27. rész. Milyen régóta ismered??

-          Halihó! Megjöttem! – jelezte érkeztét Tom és egyenesen a hálónk felé vette az irányt. – Miért nem veszed… - kezdett volna reklamálni, mikor hűlt helyemet találta. – …fel a telefont. Georg! – indult a másik szoba felé.

De őt sem találta a házban.

-          Igen? – vette fel Georg a telefonját.

-          Haver, hol vagytok?

-          Én az üzletben.

-          És Viki?

-          Elment.

-          Mi az hogy elment?

-          Lelépett pár napra, azt mondta.

-          Hova, minek? És nem tudod miért nem képes felvenni tegnap óta a telefonját?

-          Tudja, hogy megcsaltad a bulin.

-          Tessék? Honnan?

-          Elszóltam magam.

-          Na ne szivass.

-          Sajnálom. Kicsúszott. Ő meg aludt egyet rá és reggel úgy döntött, elmegy. Nem mondta hová.

-          Na jó. Most remélem, hogy viccelsz. A saját érdekedben mondom.

-          Egyáltalán nem viccelek. Bár viccelnék.

-          De mégis mit mondtál?

-          Már nem tudom pontosan. De beszélgettünk és valahogy kicsúszott.

-          Ez nem olyan dolog, ami csak úgy kicsúszik.

-          Így alakult.

-          Te ne flegmázzál velem! A csajom lelépett, mert te elpofáztad, ami történt. Amit megbeszéltünk, hogy négyünk közt marad. Te meg pont a csajomnak árulod el?

-          Figyelj, én eleve nem pártoltam, hogy eljössz bulizni és az első szembejövő csajt megdugod a vécében. Nem volt igazságos, mikor itt van Viki, aki szeret és nem hisztizett, amiért elmentél egy másik városba bulizni a haverjaiddal, úgy hogy ismert, milyen vagy. Még ő érzi úgy, hogy vele van a baj, amiért nem akarsz megállapodni.

-          Kérdeznék valamit nagyokos. Milyen régóta ismered Vikit? Három hete, négy? És engem? Együtt nőttünk fel bazdmeg, ne add itt elő nekem a szentet! Ismerlek. Csak azért én dugtam meg azt a picsát, mert nem téged szólított meg először.

-          Haver, én nem akartam rosszat.

-          Ó akkor ne haragudj. Ha nem akartál rosszat, akkor semmi gáz.

-          Egyébként hagy kérdezzek valamit. Miért nem hagyod őt?

-          Ki vagy te? Az apja? Ne ugass bele, ő a barátnőm, és ha nem tűnt volna fel, együtt is élünk.

-          De meddig akarsz még vele élni?

-          Honnan tudjam? És mi közöd ehhez?

-          Gondoltam, mint a barátodnak, van közöm hozzá.

-          Jó kis barát vagy. Miattad lépett le.

-          Miattad. Te csaltad meg. Sokadszor.

-          Miért véded? Te is csak a farkad után mész.

-          Na fejezd be. Ne engem okolj, amiért elszúrtad.

-          Nem fog visszajönni. Nem fogja megbocsátani. És téged teszlek felelőssé.

-          Engem?

-          Nem bírom felfogni, hogy elárultál.

-          Tényleg nem akartam. Nem volt szándékos, nyilván nem.

-          De mégis. Fogalmad sincs hova ment? Nem mondott semmit? Beszéltél vele azóta?

-          Nem. Tegnap reggel elment.

-          És rádhagyta a boltot? Ma van nyitás.

-          Igen.

-          Akkor komoly a baj. Sosem hagyná másra.

-          Ezt te tudod.

-          Na jó. Hagyom picit, aztán addig hívom, míg fel nem veszi végre. Egy napnál tovább sosem szokott tartani.

-          Nekem most mennem kell.

-          Rendben. De ne hidd, hogy ezzel végeztünk.

-          Rendben.

-          Most mi van? Te is meg vagy sértődve?

