden rendben lesz.

-          Köszönöm.

-          Azért még megölelnélek. – húzott magához válaszra nem várva.

-          Szia. – szorítottam magamhoz, majd elengedtem.

Felkaptam a nagyobb és a kisebb táskámat és kimentem az ajtón végre magam mögött hagyva ezt a helyet.