28. rész. Elveszem!

-          Helló. – lépett be Georg a házba.

-          Szevasz. – emelte félig tele poharát Tom a magasba köszönésképpen.

-          Lerészegedsz?

-          Mit tegyek?

-          Nem tudom. Ne csald meg.

-          Ne oktass kérlek. Pont te ne oktass.

-          Rendben.

-          Mi ütött beléd? Az én oldalamon a helyed.

-          Nem megy. Holnap hazaköltözök. Kész van a házam.

-          Ja itt elrendezted a dolgokat, már mehetsz is.

-          Na ide figyelj. – csapta le a Tom előtt lévő asztalhoz slusszkulcsát. – Te basztál ki magaddal! Itt egy lány, aki gyönyörű, okos, szinte zavarba ejtően tökéletes és valamilyen idióta módon veled jár. Más megőrülne egy ilyen nőért, te meg csak játszol vele. Hagynod kéne lelépni inkább ahelyett, hogy magadat sajnáltatod. Nem tudok melléd állni és nem is akarok. – fejezte be heves monológját és elindult a szobája felé.

-          Szeretem. – jelentette ki Tom valamivel halkabban és lehúzta a pohárban lévő maradék alkoholt.

Georg megállt és hallgatott.

-          Szeretem. Ennyi. Mert ő fantasztikus. Mert elvisel és gondoskodik rólam és elnézi minden faszságom és okos és gyönyörű és tökéletes partner az ágyban és hiányzik, ha nincs velem. Ez van. De én nem Bill vagyok, aki jön a nyálas dumájával, és lelkeket szeret, vár a szexszel a megfelelő pillanatig. Én félek. Nem akarom elkötelezni magam, mert félek, hogy nem tudnám teljesíteni. Nem akarom összetörni a szívét, de nem bírom elengedni. Igen, megcsaltam. És igen többször is az elmúlt egy évben és igen, fél évig egyszer sem buktam le. De ha megtudná, elhagyna és tudom, hogy sosem jönne vissza hozzám. Egyszerűen nem bírom megállni. Ilyen vagyok. Ha jön egy jó nő, aki felkínálja magát, én elveszem, ami nekem jár.

-          Hagyd abba haver. Ha szereted, akkor nem csalod meg. Főleg nem rendszeresen, tök idegen nőkkel.

-          Mit csináljak? Nem tudom visszafordítani!

-          Nem tudok neked segíteni. – sóhajtott. – Sajnálom, hogy elmondtam neki, de talán jobb is így mindkettőtöknek. És most már lefekszem. – indult tovább.

-          Elveszem!

-          Mi van? – fordult újra vissza

-          Megkérem a kezét. Akkor tuti visszajön, hisz erre vár már mióta.

-          Te elvennéd?

-          Ezt akarja.

-          Ne tedd azért, hogy visszakapd. Nem változik semmi attól még, te is tudod. Gondold komolyan. Ha szereted őt, változz meg. Szeresd úgy, hogy érezze, hogy lássa rajtad. Beszélgess vele, vidd el néha valahova ahol ketten lehettek, ne azt éreztesd vele, hogy csak a szex tart titeket össze. Hívd fel, de csak akkor, ha meg tudsz változni.

-          Most mégis segítesz?

-          Te vagy a legjobb haverom. És még nem láttalak nő miatt ennyire ki.

-          Bocs, hogy olyan paraszt voltam.

-          Megérdemeltem. Nagyon is.

-          Felhívom. Most.

-          Még nem hívtad?

-          Nem szoktam még ilyenkor.

-          Nem mondok semmit. – forgatta szemeit, és a kezébe nyomta a telefont.

-          Nem veszi fel. – állapította meg Tom jó pár csengés után.

-          Gondolhattad, hogy nem fog elsőre menni.

-          Tényleg nem tudod hová mehetett?

-          Tényleg nem.

