32. rész. Azt hittem, jóban vannak.
- Valami gáz van köztetek? – érdeklődött Matt, miután Georg lelépett.
- Semmi. Kicsit összezördültünk, de megoldjuk. És ez az üzlet attól még az enyém, mert ő pénzt invesztált bele.
- Igazad van.
- Egyébként ti ketten jól kijöttök?
- Baromi jó fej. Érti a dolgát, ahogy elnézem.
- Idegesítően tökéletes. – dünnyögtem, amire Matt inkább nem is reagált.
- Na akkor én felhívok pár arcot.
- Nagyon köszönöm.
- Majd akkor köszönd, ha megfelelő embert találok neked.
- Nekem még egy Matt kéne. – mosolyogtam kedvesen.
- Hiányoztál. – viszonozta.
- Most már itt vagyok.
- És minden rendben?
- Nem igazán. Elköltöztem Tomtól bizonytalan ideig.
- Akarsz dumálni?
- Most dolgozzunk. De köszönöm, később lehet hogy igényt tartok erre a beszélgetésre.
- Bármikor.
Dolgozunk. Aha. Én fogtam és bementem az irodába, magamra csuktam az ajtót és elterültem a kanapén. Nem egész húsz percet tudtam így eltölteni, mert Matt bekopogott és közölte, segítségre van szüksége, mert sokan vannak az üzletben és vagy a kasszába álljak be, vagy segítsek a vásárlóknak, mert egyedül nem bírja.
Ez lefoglalt. Zárásig megállás nélkül talpon voltunk, sőt még fél órával később is zártuk végre be az ajtókat, mikor az utolsó vendéged is ki tudtuk tessékelni. Lina már hívott, mit szeretnék vacsorázni. Az már tetszett. Mióta elköltöztem anyuéktól ilyet nem nagyon hallottam. Valaki vacsorával vár, sőt megkérdezi, mit ennék szívesen. Általában nem szívlelem, mikor ennyire érezhetően le vagyok sajnálva és ennyire nyilvánvalóan minden arra megy ki, hogy az én lelkem ápolgatva legyen, de ezúttal nagyon jól esik.
- Na szia. – köszönt Lina, mikor beléptem a házukba.
- Szia.
- Fáradt vagy?
- Eléggé.
- És ideges. – állapította meg.
- Egy rakás pénzt össze kell szednem, ha azt akarom, hogy Georg ne legyen a társam többé.
- Mi történt?
- Semmi. Idegesítő voltam, leugattam, ő pedig elviharzott. Nem bírtam megállni.
- Beszéljük meg később. – biccentett fejével a hálójuk felé.
- Gustav. – esett le.
- Hát igen.
- Kicsit szétszórt vagyok.
- Veszem észre. Na gyere, egyél.
- Nem vagyok éhes.
- Aha. Én meg kajával várlak.
- Most jön az, hogy leültetsz a seggemre, és ott állsz, míg ki nem nyalom a tányért?
- Előfordulhat.
- Szia. – jött elő Gustav.
- Szia. – köszöntöttem őszinte örömmel.
- Hogy vagy? – ölelt meg.
- Voltam már jobban is. Szarabbul viszont még nemigen.
- Akkor ne most beszéljünk róla gondolom.
- Máskor.
- Rendben. Eszünk már asszony? – fordult Lina felé.
- Igen drágám. – felelt gépiesen hatalmas művigyorral.
- Na indul a kabaré. – bólogattam emlékezve legutóbbi pár napos itt létemre.
Ezek ketten hihetetlen mód imádják egymást. Tökéletesen összeszoktak, félszavakból megértik egymást és iszonyú jó fejek, ha együtt vannak. Én csak ülök és figyelek és röhögök. Már el is felejtettem, mennyire imádok velük lenni. Már el is felejtettem, mennyire féltékeny voltam mindig is az ő kapcsolatukra.
Gyorsan belapátoltam a vacsorát, amit Lina tényleg végig figyelt anyatigrisként, aztán fáradtan dőltem az ágyba a nekem szánt vendégszobában.
- Mi baja Georgal? – intézte egyből kérdését Gus Linának, ahogy eltűntem a színről.
- Hogy érted?
- Na ne gyere ezzel a csajok tartsunk össze dumával. – gúnyolódott legutóbbi komoly beszélgetésükre utalva.
- Semmi. Nem bírja elviselni, hogy valaki beleszól az üzletébe. Georg beleélte magát, hogy ez közös, és hogy van szava. Viki meg ingerült és leugatta őt, de nem tudom a teljes sztorit.
- Azt hittem jóban vannak.
- Majd jóban is lesznek újra, ahogy Viki kicsit megnyugszik és feldolgozza, hogy a párja egy seggfej.
- A barátomról beszélsz.
- Aki a barátnőmet csalja már fél éve megint.
- Mi lenne, ha nem barátkoznánk párokkal? Nem tetszik ez a te a csajt véded én a srácot dolog.
- Te is Vikit véded most.
- Igen de Tom engem fog hívni érdeklődni, és én nem fogom lerázni.
- Már tudja, hogy Viki itt lakik?
- Nem tudom. Nem beszéltem ma még vele. Na csak emlegetni kellett. – hallotta meg telefonja ismerős csengését.
- Add át neki szívélyes üdvözletem. – fintorgott Lina és elkezdte leszedni az asztalt.
- Hello haver. – vette fel Gustav.
- Szia. Viki gondolom ott van.
- Igen.
- Mond meg Linának, hogy vettem az üzenetet és nyugodtan átjöhet rendbe rakni, amit szétcseszett itt nekem.
- Mi van? Mit csinált? – nézett Linára, aki csak ártatlan pillantásokat vetve megvonta a vállát.
- Na mindegy. Kérdezd meg tőle.
- Meg fogom, elhiheted.
- Hogy van? Nem akarom felhívni.
- Nem túl jól, de hogy lenne? Most feküdt le, nem rég ért haza a boltból. Még Georgal is volt egy kis nézeteltérése.
- Georgal? Mi?
- Fogalmam sincs. Rossz passzban van és leugatta Georgot, hogy ne szóljon bele az üzletébe.
- Nem is mondta. Pedig nem rég váltunk el.
- Mindegy, ő dolguk.
- Igaz. Na de azért hívtalak, mert ki akarok mozdulni és te alkalmas partner lennél egy kis ivászatra.
- Mert Bill és Georg már leráztak?
- Az most mindegy. – röhögött. – Jössz vagy nem?
- Kedd este van. Holnap meló.
- Tudom. De egyedül vagyok, és nagyon unatkozom.
- Ne haragudj haver, de én inkább lefekszem.
- Persze, neked van kivel.
- Mert én úgy intézem a dolgaimat, hogy legyen.
- Na mi van? Meg volt Lina fejmosása?
- Nem. Én szeretnék ebből kimaradni. De ha a véleményem akarod, nagy pöcs vagy és ezt már ott a bárban is megmondtam. Tök mindegy, hogy buktál le, a lényeg, hogy megtetted már megint. És nem érte meg, te is tudod. Én a helyedben meghúznám magam és várnék, hátha Viki megbocsát még egyszer utoljára.
- Nem akartam a véleményed. – jegyezte meg kicsit halkabban.
- Tudom. Sosem akarod más véleményét.
- Nem véletlenül.
- Na jó. Húsz perc múlva ott vagyok. – egyezett bele végül magától, amire Lina arca megkomolyodott.
- Ez a beszéd.
- Na csá. – tette is le a telefont Gustav. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
