31. rész. A bőrönd mérete.

Mikor beléptünk a házba egyből megláttuk a szoba közepén lévő kis méretű lila bőröndömet. Mikor kinyitottam a kedvenc ruhadarabjaim voltak benne.

-          Tom kikészítette. – állapítottam meg.

-          Ja. – felelte unottan Lina.

-          Ezek a kedvenc ruháim. Tudja, mik a kedvenc ruháim. – nézegettem őket hatalmasra nyílt szemeimmel.

-          És a bőrönd mérete?

-          Mi van vele?

-          Nagyjából három napra elég ruha fér bele. Kicsit sem nagyképű.

-          Arra számít, hogy max három nap múlva újra visszajövök. – esett le.

-          Pontosan.

-          Ezt nem hiszem el.

-          Pöcs. Na majd én pakolok neked. – indult meg a háló felé.

-          Hova mész?

-          Mondom. Pakolok.

Mire bementem, a gardróbból előrángatta a két legnagyobb bőröndömet és kinyitva az ágyra tette. Felhúzta magát. Nagyon. Imádom mikor ilyen.

-          Vigyünk mindent. – nézett rám egy kacsintást is elengedve.

Fellelkesített a düh, és ahogy Lina kezelte. Jó érzés volt, hogy mellettem van. Nekiláttunk és szinte az összes ruhámat a két bőröndbe szuszakoltuk. Fogkefe, törölköző, pipere cuccok és miegymás is helyet kapott, hogy ne végezzünk fél munkát. Lina a pakolás hevében újabb tervet eszelt ki. Megfogta Tom fehér sporttáskáját és egy nagy rakás ruhát beledobált Tom szekrényéből.

-          Azzal mit csinálsz?

-          Ez a te házad is. Jó ha tudja, hogy akár ő is leléphet. – megemelte a táskát és a nappaliban ugyanoda lehelyezte, ahova Tom az enyémet. – Így ni. Csak van annyi esze, hogy megértse a célzást.

-          Szeretlek. – néztem rá nagyokat pislogva.

-          Én is. Na gyere. Fagyizunk és viszünk Gusnak ebédet.

-          Rendben.

Megfogtuk a két hatalmas bőröndöt és kisétáltunk a házból. Beraktuk mind a kettőt az ő csomagtartójába és már indultunk is. Mikor Lina beszállt a kocsijába Georg autója gurult a felhajtóra. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Eddig nem gondoltam rá. Most viszont muszáj. A helyzet adott. Megvártam, míg kiszáll.

-          Szia. – sétált oda hozzám, de tisztes távolságot hagyott.

-          Szia.

-          Hát te?

-          Ezt én is kérdezhetném.

-          Itt hagytam még pár holmit.

-          Én is. – mosolyogtam erősen ironizálva, és a Lina kocsijában lévő két bőröndre mutattam.

-          Elmész?

-          Egy időre. Lináéknál fogok lakni.

-          Beszélnünk kéne.

-          Miről?

-          Hát a közös boltunkról.

Na ez az, amire még nem gondoltam. Hogy mehetett ki a fejemből? Tegnap megnyílt az új üzlet és én még csak felé sem néztem.

-          Beköltözök Linához és bemegyek. Matt?

-          Dolgozik. De elkélne egy másik eladó mellé.

-          Akkora a forgalom?

-          És az üzlet is elég nagy egy emberre.

-          Rendben. Bemegyek és megbeszéljük. Vagy te már nem mész vissza?

-          Ha kellek, megyek.

-          Két óra múlva ott?

-          Ott leszek.

-          Rendben. Szia. – köszöntem gyorsan el, lecsuktam Lina csomagtartóját és beszálltam a kocsimba.

Elmentünk a kedvenc fagyizónkba, ahol egy-egy három gombócos kehellyel „ünnepeltük” a költözést.

-          Mit mondott?

-          Georg?

-          Igen. – nézett rám mérgesen.

-          Hogy menjek be a boltba, mert kéne még egy ember Matt mellé.

-          Ennyi?

-          Ennyi. Nyíltan közölte, hogy kiáll a képből és megkért, bocsássak meg Tomnak.

-          Na végre barátként viselkedik.

-          Miért nem eddig viselkedett úgy? Ő csókolt meg. Ő mondta, hogy szeret.

-          Te meg viszonoztad a csókot és lefeküdtél vele, úgyhogy hagyjuk ezt a témát szerintem. Most okosan viselkedik. Végre. Jobb is így mindenkinek.

-          Ja. – feleltem fájdalmas sóhajjal.

-          Mérges vagy rá?

-          Nem.

-          De az vagy. Mérges vagy, mert nem kellesz már neki.

-          Csak kihasznált.

-          Állj. Nem ugyanaz a kettő. Ő menti, ami menthető. Félreállt pedig szeret. Igaz, ettől még jobb pasi, mint gondoltuk.

-          Elegem van a pasikból.

-          Na akkor én zárom az ajtómat éjjel.

Felvidított. Napok óta nem röhögtem így, mint most. Elkomolytalankodta a beszélgetést, és ez így volt jó.

Gustav még nem volt otthon, mikor odaértünk, így nyugodtan kipakoltam a vendégszobába és fél órával a megbeszélt időpont előtt beértem az üzletbe.

Már el is felejtettem, mennyire vágytam rá. Már el is felejtettem, mennyire fantasztikusan megálmodtam és létre is hoztuk az egészet. Sokan voltak. Rengeteg vásárló, rengeteg érdeklődő. És mikor beléptem, Georg épp három fiatal srácnak adott instrukciókat, akik a színpadon álltak.

Megy a bolt, és ez felvillanyoz. Matt őszintén örült, mikor meglátott. Oda is mentem hozzá beszélgetni pár percet. Kecsegtető adatokkal szolgált nekem a nyitás óta eltelt két nap forgalmáról és bevételéről.

-          Na szia. – érkezett a hátam mögül Georg hirtelen.

-          Szia. – fordultam meg.

-          Hogy tetszik? – mutatott körbe.

-          Jobb, mint amilyennek elképzeltem.

-          Ennek örülök.

-          És ahogy látom, tényleg kell még valaki.

-          Mellém? – érdeklődött Matt.

-          Természetesen. – nyugtattam meg egy mosollyal koronázva.

-          Van pár haverom, aki szívesen vállalná.

-          Megbeszélünk egy időpontot, és egyesével beszélgessünk el velük. – okoskodott Georg.

-          Ezt majd én eldöntöm. – förmedtem rá, utólag kicsit soknak érezve magamat.

-          Bocsánat. Csak egy ötlet volt. – tette fel a kezeit, megadást jelezve vele.

-          Na jó. Szóval addig nem adok akkor fel hirdetést, megnézem a barátaidat. – fordultam újra Matt felé.

-          Kössz. Telefonálok párat, ki ér rá és ki alkalmas.

-          Rendben. Írj fel nekem pár nevet és telefonszámot.

-          Na én itt akkor már nem is kellek. Szevasz. – nyújtott kezet Mattnek. – Szia. – köszönt el tőlem is és távozott az ajtón nagy lendülettel.