-          Ez nem az én dolgom. Viszont nem igazán tetszett, ahogy az előbb beszéltél velem.

-          Majd a te lelked is ápolgatom, de most fontosabb dolgom van.

-          Na jó, én megyek.

-          Oké. Csá. – tette is le.

Fogalmam sem volt mit tegyek. Egy kis motelben szálltam meg hosszú levezetett kilométerek után. Tom nem hívott. Pedig már biztos hazaért. Már biztos tudja, hogy eljöttem és miért. De nem hív. Biztos a szokásos taktikája. Először vár, hátha eléri, hogy én keressem őt. Nagyjából egy nap múlva elveszíti a türelmét és felhív. Olyankor már ideges, mert nem ő irányít. Rendszerint gúnyolódik, és úgy tesz, mintha felfújnám a dolgot. Végül már én is elhiszem, hogy ezt teszem és megenyhülök. Ezt kihasználja és szeret, imád, hiányzom neki. És akkor még duzzogok kicsit és hazamegyek. Ezúttal más a helyzet. Részemről más. Két dolog tart vissza. Két dolog miatt nem akarok hazamenni. Az egyik persze Tom. Az, hogy már megint megcsalt. Az hogy fél év után újra megtette. Az, hogy tudom, ha most megtette, biztos máskor is előfordult már. A másik viszont az, amit én tettem. Az, hogy megcsaltam. Az, hogy a legjobb barátjával és legfőképpen az, hogy érzek is valamit iránta. Mert Georg valahogy más. Érzem, hogy mit érez irántam, nem szégyelli kimutatni. Beszélget velem, és nem csak hallgat. És még sorolhatnám. Mit tegyek? Döntenem kéne? Köztük kéne választanom? De mégis hogyan? Mi a két opció? Hazamegyek Tomhoz, és újra megbocsátok, vagy hazamegyek, elköltözöm és megpróbálom Georgal?

Ő azt mondta, neki már fontosabb egy szerelem ennyi idősen, mint Tom. De vajon, ha ott állna a helyzet előtt és tudná, végleg elveszíti a legjobb barátját egy kilátástalan kapcsolat miatt, akkor is így gondolná?

Egyáltalán képes lennék otthagyni Tomot? Szeretem. Ez a legnagyobb gondom. Rohadt mód szerelmes vagyok abba az idiótába, és ettől még jobban fáj az, hogy egy másik nővel volt. Az, hogy igényel egy másik nőt, mikor én mindent megadok neki. A mi kapcsolatunkról mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy a szexuális életünkkel baj lenne. Mert talán az az egy, ami tökéletesen működik. Soha nem volt ezzel problémánk. És mégis lefekszik egy idegennel. Miért? Mert nem szeret? Mert még sem vagyok jó neki? Mert untatom?

De miért magamat hibáztatom? Miért törekedjek a tökéletességre, ha ezt kapom cserébe? Miért akarjak megfelelni neki, ha neki esze ágában sincs változni értem?

És mindezek ellenére miért nem vagyok képes kilépni ebből a kapcsolatból? Miért nem tudom nem szeretni?

Millió gondolat kavarog a fejemben, és úgy érzem, sosem jutok a végére.

De ott az üzletem, ott a házam, ott az életem. Felnőtt nő vagyok, aki menekül és elbújik a problémák elől. Ez így nem mehet.

De ott a házam, amiben Tommal élek és ott az üzletem, amit Georgal irányítok. Hogy mehetnék vissza, mikor ennyi minden tart vissza?

Nem tehetek úgy, mintha semmi sem történt volna. Sem Georgal, sem Tommal.

Csak forgolódtam a kényelmetlen, kicsi ágyban, mikor megcsörrent a telefonom. Tom. Nem vettem fel. Nem tudtam volna sírás nélkül beszélni vele. Meglepett, mert nem várt egy napot, sőt egy felet se és már keres. Talán nem akar taktikázni? Vagy ez egy újabb taktika tőle? Vagy csak este van, egyedül van és unja magát…