-          Hívtam már Linát, aki lebaszott. Hívtam Viki nővérét, aki ahogy megkérdeztem, nem látta-e a húgát, rámrakta a telefont. Hívtam az apját, aki valószínűleg erre tart, hogy kitapossa a belem. De senki nem tud semmit. Eddig mindig tudtam, hova megy.

-          Majd előkerül.

„Ne hívogass! Hagyj békén! Kérlek Tom, ne kínozz tovább. Holnap hazamegyek és elhozom az összes cuccom. Lehetőség szerint ne légy otthon. Nem akarlak látni, nem akarok beszélni veled. Vége, eddig bírtam. Menj és ünnepelj, újra szingli vagy. Nem mintha ez valamin változtatna.” – olvasta fel az ebben a pillanatban érkező sms-t Tom.

Georg csak értetlenül állt és nézett, Tom újra és újra elolvasta magában az üzenetet.

-          Na most mit csináljak?

-          Döntsd el. Hagyod elmenni, vagy küzdesz érte?

-          Nem akarom, hogy elmenjen.

-          Na jó. Ne igyál többet, aludj rá egyet, majd holnap hívd fel és talán meg tudjátok beszélni. De én most már tényleg lefekszem.

-          Te vagy a legjobb haver. – tartotta pacsira kezét Tom Georg felé.

-          Szeretlek haver.

Elbúcsúztak egy pacsival, majd Georg bevonult a szobájába.

Miután megírtam Tomnak az üzenetet, egyből elküldtem, nem gondolkodtam, nem vacilláltam. Tartottam a választól, tartottam attól, hogy felhív és megenyhülök, de nem így lett. Nem hívott. Ő legalábbis nem. Viszont Georg igen és egyből felvettem.

-          Szia. – szóltam bele.

-          Szia. Hogy vagy?

-          Nem tudom.

-          Tom nagyon ki van. Megkapta az üzeneted is. Tényleg szakítasz?

-          Ez az egyetlen kiút.

-          Ne tedd.

-          Tessék? – lepődtem meg.

Azt hittem ő örülni fog, azt hittem lecsap a lehetőségre, és azt mondja, ő itt lesz nekem. De nem így tett.

-          Ne tedd. Szeret téged. Megbotlott. Lehet, hogy már sokadszor, de ő ilyen.

-          Mi az hogy ő ilyen?

-          Nem ítélkezhetek, mikor lefeküdtem a barátnőjével a saját házában.

-          Georg mi ütött beléd?

-          Láttam, mennyire ki van. És elmondta mennyire fél, hogy elveszít téged.

-          Most rá akarsz beszélni, hogy menjek vissza hozzá?

-          Nem. Csak azt szeretném, ha átgondolnád. Hidd el, én lennék a legboldogabb ember a földön, ha velem lennél, de nem lehet. Nem mondhatom, hogy gyere, lépjünk le innen, mert a barátom barátnője vagy. A barátomé, aki szeret téged.

-          És mit akarsz? Elfelejtjük, sosem áruljuk el senkinek, a mi kis piszkos titkunk marad egy életen át?

-          Az lenne a legjobb.

-          Tudtam.

-          Mit?

-          Hogy csak etetsz. Tudtam, hogy csak a kíváncsiság hajtott, és ahogy megkaptad, amit akartál, már nem is kell annyira.

-          Ne mondj ilyet, kérlek.

-          De mégis mit vársz? Hazamegyek Tomhoz és? Együtt lakunk Georg! Most vettelek be társnak a saját cégemhez!

-          Elköltözöm. Még holnap reggel.

-          És a bolt? Együtt fogunk dolgozni mintha mi sem történt volna? Azt mondtad, hogy szeretsz.

-          És így is van. Szeretlek. De ez majd idővel elmúlik. Legalábbis remélem.

-          Tudnánk együtt dolgozni?

-          Szerintem menne. De rajtad áll.

-          Na jó én most leteszem. Ez nekem sok.

-          Várj.

-          Szia. – tettem is le azonnal.